2024.05.12. 09:30
Kepes András időutazása Miskolcon
Nagy sikerrel folytatódott a Vendégségben Miskolcon sorozat, aminek vendége május 11-én Kepes András író, médiaszemélyiség volt.
Kepes András a színpadon
Fotó: Bátori Péter
A szombat esti vendég azért volt igazán különleges, mert több, mint két évtizeddel ezelőtt már volt „Vendégségben Miskolcon”, így össze tudta hasonlítani a kétezres évek eleji benyomásait a frissekkel.
Czikora Ágnes, a program kommunikátora az esti talk show előtt elmondta, hogy az író pénteken érkezett Miskolcra. Szombaton járt a Miskolci Állatkertben, a Színészmúzeumban, Jenbach Béla szobrának avatása után pedig a Miskolci Nemzeti Színház falai mögé pillantott be.
Kepes András miskolcon
Fotók: Bátori PéterA ma már leginkább sikeres íróként ismert egykori televíziós műsorvezető, egyetemi tanár elmondta benyomásait Miskolcról, azt, hogy huszonöt év változásai hogyan hatnak valakire, aki nem ebben a városban éli az életét. Beszélgettek még a kételkedés és a vita szükségességéről, a nyitottságról és arról, hogy mit jelent napjainkban az értelmiségi lét. Kepes Andrást és Fedor Vilmost – a Vendégségben Miskolcon program ötletgazdáját, Miskolc város mai napon kitüntetett díszpolgárát – Kiss László újságíró kérdezte a Tudomány és Technika Házának színpadán, népes nézősereg előtt.