Uncategorized

2016.05.10. 19:06

A dicső múltja kötelezte a DVTK sakkcsapatát

Miskolc - Hosszú szünet után Miskolc újra szerephez jut az élvonalbeli sakkcsapatbajnokságon.

Miskolc - Hosszú szünet után Miskolc újra szerephez jut az élvonalbeli sakkcsapatbajnokságon.

Az NB I/B-s pontvadászatot 71 ponttal nyerte a DVTK-Első Miskolci Sakkiskola, amely megelőzte a 67 pontos Tóth László SE-t és a 61 ponttal zárt Kisújszállási SE-t.

Csak saját maguk

– Célunk az aranyérem megszerzése volt, és a vágyunk teljesült is – mondta dr. Mátyás Imre szakosztályvezető. – Kis túlzással azt kell mondanom, hogy sikerünket nem veszélyeztette senki és semmi, csak saját magunk. Ugyanis az őszi négy fordulóban elhullajtottunk olyan pontokat, amelyekről megjegyeztem: remélem, hogy ezek az egységek nem fognak hiányozni. Nos, februárban még úgy tűnt, igencsak kapaszkodnunk kell majd, de aztán egyértelműsítettük az erőviszonyokat, és végül magabiztosan harcoltuk ki az aranyérmet. A küzdelemsorozat közben semmilyen gond nem merült fel nálunk: végig rendben voltak az anyagi, a személyi és a tárgyi feltételek. Utóbbiról annyit, hogy a lillafüredi Palotaszállóban csodálatos körülmények között vívtuk hazai meccse­inket.

A szakosztályvezető ezután arról beszélt, hogy a város és a régió sakktársadalma örömmel fogadta feljutásukat, sok gratulációt is kaptak. Évzárót még nem tartottak, de ami késik, nem múlik.

– Júniusban egy osztályozó is vár ránk – folytatta dr. Mátyás Imre. – A megyei I. osztályból fel akarunk kerülni az NB II-be, ahol második csapat indítását tervezzük. Hosszú távon az a célunk, hogy valamennyi sorozatra nevezzünk: ez vonatkozik az NB I-re, az NB II-re, a megyei I. és II. osztályra. Ebben az esetben lesz egészséges a szakosztály felépítése, mindenkinek jut játék-, bizonyítási, sőt kiugrási lehetőség.

Nagymestereket is

A DVTK-Első Miskolci Sakk­iskola erősítési terveit még nem határozta meg, az viszont biztos, hogy újoncként nem csupán a bennmaradás lesz a céljuk. A klub háttértulajdonosával, Leisztinger Tamással – aki egykor négy esztendeig töltötte be a Magyar Sakk Szövetség elnöki tisztét – is egyeztetnek, mielőtt elkezdik erősítési tárgyalásaikat. Dr. Mátyás Imre nevek említése nélkül elárulta, hogy „célkeresztjükben” több nemzetközi nagymester és nemzetközi mester is van. Mivel az NB I-es bajnokság csak ősszel, várhatóan október közepén kezdődik, nem kell kapkodniuk, bőven van idejük arra, hogy kiszemeltjeikkel megegyezzenek.

- ÉM-KT -


Sakk: táblák, pontok

A DVTK-Első Miskolci Sakkiskola NB I/B-s csapata tagjainak táblánkénti mérlege:

1. tábla: Héra Imre 8 pont/9 parti

2. tábla: Korpa Bence 6/9

3. tábla: Ohotnik Vladimir 4.5/8

3–4. tábla: Nayhebaver Martin 7.5/8

5. tábla: dr. Medvegy Nóra 7/9

6. tábla: Ág Norbert 5/7

6–7. tábla: Hardicsay Péter 5.5/9

8. tábla: Ács Gábor 4.5/9

9. tábla: Mózes Ervin 2/4

Dobai Szabolcs 1.5/6

10. tábla: Petykó Zoltán 1/2

Najgebauer Szemjon 2.5/4

9–10–11–12. tábla: Papp Ábel 6/9

11. tábla: Szabó Leon 2/4

10–11–12. tábla: Csatlós Béla 3/4

Baló Tamás 1.5/3

Kovács Tamás 3.5/4

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!