Labdarúgás

2023.10.06. 08:02

A megtelthez már csak 438 fekete diósgyőri kell

Ezer fős diósgyőri tábor segítheti csapatát az Újpest FC elleni rangadón.

Az Újpest FC és a DVTK csapatainak legutóbbi fővárosi bajnokiját, 2021. február 12-én nézők nélkül rendezték meg, járványügyi szabályozás miatt

Fotó: MW

Szombaton rangadót játszik a Diósgyőri VTK NB I-es labdarúgócsapata, a piros-fehérek 16.15-től az Újpest FC vendégei lesznek. A két együttes szurkolótábora számára az elmúlt évtizedekben kiemeltnek számított ez a párharc, és a jelek szerint most is nagy érdeklődés övezi majd az összecsapást.

Diósgyőri részéről nagy valószínűséggel 1000 fő körüli tábor lesz jelen Budapesten, a Megyeri úti stadionban, az előzetesen eddig eladott jegyek alapján.

Ugyanis azok után, hogy a DVTK szurkolók az évad három idegenbeli bajnokija közül kettőnél megvásárolták az összes vendég belépőt, és megtöltötték a számukra kijelölt lelátórészt (Mezőkövesden és az MTK pályáján – csak a legtávolabbi ellenfél otthonában, Zalaegerszegen nem jött ez össze), nem elképzelhetetlen, hogy az Újpest FC otthonában is kimaxolják a létszámot.

Ugyanis 40 órával az Újpest FC – Diósgyőri VTK meccs előtt az már biztos volt, hogy legalább 740 diósgyőri jelen lesz a stadionban, mert ennyi jegy kelt el csütörtök éjfélig. Mivel összesen 1178 fős a vendégek számára fenntartott lelátórész, így néhány órával ezelőtt még 438 piros-fehér drukker jegyvásárlása kellett ahhoz, hogy szombaton a Szusza Ferenc stadion C2, C3, C4-es szektoraira, a vendég oldalra, ki lehessen tenni a megtelt táblát.

Jegyeket a bajnokira online formában a jegymester.hu weboldalon lehet vásárolni, a diósgyőri szektorba – kezelési költséggel együtt – 3099 forintért, meccsnapon a helyszínen 4700 forintért lehet bilétákat beszerezni, ha addig el nem fogynak.

A Diósgyőr Ultras szurkolói csoport csütörtök esti közleményében arra kérte az Újpest FC elleni bajnokira utazó DVTK-drukkereket, hogy mindenki fekete felsőben legyen a vendégtáborban.

Szerinted mi lesz a Újpest FC – Diósgyőri VTK meccs végeredménye?

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!