Vita

2024.03.16. 20:00

Káosz az Avason és sokszor Miskolc közbiztonságában is

Reiman Zoltán amatőr helytörténésszel beszélgettünk a Miskolc Utcáin Lokálpatrióta Klub rendezvénye után Miskolc múltjáról, jelenéről és jövőjéről.

Édes Richárd

Az Avasi Kvaterka idején megtelnek a pincesorok

Fotó: Ádám János

Miskolc a legnagyobb jövőjű magyar város

 - írta egykor Móricz Zsigmond. Reiman Zoltán amatőr helytörténész szerint ez nem teljesedett be eddig, de reményei szerint a jövőben még megvalósulhat. A helytörténész egy nagyon érdekes beszélgetésen vett részt a Miskolc Utcáin Lokálpatrióta Klub tagjaival, amely számos kérdést érintett a várossal kapcsolatban. 

Az Avas mindig is kitüntetett helyet töltött be a miskolciak szívében. 

A régi mondás szerint az számít „igazi miskolcinak”, akinek van színházbérlete és szőlője az Avason. 

Manapság azonban az Avas nem a régi fényében tündököl, rengeteg a feszültség a pincék között.

Káosz az avasi pincesoron

„Az avasi pincék kapcsán a lokálpatrióta beszélgetésben felvetődött, hogy elindult a pincesor rendbetétele és az Avasi kilátó felújítása. Jól haladnak a munkálatok” - foglalta össze a fő témákat Reiman Zoltán - A miskolciak nagyon megszerették a pincéknél szervezett fesztiválokat, akár a Kvaterkára, akár a Fröccsfesztiválra gondolunk. Nagyon remélem, hogy visszatér az Avasra a 19-20. századi polgári miliő. Ebből ma már keveset tapasztalunk. És nincs bor, mint régen! A filoxéra-vész gyilkos pusztítást végzett a miskolci szőlőültetvényeken”. 

Elképesztően pezsgő volt az élet a pincék között az 1950-es és 1960-as évek elején. Utána ez megszűnt. Reiman úgy látja: a környék sajnos Miskolc szégyenfoltja lett, teli hajléktalanokkal, ez lett a probléma az Avasi templom környékével is. Mostanában visszatér az élet a pincék közé, ami a lokálpatrióta szerint bizakodásra ad okot.

Miskolc jövőjéről szólva az amatőr helytörténész elmondta: „Nagy lendületet adhat, ha befejeződik a diósgyőri vár felújítása, mert az óriásit fog lökni Miskolc turizmusán. A jövő szempontjából a legnagyobb szükség turistákra lenne, rengeteg vendégéjszakával. Ez csak akkor működik, ha még a jelenleginél is több programot szerveznek az Ellipsumba és a Miskolctapolcai Barlangfürdőbe. Mert ezek csalogatják a turistákat és így minél több értéket megmutathatunk Miskolcból”. 

Közlekedés, közbiztonság és köztisztaság 

A lokálpatrióta beszélgetésen szó esett arról, ezek milyen óriási kihívást jelentenek a mai Miskolc számára. A tisztaság kapcsán mindenki látja, hogyan néznek ki köztereink és utcáink. Ami kellemetlen mind a miskolciaknak, mind az idelátogató turistáknak. Úgy nehéz turizmust építeni, hogy ez a három kritikus terület nehézséget okoz a városban, és nincs biztonság, miközben mindent elönt a szemét.

Sok miskolci szerint a legnagyobb problémát az Újgyőri főtér jelenti, ahol egyszerre jelenik meg a három nagy probléma. Reiman Zoltán megjegyezte: a Centrum környéke is hasonló helyzetben van az utóbbi időben. Pedig különösen fontos lenne, hogy az emberek biztonságban érezzék magukat Miskolc utcáin.

Minden évszakban kellene egy nagy rendezvény Miskolcra

A pár napja befejeződött Kocsonyafesztivál hatalmas tömegeket vonzott az Acélvárosba. Izgalmas kérdés, a jövőben mi az a rendezvény, amely képes lenne ilyen kiugró érdeklődést ébreszteni a miskolciakban és a környéken élőkben. Reiman Zoltán szerint olyan tömegeket mozgatott meg a 2024-es Kocsonyafesztivál, hogy az már majdnem az élvezhetetlenség határát súrolta. Mivel annyian voltak, hogy a fesztivál idején a belvárosban szinte már sehová sem tudott eljutni az ember, alig lehetett megmozdulni.

Élettel telt meg 

„De jó volt látni, hogy teli vannak az utcák élettel, és az is nagyszerű, hogy a kocsonya ünnepe összekapcsolódott a Régiségvásárral” - beszélt tapasztalatairól a miskolci lokálpatrióta. Mert a Régiségvásár kicsiben kezdődött, valamikor még a Városház téri parkolóban, és szintén egy sikerrendezvénnyé nőtte ki magát. A Régiségvásár már önmagában megtölti a főutcát, különösen akkor, ha ez még összefonódik Miskolc nagy eseményével, a Kocsonyafesztivállal. 

„Az őszi szezon rendezvénye volt a nagy sikerű Piknik, aztán jött a Kocsonya, a Borangolás. Még ki kellene találni valamilyen eseményt tavaszra is. Miskolc elbírja ezeket a rendezvényeket”- gondolkodott a miskolci programokról az amatőr helytörténész.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában