Szabolcs-Szatmár-Bereg

2010.09.06. 10:33

Megjelent a Záhonyi harangszó

<p>A II. évfolyam 4. számával nemrégiben megjelent a záhonyi református egyházközség időszakos lapja, a Záhonyi harangszó.</p>

Az egyházi orgánum legfrissebb számát Román János lelkipásztor Közösségben egymással és Jézussal című írása vezeti be. A 16 oldalas kiadvány jelentős teret szentel az új kenyér ünnepéhez kapcsolódó írásoknak, folytatja – a Kálvin emlékévek jegyében - Kálvin János életének bemutatását, Gyereksarok rovatban szól az ifjabb olvasókhoz, valamint számos további vers és hangulatos írás mellett összefoglalja az utóbbi két hónap gyülekezeti történéseit is.

A szerkesztő lelkészpár Román János és Románné Tóth Julianna, akiket a lelkészi szolgálat időközben más településekre szólított, külön írásban búcsúzik a záhonyi és a györöcskei gyülekezettől.

Nevükhöz több jeles kezdeményezés is kapcsolódott az elmúlt években. A Záhonyi harangszó életre hívásán túl egyebek mellett megalapították a Záhonyi Református Egyházközségért Alapítványt, zenés áhítatokat, szeretetvendégségeket, gyülekezeti kirándulásokat és asszonykört szerveztek.

- Háda Zoltán -

Ezek is érdekelhetik