Miskolcon és környékén sok a bejelentés a földrengés miatt
fuggetlen | 2010.08.19 11:51
Az eddigieknél erősebb, körülbelül hármas magnitudójú földrengést érzékeltek ma hajnali fél négy körül több miskolci lakásban. Mint Mónus Péter, a MTA Geodéziai és Geofizikai Kutatóintézete szeizmológiai főosztályának ügyeletese elmondta, a földrengés epicentruma Miskolctól kb. 15 kilométerre délre volt – hasonlóan a napokban a térségben bekövetkezett előző két földrengéshez.
Hat nap alatt ez volt a harmadik földrengés Miskolc közelében – múlt szombaton egy Richter-skála szerinti 2,5-ös, kedden egy 2,1-es, most pedig egy 3-es –, ami Mónus Péter szerint ritka, de semmiképpen sem előzmény nélküli: emlékei szerint 25 éve fordultak elő hasonló, sorozatos kisebb rengések. Volt olyan év, hogy az országban összesen három, de olyan is, amikor 15 érzékelhető földmozgás fordult elő. A mostani szériát a szeizmológus szerint valószínűleg az eredményezi, hogy egy vetődés menti kőzetlemezekben felhalmozódott feszültség több lépésben oldódott – és talán szerencsénknek tekinthetjük, hogy így, több kisebb földmozgással, és nem egyszerre, egy lényegesen nagyobb földrengéssel szabadult fel a kőzetrétegekben felhalmozódott energia. Arra a kérdésre, hogy tekinthetjük-e egy komolyabb földrengés előjelének a történteket, Mónus Péter nem kívánt válaszolni; mint mondta nem tudjuk előre jelezni ezt a természeti jelenséget.
A sorozatos kisebb rengésekkel kapcsolatban a szeizmológus megemlítette még: a Richter-skála szerinti 4,9-es erősségű, 1985-ben bekövetkezett berhidai földrengés után jelentkeztek hasonló kisebb utórengések.
- ÉM-SZP -

Forrás: GeoRisk Földrengéskutató Intézet
Küldjön hírt – Földrengés Miskolcon
boon | 2010.08.19 06:26
Újabb földrengés volt Miskolcon
fuggetlen | 2010.08.19 05:56
