BOON - Sport - DVTK

2016.05.02. 12:03

Maradtak végül ott, ahol a legtöbbet voltak: kilencedikek lettek a diósgyőriek

Miskolc - A félidők hajrájában szerzett gólokkal a Paks elvitte a 3 pontot az évad utolsó bajnokiján.

Miskolc - A félidők hajrájában szerzett gólokkal a Paks elvitte a 3 pontot az évad utolsó bajnokiján.

A labdarúgó NB I 2015/16-os évadjának utolsó mérkőzését Diósgyőrben játszották, ahol szombaton este a DVTK a Paksi FC-t fogadta. Mire ezen a bajnokin útjára indult a labda, az összes fontos kérdés eldőlt az első osztályban. Az, hogy a már korábban bajnoki címet szerzett Ferencváros mögött a dobogó második és harmadik fokán ki végzett (Videoton, Debrecen), hogy negyedikként ki indulhat még az Európa Ligában (MTK), illetve hogy a Békéscsaba után ki ballag az NB II-be (a felcsúti Puskás). A zárómérkőzésnek, a Diósgyőr - Paks találkozónak nem volt igazi tétje, hacsak az nem számít annak, hogy a DVTK esetleges győzelmével a nyolcadik helyre léphetett volna előre, a Paksi FC pedig a hetedikre.

Gyenge produkció

Iram nélkül, réskereső játékkal indult a Diósgyőr – Paks bajnoki, mindkét csapat játékosai meglehetősen óvatosan, tapogatózva játszottak. A kivárásos futball eredménye az volt, hogy az első 20 percben mindössze Pappnak volt egy veszélyeske fejese, a második 20-ban pedig Szakály D.-nek egy futballra emlékeztető lövése. A többi dögunalom. Annyira gyenge volt a játék, hogy ha a strandon ilyen produkciót adtak volna elő valakik, akkor nem, hogy a kutya se lett volna rájuk kíváncsi, de 100 méteres körzetben mindenki felszedte volna a törülközőjét, gyékényét, hogy minél távolabbra kerüljön ettől. A félidő végén valami reménysugár csillant, hogy hátha lesz foci a második játékrészben, de Barczi lövése után Molnár P. védett, Egerszegi pedig a kapunak háttal állva, pár centit tévedett „vakon”. Nyitott szemmel járt viszont a félidő végén Bartha, és egy hazai védelmi megingást kihasználva megszerezte a vezetést. Utóbb csak azt sajnálhatjuk, hogy ezt nem a meccs elején tette, mert így nem ment volna pocsékba egy félidő.

Másik meccs

A térfélcserét követően másik mérkőzés kezdődött. Végre labdarúgás zajlott a pályán. A Diósgyőr nagyon rajta volt, hogy egyenlítsen, de a Paks nem adta fel a pályát, a megszerzett labdákkal próbált gyorsan építkezni, így a hazai hátsó emberek figyelme megoszlott a támadásba való belépés és a védekezés között. Jöttek is a piros-fehér lehetőségek, előbb Nikházi kapuba küldött labdája, amely a játékvezető szerint les volt, aztán Barczi bombája, majd Elek dekázgatás utáni, kapu előtt elsuhanó lövése – amelyet ha passzra tesz, akkor a kapu előtt Grumic szinte biztosan bevág – és nem mellékesen Egerszeginek a kapu torkából lőtt kapufája. A levegőben lógott az egyenlítés és a hazaiak fölényét nehezen viselték a vendégek, harapdáltak, keménykedtek. Ennek a stílusnak az lett az eredménye, hogy megfogyatkoztak, amikor kapufáig jutott a pályán a Diósgyőr, már csak tízen voltak a pályán, mert Bertust utánrúgásért kiállította a játékvezető. Ekkor már túl voltunk azon, hogy sérülés miatt mindkét csapatnak kényszerű cserét kellett végrehajtania, Rados és Koltai találkozásnak mindketten szenvedő alanyai lettek, de hátra volt még Elek sérülése. A válogatott játékost hátulról, a támaszkodó lábát támadva tarolta le a paksi Szakály D., és bár a középpályás még néhány percig próbálkozott azzal, hogy hátha tud segíteni, de aztán a 87. percben, a térdét fájlalva, bosszúsan az öltöző felé vette az irányt. Mivel a DVTK addigra kihasználta mindhárom cserelehetőségét, a hazaiak létszáma is utolérte a Paksét. A 10 a 10 elleni játékban, a ráadásban pedig újabb találatot ért el a Paks, a mezőny egyik legjobbja, Kecskés góllal tette fel a koronát szombati produkciójára.

