„Amikor meglátom a kislányom kedves arcát, kicsordul a könnyem”

Gönc - Pszichiátriai és szenvedélybetegek menedéke a Gönci Sziget.

– Az egész életem rossz volt – mondja ki az ítéletet eddigi 62 évéről Bertalan. Nem látszik ennyinek, pedig sorsa valóban nem könnyű. Az alkohol rabja már hosszú évek óta. – Akkor kezdtem el inni, amikor a feleségemtől elváltam. Korán nősültem, 18 évesen. Született két gyerekünk, még óvodások voltak, amikor szétmentünk. Ezt nem bírtam lelkileg, inni kezdtem. Elmentem Pestre dolgozni, volt egy élettársam, de aztán az a kapcsolat is megszakadt. Reménykedtem, hogy le tudok szokni az italról, de nem ment. Nem úgy kell elképzelni, hogy mindennap iszom és részeg vagyok. Van úgy, hogy egy évig sem nyúlok a pohárhoz. De ha egyszer valami miatt megkóstolom, mondjuk a barátok unszolására, akkor nincs megállás. Akkor már a kocsmából daruval sem tudnának elvonszolni. Az első két nap még jólesik, utána meg azért iszom, mert annyira rosszul vagyok, hogy nem bírnám ki másképp. Ez így megy 10 napig. Aztán elfogy a pénzem, és kell két-három hét, hogy újból rendbe jöjjek. Azokat a napokat nem tudom elmondani, milyen borzalmasak. Se enni, se inni, se aludni nem tudok. Pedig mindent megpróbáltam már. Többször voltam elvonón, volt már beültetésem is. Egy gyógyszert ültetnek be az ember szervezetébe, és ha arra iszik, akár halálos is lehet. Az hatásos volt, akkor nem mertem a pohárhoz nyúlni. De amikor letelik az egy év, megint újrakezdtem. Régen a beültetésért nem kellett fizetni, ma 14 ezer forint – sorolja Bertalan.

Itt jól elbeszélgetünk mindenről, és szobabiciklizni is lehet. Miklós Dénesné

Egy autó

Végtelen szomorúság ül a szemében, ha tehetné, elölről kezdené az életét. Egészen elölről és egészen másképp. Van azért boldogság is az életében. Tíz évvel ezelőtt született egy kislánya. Igaz, a legutóbbi élettársával sem él már együtt, de a kislány a mindene.

– Néha nézegetem a fényképeket. És amikor meglátom a kislányom kedves arcát, kicsordulnak a könnyeim. Tudja, mit szeretnék a legjobban? Összegyűjteni végre annyi pénzt, hogy levizsgázhassak, és legyen megint jogosítványom, mert azt elvették ittas vezetésért. Aztán vennék egy olcsó kis autót, és azzal mennék a kislányomat meglátogatni, hogy lássa, az apja autóval jön, az apja már nem alkoholista.

Bertalan leszegi a fejét, halkabbra veszi a hangját – Csak az a baj, hogy hiába gyűjtögetem a pénzt, végül mind elmegy alkoholra az utolsó forintig. Pedig szeretné megkeresni felnőtt gyermekeit is, akik ki tudja, hol élnek most.

Bertalan egyetlen vigasza, hogy mindennap eljöhet a Gönci Szigetbe, ami tulajdonképpen a szenvedély- és pszichiátriai betegek háza. Itt szerető és befogadó közösség és rehabilitációs munka vár rá, ami segíti a visszatérését a munkaerőpiacra. A hobbija pedig a saját háza körüli munka. Mint mondja, egy kertes háznál mindig van mit csinálni. – Nem is lenne semmi baj, csak ne jönnének azok a véletlenek. Amikor újra megkóstolom az italt, mert akkor már nincs megállás – néz bizonytalanul a távolba Bertalan.

Mindenki egyforma

A Gönci Sziget elnevezésű intézményben jártunk a napokban, ott találkoztunk Bertalannal. Egy másik szobában nyugdíjas asszonyok beszélgetnek, itt nyoma sincs a szomorúságnak.

– Nálunk mindenki egyforma, nem teszünk különbséget emberek és emberek között – vetíti előre Miklós Dénesné. – Itt születtem Göncön, aztán Kazincbarcikára kerültem. Ott éltem a családommal, de amikor egyedül maradtam, nem akartam ott maradni 52 négyzetméteren. Göncön kertes házam van, visszaköltöztem ide. Tulajdonképpen munkát keresni jöttem ide, de rögtön bevontak egy tornaórába. Azóta itt ragadtam, jövök mindennap, és ma már szobabiciklizni is lehet, most kaptuk ezeket, mutatja a fal mellett álló kondícióban tartó sporteszközöket. – Itt jól elbeszélgetünk mindenről – jegyzi meg.

Volyák Istvánné Marikának sem könnyű az élete, sok-sok betegséggel kell együtt élnie. Amikor a férje meghalt (ennek már 15 éve), akkor kezdődtek a bajok.

– Nem ettem rendesen, cukorbeteg lettem, magas lett a vérnyomásom, és autoimmun betegséget is kaptam. Rettenetes, állandóan a kórházat jártam. Ez a ház viszont segít. A közösség mindenkinek jót tesz. Megyünk kirándulni, fürdőzni, színházba, jók a programok. Az is nagyon jó, hogy az ebédhez támogatást ad a ház, mert a nyugdíjam csak 50 ezer forint. A fiam és az unokáim itt élnek Göncön, Mindennap megyek hozzájuk. De ha mégsem, ők jönnek, mert aggódnak, hogy mi van velem – ad kis ízelítőt az életéből Marika.

- Hegyi Erika -

Biztos pont, biztos sziget

A Gönci Sziget házba 90 gondozott jár, 80 pszichiátriai beteg és 10 szenvedélybeteg, tudjuk meg Hajduné Szabó Andrea szociális segítőtől. Az intézmény nappali ellátást nyújt, az embereket színes programok és foglalkozások várják itt. A házon belül szociális felzárkóztatás folyik, melynek egyik része a munkarehabilitáció, másik a fejlesztő-felkészítő foglalkozás. Ez utóbbi keretében szép terítőket, párnákat, táskákat, plüss­állatokat varr­nak az asszonyok. A munkarehabilitáción résztvevők pedig az intézmény által vállalt bérmunkát végzik, vagy parkot gondoznak, takarítanak. A ház fenntartója a „Tábor Ifjúságért Alapítvány”. Andrea úgy fogalmaz: az intézmény a mai, gondokkal átszőtt világban egy biztos pont, egy biztos sziget.