2012.03.23. 09:23
Jegyzet: Zugtévézés a lottóházban
<em>A miskolci panelkorszak kezdetén valóságos paradicsomnak tűntek ezek a tágas, aránylag magas beltéri lakások</em>. <strong>Szántó István jegyzete</strong>.
A miskolci panelkorszak kezdetén valóságos paradicsomnak tűntek ezek a tágas, aránylag magas beltéri lakások. Szántó István jegyzete.A közelmúltunk egyik legemblematikusabb épülete az Arany János utcai lottóház. Bennszülött miskolciként alaposan összefonódott a sorsom ezzel a piros magas épülettel. A szomszédos főutcai egyemeletesben nőttem fel, így láthattam, hogyan magasodik a város arculatát alaposan meghatározó Borsod megyei Állami Építőipari Vállalat kivitelezésében. Emlékezetem szerint a helyén egy szabadtéri söröző volt, ezt a grundot szemelte ki magának az OTP, amely akkoriban még szorosan kötődött a szerencsejátékokat szervező céggel. Majd a lakások egy részét a lottó korabeli tárgynyeremény sorsolások fődíjaként adták át.
Amikor elkészült, még omladozott az egyetlen miskolci Ofotért-ház a Széchenyi-Szemere sarkon. S megvolt a Szinvához közeli lottózó és a kocsma, ahonnan vasárnaponként sárga üvegkancsóban vihettem haza a folyékony kenyeret. Tiniként belopakodhattunk az újszerű lottóházba, ahol kedvünkre liftezhetünk, mert a kaputelefonos csiki-csukiknak még híre hamva sem volt. Sőt, még az antennaerdős tetejére is kimászhattunk, hogy onnan gyönyörködjünk a város és az Avas-tető panorámájában. Nem is sejtve, hogy fi atal házasként ebben az irigyelt házba költözhetek majd 1973-ban, először a kétszintes decentrumba, később pedig a toronyba.
A miskolci panelkorszak kezdetén valóságos paradicsomnak tűntek ezek a tágas, aránylag magas beltéri lakások. A teljes földszintet a lottóigazgatóság uralta, ahol egy nagy teremben válogatták a szelvényeket a péntek déli sorsolás után. Gyakran beleshettem az ablakokon, ahol nyugdíjasok sablonból kivágott kartonokkal vadásztak mások szerencséjére. Ez volt a mindenki által ismert Szilágyi László birodalma. A hatalmas szenes pincében lapátolt egy idős fűtő, akit a fázósabbak egy stampedli pálinkával bármikor rávehettek, hogy nagyobb meleget csiszoljon a kazánból. Ugyanitt gyűjtötték a megunt bútorokat is. Az első emeleten a mindenkori házmester lakott, akinek munkaköri kötelessége volt az ajtó elé kirakott szemetest kiüríteni. Ez akkortájt olyan úri allűrnek tetszett. Sokszor megelőztem a liftes kukás járatot, és magam sétáltam le a vödörrel.
Máig is emeletenként tudom az ott lakott orvosok, ügyvédek kiskereskedők vállalkozók nevét. Igazából máig sem sokat változott, csak a generációk cserélődtek. Ottani nagy ötletemre gyakran emlékeztetnek a régiek. Amikor a nyolcvanas években hétfőnként még nem volt magyar tévéadás, s jobb híján a képernyőfóbiások a kassai adóra hangoltak. S akkor a gelkás barátom segítségével rákapcsolódhattam a központi antennára. Történelmi tettként minden hétfő este egy alámondásos fi lmet játszottam a lakótársaknak a Bécsből frissen beszerzett VHS képmagnóról. A liftben hirdettem meg, magam konferáltam fel, és kérésre bárkinek ráhangoltam a készülékét. Megtörtént, hogy mást sem tettem, mint, hogy emeletről emeletre tévécsatornákat állítgattam.
Mindez addig tartott, míg meg nem épült a ház melletti pincegarázs. Ám erről majd később .