Így aztán hiába volt benne a meccsben vastagon a diósgyőri pontszerzés, nem jött ki belőle, a DVTK zsinórban harmadszor is kikapott egy paprikás második félidőt hozó meccsen, Egervári edző 400. élvonalbeli bajnokiján. Így a piros-fehérek a 9. helyen zárták az évadot. Ott, ahol ebben a bajnoki évadban a legtöbbet időztek.


Jegyzőkönyv

Diósgyőri VTK – Paksi FC 0-2 (0-1)

Diósgyőr, 3268 néző. V.: Erdős (Albert, Király).


Diósgyőri VTK: Rados (6) – Okuka (5), Lipták (6), Tamás M. (5), Nemes (5) – Egerszegi (5), Elek (6) – Bognár (5), Nikházi (4), Barczi (5) – Bacsa (4). Vezetőedző: Egervári Sándor.

Paksi FC: Molnár P. (6) – Kulcsár (5), Lenzsér (5), Rodenbücher (5), Báló (6) – Kecskés (7), Papp K. (6) – Koltai (6), Bertus (5-2=3), Bartha (6) – Szakály D. (4). Vezetőedző: Csertői Aurél.

Csere: Bacsa helyett Grumic (4) a 46., Nikházi helyett Ternován (-) a 71., Rados helyett Antal (-) a 76., Koltai helyett Balázs Zs. (-) a 76., Bartha helyett Kővári (-) a 90., Szakály D. helyett Nagy R. (-) a 95. percben.

Sárga lap: Kecskés a 43., Rodenbücher a 69., Nikházi a 70., Okuka a 72., Szakály D. a 83., Lipták a 94., Báló a 94. percben.

Kiállítva: Bertus a 79. percben.

Gólszerző: Bartha (0-1) a 45., Kecskés (0-2) a 93. percben.


Egervári Sándor: – Az első félidő kiegyenlített volt, ennek a végén egy súlyos egyéni hiba miatt gólt kaptunk, így hátránnyal mentünk az öltözőbe. A második játékrészben több energiát mozgósítottunk, megpróbáltuk megfordítani a meccset, a játékosok sokat tettek ezért. Szerintem rúgtunk egy szabályos gólt is, ami nem volt les, de azon a kellemetlen harcmodoron, amit az ellenfél mutatott, nem tudtuk átverekedni magunkat. Gratulálnunk a Paksnak.

Csertői Aurél: – Nagyon fegyelmezetten futballoztunk, sok helyzetet is kialakítottunk, nem adtuk fel a támadójátékunkat azok után sem, hogy előnyhöz jutottunk. A végén sikerült újabb gólt szereznünk, úgy érzem, hogy megérdemelten nyertük meg a mérkőzést.


Percek, események

45. perc: A jobb oldalon épült a vendégek támadása, onnan érkezett középre, a 16-oson belülre a labda, amelyet egy hazai védő mellett Bartha vett át, majd 10 méterről, laposan a kapu jobb alsó sarkába lőtt, 0-1.


79. perc: Ternován rajtolhatott volna a saját térfelének jobb oldaláról, ha Bertus el nem kaszálja hátulról úgy, hogy a labda megszerzésére esélye sem volt. A játékvezető azonnal a piros lapot mutatta fel a paksi játékosnak, 10 főre fogyatkoztak a vendégek.


93. perc: Kecskés vezette fel a lasztit a jobb oldalon, majd kikanyarodott balra, csinált egy kényszerítőt, a visszakapott labdát pedig 16 méterről a bal felső sarokba lőtte, 0-2.


Labdarúgó NB I, 33. forduló

Gólszerző: Kovács L. (31., öngól).

Gólszerző: Bacelic-Grgic (20.), Tar (31.), illetve Bobál D. (90+1.).

Gólszerző: Vida (66.), Pavlov (90+1.).

Gólszerző: Nego (55.), Tischler (76.), Juhász (90+4.).



A bajnokság végeredménye

1. Ferencváros 33 24 4 5 69-23 76

2. Videoton FC 33 17 4 12 42-29 55

3. DVSC-TEVA 33 14 11 8 48-34 53

4. MTK Budapest 33 14 9 10 39-37 51

5. Szombathelyi Haladás 33 13 11 9 33-37 50

6. Újpest FC 33 11 13 9 42-37 46

7. Paksi FC 33 12 7 14 41-40 43

8. Budapest Honvéd 33 12 7 14 40-39 43

9. Diósgyőri VTK 33 10 8 15 37-47 38

10. Vasas 33 9 5 19 32-54 32

11. Puskás Akadémia 33 7 10 16 35-51 31

12. Békéscsaba 1912 Előre 33 6 9 18 25-55 27


A kupából az Újpest indulhatna az Európa Liga-selejtezőjében, de mivel a lila-fehérekkel szemben még érvényes az Európai Labdarúgó Szövetség eltiltása, így a bajnoki negyedik lehet ott a második számú európai kupában.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!