szon-sportoldal

2008.07.29. 13:59

Derekas küzdelem Gasolékkal

<p>Sitku Ernőt, a magyar válogatott hétfő este a világbajnok spanyolok ellen meccselő nyíregyházi kosárlabdázóját a barcelonai repülőtéren értük utol.</p>

Tavaly ilyenkor aligha gondolta Sitku Ernő, hogy válogatottságainak száma még nőni fog. A Marso-Vagép NYKK kosárlabdázóját a bosnyákok elleni nyíregyházi mérkőzésen annak rendje és módja szerint elbúcsúztatták, hétfőn mégis 136-ra növelte válogatottbeli mérkőzéseinek számát.

Nem is akárkik ellen, ugyanis a magyarok a világbajnoki címvédő spanyol válogatott otthonában mérkőztek. A zaragozai mérkőzést a helyszínen 12 ezer néző tekintette meg, és láthatta, hogy szakadéknyi a különbség a két ország válogatottja között, amit a 103–45-ös végeredmény is jól mutat.

– Fárasztó napok vannak mögöttünk, hiszen hétfőn hajnali háromkor foglaltuk el szállodai szobáinkat, este kilenctől játszottunk, kedden pedig reggel hatkor már keltünk, hogy induljunk a repülőhöz – mondta Sitku Ernő, akit a barcelonai repülőtéren értünk utol. – Fáj is a derekam, a hazatérés után egy-két edzést ki kell majd hagynom. Mindezekkel együtt nem bántuk meg, hogy belevágtunk a kalandba. Kosárlabdakedvelőként biztos nagyon élveztem volna a mérkőzést, átélni már nem volt ilyen kellemes, de sokkal jobbra nem számíthattunk. Harminc-negyven pont különbség alapból van a két csapat között, ez most még több lett, hiszen a spanyolok már olimpiai formába lendültek, mi meg egy hete gyakorlunk teljes létszámban együtt.

Sitku Ernő úgymond keretbe zárta a mérkőzést, ő szerezte az első és az utolsó magyar kosarat is, mindkettőt tripla formájában. A 36 éves erőcsatár így 6/6 pontig jutott, első találata után volt utoljára egyenlő az állás (3–3) a mérkőzésen.

– Testközelből átélhettük, hogy világszínvonalon milyen szeretet és rajongás veszi körbe a sportágat – mesélt élményeiről Sitku Ernő. – A közönség imádja a spanyolokat, nemcsak a Los Angeles Lakers sztárját, Pau Gasolt, hanem a többieket, Navarrót, Reyest vagy éppen Garbajosát is. Magam éppen utóbbival párbajoztam a legtöbbet, a holtidő alatt jókat beszélgettünk, mondhatom igen jó kapcsolat alakult ki köztünk a meccs alatt. Az testközelből is kiderült, hogy fantasztikus csapat a spanyol, Gasol harminckét pontig jutott szinte tarthatatlan volt. Ezek után csak természetes, hogy az olimpián a hispánoknak fogok szurkolni.

Ereklye

Egy másik nyíregyházi kosaras, egy alapítvány

jóvoltából az Egyesült Államokban

tartózkodó Hájer Ádám is

világsztárokat láthatott a minap. A 17 esztendõs

játékos jelenlegi csapatával ott lehetett Las

Vegasban az Egyesült Államok–Kanada mérkõzésen,

és a húsz ezer szurkolóból azon kevesek közé

tartozott, aki a meccs végére egy Kobe Bryant-autogrammal

gazdagodott.

- Bodnár Tibor -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!