„És ez az ellentét áthidalhatatlan”

„Dosztojevszkij bonyolult. És az élet is bonyolult.” Ez a válasza a felvetésre, hogy Dosztojevszkij írói alapossága nem a valóságot lényegi vonásaiban meghaladó ábrázolás-e. Az Ördögök című regény a beszélgetésünk témája – azt mondja: meghatározó olvasmányélményei közül Franz Kafka Kastélya mellett még ez az, amelyhez örökké visszatérnek a gondolatai. Sok szálon kötődik hozzá: Marosvásárhelyen eljátszotta Pjotr Verhovenszkij szerepét, később Pécsen színpadra állította az Ördögöket és most Miskolcon rendez előadást a nagy orosz író művéből. Szerinte olyan történet ez, amely alkalmas az eltérő történelmi idők összevetésére, legalább annyira reflektál az orosz forradalmat megelőző korra, mint a magyar rendszerváltoztatásra. Béres Attilával beszélgettem.

Miért készíti ezt az előadást? Mit akar elmesélni ebből a történetként is szerteágazó, általában vitatott, ellentmondásosként kezelt Dosztojevszkij regényből?

Tizennégy évesen olvastam először az Ördögöket – úgy éreztem, személyesen is sok közöm van hozzá. Valószínű, hogy a saját kamaszkori gondolkodásmódomra, az erős kételyeimre ismertem rá benne. Színészként, Pjotr Verhovenszkij szerepében a bűnhöz való viszonyunk, a saját bűnnel való együttélés perspektívája érdekelt. Fiatal koromban még nem értettem igazán a Dosztojevszkij regényében annyira fontos körülményt, a rendszerszintű káoszpolitizálást. Azóta eltelt sok idő. És most, az évadot tervezve arra jutottunk alkotótársaimmal: nem nagyon született még olyan előadás Magyarországon, ami megpróbálna valamilyen módon a rendszerváltásra reflektálni. Azon gondolkodtunk a regényből új színpadi változatot készítő Ari-Nagy Barbara dramaturggal, hogy ennek a regénybeli zavaros kornak a kiszámíthatatlansága, a történet irracionalitása igaz lehet általánosabban a politikára is. És alkalmas a rendszerváltás leírására.

Nem túl meredek kortalanul modellértékűnek mondani az Ördögöket? Az „akkor” és a „most”, az eltérő társadalmi környezetek párhuzamba állítása tényleg kiállná az igazság próbáját?

Nem konkrét analógiáról beszélek, inkább az itt és ott is felismerhető mechanizmusokról. Vegyük az öreg Verhovenszkijt, Pjotr apját, akiről elhangzik: megrögzött liberális, hozzáteszem: a szó akkori értelmében. A történet elején részese egy vitának. Arról beszélgetnek, hogyan kell felépíteni az új Oroszországot, mígnem elhangzik valaki szájából: be kell zárni az összes templomot és meg kell ölni a papokat. Mire egy másik vélemény: „na ezt azért mégsem, mi nem így képzeltük ezt el.” És megszólal az öreg Verhovenszkij: „de hát csak beszélünk róla. Beszélni mindenről lehet.” Pontosan ez a fajta ügyetlenség, tétovaság, nem pragmatikus, nem politikai gondolkodás jellemezte szerintem a kelet-európai országok rendszerváltását is. Az öreg Verhovenszkij története azért is szerepel ilyen sokat a mi átiratunkban, mert személyes – az édesapám története fogható ehhez. Hosszú ideig ellenzéki, föld alatti létezésben élt Romániában. A forradalom után egyfajta politikai vezető lett belőle, RMDSZ-alelnök, államtitkár. És egyszer csak a politika kikopott mögüle vagy ő kopott ki a politikából. Mert azokhoz tartozott, akik idealista szemléletmóddal tekintettek a demokráciára, a rendszerváltásra, miközben nem volt sem tárgyi, sem gyakorlati tudásuk az állam működéséről. Ez elsősorban elmélet volt a számukra: mindent elolvastak róla. Ez Magyarországon is felismerhető folyamat volt. Mindenki mondta a magáét, és egyszer csak lettek, akik elfáradtak, visszamentek a könyvtárba olvasni. És voltak, akik a nagyon okos, átgondolt, művelt mondatokból leszűrték a maguk számára megérthetőt – ők csinálták tovább.

Lehet-e tudni olyan próbatételről a kelet-közép-európai országok rendszerváltásában, mint az Ördögök alapját adó igaz történetben megjelenő gyilkosság, amelynek a szervezkedés titokban tartása a célja?

Ilyen nem volt. De engem nem is ez érdekel, hanem maga a szervezkedés: a mechanizmusa és a hazugsága.

Elégséges ez a kiemelés a végső kérdésekig eljutó bonyolult műből?

Persze, a regény százszor bonyolultabb, mint amit én képzelek róla. Vagy amit mi együtt képzelünk. De Pjotrnak nincs más megoldása arra a helyzetre. A történelem őt igazolta: végül kirobbant a forradalom.

Egyébként, ha már használjuk azt a szót, hogy bonyolult: nem az van, hogy az élet egyszerű, Dosztojevszkij bonyolult?

Az élet bonyolult. És Dosztojevszkij is az. Egyébként szinte díszlet nélküli térben, de korabeli ruhákban játsszuk el az Ördögöket, jelezve: egyetlen olyan mondat sincs az előadásunkban, amelyet ne Dosztojevszkij írt volna. Nincs alapjuk az aktuálpolitikai áthallásoknak.

A bűnhöz való viszony megértésének önt is foglalkoztató kérdésére talált-e valamilyen személyes magyarázatot, amikor Pjotrt játszotta?

