Ülj le fiam, egyes!

Azt szokták mondani, ha iskolapadba ül valaki, akkor tök mindegy, hány éves, gyerekké lesz újra. Sunnyog, puskázik, rosszalkodik vagy stréberkedik, de teszi. Most, hogy bekarmolták az ország képzeletbeli ellenőrzőjébe a nagy marha egyest az iskolások tudását mérő nemzetközi PISA oktatási teszt eredményeként, mindenki így viselkedik. Van itt minden. Kiss László írása.

A „nem is úgy van”-tól – azaz az egész teszt egy manipulatív, magyaridegen baromság – a „ki a hibás” játékig, amiben a konzervatívok a liberálisokra, a liberálisok a konzervatívokra, a kormány a tanárokra, a tanárok a kormányra mutogatnak, pont, mint amikor szóba kerül, hogy ki kente be baracklekvárral a tanító néni székét.

De mindez nem változtat persze a lényegen, mint ahogy apámat sem érdekelték a különféle fantáziadús kommentárjaim a rossz jegyek mellé. PISA-ügyben a legjobb magyarázat, amit hallottam, az volt, azért ilyen gyenge az eredmény, mert a gyerekek nem vették komolyan a felmérést… Hát ennél azért én is jobbakat agyaltam ki tízévesen. Vannak azért persze biztosan tudható dolgok. Az egyik ilyen például, hogy az az osztályzat, amire most meredünk az ország ellenőrzőjében, nem egy-két és nem is öt-hat év alatt jött össze. Hanem annak a nagyszerű folyamatnak az eredménye, aminek jegyében minimum harminc éve szakadatlan buherálják a közoktatást különféle politikai ideológiák és egyéni ambíciók mentén. Mindenkinek megvan ebben a sara, és szerintem idejében jött ez saller, hogy kicsit észbe kapjon mindenki, aki tehet is valamit az ügyben.

Én nem értek az oktatáshoz, és szerencsére mint hozzá nem értőnek más hozzá nem értőkkel szemben nem is áll hatalmamban beavatkozni az oktatásügybe. Csak emlékeim vannak. Például arról, hogy az elmaradott hetvenes évek vidéki gimnáziumában abszolút furmányos és agycsiszoló tesztrendszereket kell megoldanunk magolás helyett. Meg hogy mindenki megtanult érettségire normálisan beszélni, előadni és magyarul fogalmazni. Nem emlékszem, hogy adatokkal, szövegekkel kellett volna tömni a fejünket. Ellenkezőleg. Folyamatokat, összefüggéseket, logikus rendszereket értettek meg velünk kémiából, biológiából, fizikából, káprázatosan jó ábrákkal, kicsiszolt magyarázatokkal, színes krétával, zöld táblán.

Mondom, nem értek hozzá, hol kapott léket ez az egész, de hogy nem lehet az internetre meg a mobiltelefonra fogni, az tuti. Inkább akörül kellene még kutakodni, hogy mi, akik akkor a padban ültünk, többnyire világosan tudtuk, honnan hova tartunk, miért is csináljuk ezt az egészet. Mi a cél. Kinek az orvosi pálya, kinek a mérnöki vagy tanári. Azt is tudtuk, nem lesz egyszerű, mert sokan nem jutnak be az egyetemre. Azt is tudtuk, melyik cél lesz brutálisan nehéz, melyik egy kicsit könnyebb. Mindenki eldönthette, vállalja, vagy sem.

Ma egy katyvasz kavarog mindenki előtt, semmi nem az, aminek látszik, menő egyetemeken is van gagyi szak rogyásig, a jó ács többet keres, mint egy kezdő orvos, még sincs elég, s mivel több a hely, mint a helyre vadászó, mindenki bejut valahova, legfeljebb majd kap egy hároméves fékezett habzású diplomát. Egyszóval, ha meglenne a világos célrendszer, az út már könnyebben teremtődne hozzá – talán még tanulni is lenne kedve mindenkinek.

Kiss László