Tokaj hírei

2019.03.04. 10:27

Tokaji program, amely segít helyben maradni

Tokaj – Egy pályázati forrásnak köszönhetően a fiatalság helyben tartását segíti az önkormányzat. Lakást, munkát, ösztöndíjat vagy akár jogosítványt is kapnak Tokajban a fiatalok.

Tokaj – Egy pályázati forrásnak köszönhetően a fiatalság helyben tartását segíti az önkormányzat. Lakást, munkát, ösztöndíjat vagy akár jogosítványt is kapnak Tokajban a fiatalok.

Két lakásba már beköltöztek, másik kettő esetében pedig a napokban átvehetik a kulcsokat, akik részt vesznek az önkormányzat Esély otthon – Tokaj, nálunk jó elnevezésű pályázatában. A város kétszáz millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert, amiből felújították és teljeskörűen felszereltek négy önkormányzati lakást. A beköltözőknek pedig szó szerint semmire nincs gondja, nemcsak bútorokat, hanem konyhai és fürdőszobai elektromos gépeket és laptopot is kapnak az önálló élet megkezdéséhez. Lakbért sem kell fizetniük két éven át, így próbálják arra ösztönözni a 35 év alattiakat, hogy éljenek a városban.

– A programban foglalkoztatásra is van lehetőség, öt embernek a város intézményeiben. A jellemzően hiányszakmával rendelkezőknek két éven át a teljes munkabérét, illetve az ezzel kapcsolatos járulékait is a program keretein belül tudjuk finanszírozni – emelte ki Posta György a pályázat előrehaladását bemutató első szakmai napon.

Jó példa a tokaji

A szakmai napon dr. Illés Boglárka, az EMMI helyettes államtitkára is részt vett. A politikus egy évvel ezelőtt, a program indulásakor már járt Tokajban, így láthatta az eddig elvégzett munkát. A helyettes államtitkár gratulált a látottakhoz és hangsúlyozta, fontosak számukra a pozitív visszajelzések, így látják, hogy van értelme a programnak.

ÉM-EJ


[related-post post_id="4151676"]

[related-post post_id="4149004"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!