A regény ebből a szempontból két nagy történetet ír le: Pjotrét és Sztavroginét. Sztavrogin bűnhöz való viszonyában ott a gyötrődés, az önmarcangolás. Az Istent keresi: van-e bűnhődés, van-e büntetés a bűnére. Amikor Pécsen rendeztem az Ördögöket, kizárólag Nyikolaj Sztavrogin érdekelt. Ez a fajta létezés. Hogy hol van az Isten. Sok-sok történetben, amit életemben elmeséltem a színpadon, megjelenik ez a kérdés.

És hol van az Isten? Sztavrogin ezzel kapcsolatban szinte a cinizmusig praktikus, amikor azt mondja: ha nyulat akarsz enni vadasan, kell hozzá a nyúl, ha Istenben akarsz hinni, kell hozzá az Isten.

Talán ezek az ő kételyei; ezt Satovnak mondja, akit meggyőz róla, hogy a földön való létezés egyetlen formája az Istenben való hit. Miközben Kirillovot, a másik szent őrültet arról győzködi: nem lehet más módon bebizonyítania, hogy nincs Isten, mint hogy megöli magát. Sztavrogin ebben a nagyon metaforikus időszakban kiutat próbál keresni: mi az ő földi léte.

Pjotr egyszerűbb eset, amennyiben nem tépelődik a bűn természetén.

Ilyen szempontból a legegyszerűbb figura. Én a Camus-féle színpadi átiratban játszottam, amelyben Satov az origó. Pjotr ez esetben zseniális manipulátor, aki minden megoldhatatlan helyzetből győztesen kerül ki a gondolkodásmódjának köszönhetően. A mi előadásunk árnyaltabban ábrázolja: azt látja meg Sztavroginban Pjotr, ami őbenne nincs meg. Pontosan tudja magáról: soha nem tudna vezető lenni. Nem azért, mert nincs hozzá agya, tehetsége, hanem mert nem tud úgy hatni az emberekre, ahogyan Sztavrogin – pusztán a lényével – hatni képes.

Sztavroginban viszont nincs ambíció alámerülni a Pjotr számára fontos világba.

Semmi. Se szándék. De ha valakit korrumpálnak s ezáltal kézben tudnak tartani, akkor már megvan az ambíció. És pont az Pjotr ördögi terve: korrumpálja Sztavrogint, amíg csak már ez lesz a felhajtóerő ahhoz, hogy elvállalja, amire Pjotr képtelen.

A regény címére többféle fordítást találunk: Ördögök, Ördöngösök, Megmételyezettek. Nem lehet nem észrevenni, hogy a Dosztojevszkijnél mottóként használt, Lukács evangéliumából való idézet visszahat a szereplők pozíciójának megítélésére is. Ha az ördög az emberből a disznóba távozhat, akkor az ember maga egyrészt nem ördög, másfelől megszabadulhat a benne rejtező gonosztól.

Most értünk a legnehezebb kérdéshez. A mi előadásunkban az öreg Verhovenszkij rácsodálkozása ez. A regény elején bármiről folyamatosan beszélni képes ember a mi darabunkban hajléktalanként, koldulva végzi. A halála előtti pillanatában a teljes elméleti tudása ez a gyakorlati megvilágosodás: van-e szükség, hogy az ember egyszer csak mélyebben belegondoljon a Bibliába. Nem tudom, igaza van-e abban, ahogyan keresi önmagát. De itt találkozik valamivel, s ha még egy kicsit élhetne, biztosan elmondaná, mi az.

De ön szerint mi ez a ráébredés? Ha benne volt az ördög, belőle kiment? Vagy ez az ember rosszaságát elvető lehetőség: az ördög kiűzhető az emberekből?

Belőle kiment. Azzal, hogy végigjárta a legsötétebb utat: a fölső ötezerhez tartozva az ontológiai kérdésekről és a szegénységről pezsgőzve bölcselkedő ember eljutott a koldus halálig. És a legvégső pillanatban először érinti meg ez a kérdés igazából. Ugyanakkor erős az irónia is az öreg Verhovenszkij-létezésben: mindig megmondja a tutit, mert olvasott róla. És egyszer csak jön a fia, aki nem olvasott semmit, nem látta a Mona Lisát, és azt mondja: teljesen fölösleges mindez, mert az a fontos, hogy egyen az ember. És ez az ellentét áthidalhatatlan. A regény számomra azt próbálja elmondani, hogy nincs feloldás az életünkre.

Eszmék zűrzavarában

A Miskolci Nemzeti Színház ajánlója a készülő előadáshoz:

„A 19. század végén és a 20. század elején Oroszországban minden szalonban, minden sikátorban, minden kocsmában művelt vagy írástudatlan emberek a végső kérdéseken gondolkodtak. A legszélsőségesebb szekták és szerveződések vetették fel fejüket, az eszmék zűrzavarában pedig elhomályosodott a legmagasabb rendű értékek jelentése. Dosztojevszkij regénye, az Ördögök ezt a kaotikus, morális válságba jutott világot állítja elénk Nyikolaj Sztavrogin, egy intelligens, gazdag fiatalember történetén keresztül, aki képtelen arra, hogy szabadságának határait világosan meghatározza. Nem hisz semmiben, de mivel keresi a hitet, a legkülönbözőbb emberek és ideológiák között sodródik, és amikor hosszabb idő után hazatér szülővárosába, múltja és jelene minden fontosabb szereplője ott vár rá. Nevében titokzatos szervezet lép működésbe, a politikai és a magánéleti bonyodalmak összefonódnak, és egy alig átlátható, önös érdekeknek alávetett, megállíthatatlan eseménysort indítanak el, melynek nincsenek nyertesei.”