Szabolcs-Szatmár-Bereg

2013.01.23. 09:48

"Emeld nemzetedet, ez legyen törvényed!"

Kisvárda – A Magyar Kultúra Napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22–én, a Himnusz születésnapján, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823–ban, ezen a napon tisztázta le Csekén, (Szatmárcseke) a Himnusz kéziratát.

Kisvárda – A Magyar Kultúra Napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22–én, a Himnusz születésnapján, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823–ban, ezen a napon tisztázta le Csekén, (Szatmárcseke) a Himnusz kéziratát.

„…Tudományos és kulturális „haszna” legyen a nemzet és ezen belül a szülőföld, a Nyírség társadalmának."

Az ünnepséget a Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza, a Rétközi Múzeum és Baráti Köre, a Weiner Leó Alapfokú Zene– és Művészeti Iskola szervezte. 2013–ban, a 190. évfordulón országszerte számos kulturális és művészeti rendezvénnyel szolgálják a nemzeti kultúra ápolásának, erősítésének ügyét. A megjelenteket Szeregnyi László népművelő köszöntötte, majd felkérte a kiállítás megnyitására dr. Vraukóné Lukács Ilonát.

Kisvárdán január 22–én 14.30–kor nyitotta meg dr. Vraukóné Lukács Ilona tudományos kutató, a Móricz Zsigmond Megyei–Városi Könyvtár főtanácsosa, a Magyar Kultúra Lovagja, a Nyírségi Irodalmi Múzeum című kiállítást a Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza kiállítóterében.

Létrejöjjön irodalmai múzeum

„A jóra való igyekezetben megszűnni alacsonyabb volna. A Bessenyei–kultusz ápolói, a filozófus–író emberi tulajdonságainak elismerő, szellemi értékeinek őrzői, amióta lehetőségünk van rá, mindig is úgy tették dolgukat, hogy abból tényleges: tudományos és kulturális „haszna” legyen a nemzet és ezen belül a szülőföld, a Nyírség társadalmának– mondta kiállítás megnyitó beszédében dr. Vraunkóné Lukács Ilona tudományos kutató.

Majd felidézte a Bessenyei György irodalmi társaság 1898–as alakulását, s újraélesztését 1987–ben, mely folytatta az elődök által elkezdett munkát. Ezt bizonyítják az időközben megjelent Bessenyei Almanach kiadványai. Ebben az almanachban 96 név van, akikre a társaság szerint emlékezni kellene. Ezen a kisvárdai kiállításon alig félszáz tabló látható…Az itt látható tablók többségét pedagógusok, könyvtárosok, irodalombarátok önkéntes munkája alapján készültek. Bánszki István tanár úr, a Bessenyei Társaság elnöke úgy fogalmazott,…„hogy most érkezett el az idő, hogy nem csak szakmai, hanem politikai akarat is meg van ahhoz, hogy egy ilyen irodalmai múzeum létrejöjjön, az általunk tervezett helyen, Nyíregyházán, a Bessenyei térén a Kállay–villában.”

Valamennyiünk szívét megdobogtatja

–Azért vagyunk ma itt, hogy Kölcsey Ferenc, aki a Himnuszt befejezte ezen az 1823. január 22–ei napon, Szatmárcsekén.

1989–ben a Kormány úgy döntött, hogy ezen a napon mindenki a kultúra napját ünnepelje, hiszen ez a vers az amely valamennyiűnk szívélt megdobogtatja, határon innen és túl. Nem csak a szomszédos országokban, hanem a tengerentúlon is. Énekeljük nemzeti ünnepeinken. Ezzel kezdjük az újesztendőt. Énekelik nemzet társaink, hol titokban, hol bátrabban, hol ellenséggel és hatalommal szemben.

Világszerte ismerik

Ismerik világszerte a sportolóinknak köszönhetően, amikor a dobogó legmagasabb fokára állnak, mert olyan szép teljesítményt értek el. Ez az a vers, amely mellett nem lehet elmenni, amiről nem lehet érzelmek nélkül beszélni. Ezért tartozunk Kölcsey Ferencnek köszönettel és hálával. Én azt kívánom, hogy Bessenyei szellemiségének, az ő felhívásának, hogy „emeld, nemzetedet ez legyen a törvényed”. Így kezdjünk ennek minél jobban megfelelni. Erre tanítsuk gyermekeinket, erre s ennek szellemében neveljük őket, a családban és az iskolában is.

„Isten áld meg a magyart”…írta Kölcsey, kívánom mindannyíunknak, a személyes életükben, a munkahelyükön, nagyon sok sikert, jó egészséget, hogy ezzel hozzájáruljanak a nemzet emelkedéséhez. S ehhez semmi mást nem kérek csak Kölcsey sorait: „Isten áld meg a magyart.„ mondta kiállításának megnyitó beszédének végén dr. Vraukóné Lukács Katalin a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár főtanácsosa, a Magyar Kultúra Lovagja.

A kiállítás megnyitóján közreműködtek a Weiner Leó Alapfokú Zene– és Művészeti Iskola tanárai és növendékei. Ezt követően a színházteremben Leleszi Tibor a város polgármestere mondott ünnepi köszöntőt. A színházterem zsúfolásig megtöltött nézőterén a kultúraszerető kisvárdai iskolások és tanáraik, „Anyanyelvünk táncban és zenében is” címmel adtak, több mint egy órás kulturális összeállítást.

Vincze Péter

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!