2024.05.11. 21:00
Így ünnepeltek a miskolciak (fotók, videó)
Május 11-én rengeteg programlehetőséggel várta Miskolcon a várost ünneplő sokaságot. A Szent István téren lévő színpad mellett városszerte minden korosztály megtalálhatta a számára leginkább vonzó kikapcsolódási lehetőséget.
Fotó: Bátori Péter
Délelőtt a Szent István téren a Miskolci Mazsorett Együttes és a Ködmön Formációs táncegyüttes flashmobja töltötte be a teret, ami után helyi nyugdíjas csoportok mutatkoztak be. Ezután néhány órára szinte kiürült Miskolc ikonikus tere, de csak azért, hogy családokkal teljen meg a kora délutáni Magyar Népmese Színház A papucsszaggató királykisasszonyok előadására.
Miskolc város napja a Szent István téren
Fotók: Bátori PéterA késő délutáni borús idő ellenére rengetegen érkeztek az esti koncertekre, ahol először reggae bomba robbant a miskolci Sky Fanatic zenekar koncertjén, majd a szerencsi származású együttes, a Hooligans fokozta tovább a hangulatot.
Miskolcon van a kedvenc közönségünk
A koncertek előtt a Sky Fanatic énekes-dalszerzőjét, Nahaj Pétert kérdezte a boon.hu arról, hogy mit jelent a zenekar számára a város: "az első koncertünk, ami igazán beindította a zenekar életét és kreativitását Miskolcon volt, itt nőttünk fel, itt töltöttük az elmúlt közel 13 évünket, ebből adódóan a kedvenc közönségünk is itt van. Hálásak vagyunk a városnak, hogy Miskolc születésnapját minden évben megünnepelhetjük egy hatalmas bulival" - mondta el a zenekar és Miskolc kapcsolatáról az énekes. A Sky Fanatic az elmúlt két hónapját stúdióban töltötte, és legújabb dalaik is felcsendültek a koncerten, a közönség legnagyobb örömére.
A Hooligans a minden korosztály által ismert slágerei mellett a legújabb, Fekete Szivárvány albumuk keményebb dalaiból is ízelítőt adott a miskolci közönségnek.
boon.hu video
- Mi legyen nyáron a gyerekekkel?
- Éppen ide illik: kiállítás nyílt az edelényi kastélyban - fotók, videó
- A zenét a tánccal ötvözték a Bartók gimnázium gáláján - fotók, videó
- A házigazdáé lett a siker - fotók, videó
- Korszerű épületbe érkezhetnek a kiscsillagok Hernádkakon - fotók, videó