2023.10.27. 13:02
Rendőrnek adta ki magát az unokázós csaló Miskolcon - Kétmilliót és az ékszereket is vitte (videóval)
Miskolc - A legenda az volt, hogy a nő fiát külhonban letartóztatták, az óvadékhoz sürgősen pénzre van szükség. A magát rendőrnek kiadó telefonáló a sértett által felajánlott közel kétmillió forintot keveselte, így ékszereket is kicsalt áldozatától. A rendőrök végül elfogták a csalókat.
Forrás: police.hu
Csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 30 éves nagykőrösi és egy 39 éves budapesti nővel szemben. A gyanúsítottakat 2023. október 26-án fogták el, majd őrizetbe vette őket a hatóság. A nők a megalapozott gyanú szerint részt vettek abban a csalásban, amit egy miskolci nővel szemben hajtott végre a bűnhálózat.
Egy magát rendőrnek kiadó férfi felhívott egy miskolci nőt azzal az ürüggyel, hogy a fiát külföldön letartóztatták, de óvadék ellenében kiengednék, ha minél hamarabb rendelkezésre állna a pénz.
A sértett közel kétmillió forinttal rendelkezett, amit az álrendőr keveselt, ezért a nő ékszereit is kicsalta. A megadott instrukciók alapján az összecsomagolt pénzt és ékszereket a telefonáló tettestársai – két nő – vitték el a sértettől.
A rendőrségre tett bejelentés alapján a rendőrök még aznap azonosították, elfogták, majd előállították a rendőrkapitányságra a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható nőket.
Az ügyben még további nyomozati cselekmények várhatóak.
A Miskolci Rendőrkapitányság kezdeményezte az őrizetbe vett nők letartóztatását - tudta meg a Boon.hu.
Letartóztatták az unokázós csalókat
A Miskolci járásbíróság elrendelte annak a két nőnek a letartóztatását, akik megtévesztéssel jutottak az idős sértett értékeihez - tudta meg a Boon.hu.
A gyanúsítottak cselekménye alkalmas lehet a bűncselekmény felismerésére idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett csalás bűntettének a megállapítására - írta a Miskolci Törvényszék.
A bíróság álláspontja szerint megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsítottak a büntetőeljárásban elérhetetlenné válnának, figyelemmel a kiszabható szabadságvesztés súlyosságára, továbbá arra a körülményre, hogy bejelentett munkahellyel, állandó jövedelemmel nem rendelkeznek, ugyanakkor feltehetően országos helyismerettel rendelkeznek, a bűncselekményt ugyanis lakóhelyüktől távolabb követték el.
Fennáll annak a veszélye is, hogy szabadlábon hagyásuk esetén ezidáig be nem azonosított társukkal, vagy még elő nem került tárgyi bizonyítási eszköz elrejtésével összebeszélnének, ezzel meghiúsítanák, megnehezítenék a bizonyítást, továbbá a rendelkezésre álló adatok alapján felmerülhet, hogy a gyanúsítottak a nagy tárgyi súlyú bűncselekményt hosszabb időn keresztül, több helyszínen követhették el, ami felveti a bűnismétlés veszélyét is.
Mindezek alapján a járásbíróság egy hónapra elrendelte a gyanúsítottak letartóztatását. A végzés nem végleges.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság az eset kapcsán kéri a lakosságot, hogy figyelmeztessék főleg idős hozzátartozóikat, nehogy bűncselekmény áldozatává váljanak!
A bűnmegelőzési szakemberek arra is kérik a hozzátartozókat, unokákat, szomszédokat, ismerősöket, gondozókat, hogy beszélgessenek erről a témáról idősebb rokonaikkal, lássák el őket a következő intelmekkel:
- Járjanak utána, hogy valóban baj van-e, tegyék le a telefont, majd hívják fel hozzátartozójukat!
- Tegyenek fel ellenőrző kérdéseket, joguk van kételkedni.
- Ne hagyják, hogy sürgessék, próbáljanak nyugodtak maradni!
- Hivatalos személy nem kér pénzt!
- Ne adja meg személyes adatait ismeretleneknek!
Ha felmerül, hogy bűncselekményt próbáltak meg elkövetni Ön vagy hozzátartozója sérelmére, hívja azonnal a 112-es segélyhívó számot!
boon.hu video
- A júniusi választások tétjéről tartottak fórumot Miskolcon (fotók, videó)
- A digitalizáció a jövő útja
- Az oktatás és a vállalatok szoros kapcsolata elősegíti a munkaerőpiac fejlődését
- A turizmus igazi kitörése lehet Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyének
- Próbálja ki mindenki: átadták az avasi pumpapályáját - Videóval