Szabolcs-Szatmár-Bereg

2010.08.24. 18:21

Háttérbe szorultak a profik Nyíregyházán

<p>– Először azt hittem, rossz helyen vagyunk, de aztán rá kellett jönnöm, hogy sajnos nem mi tévedtünk el: a Kossuth téren pénteken késő délután augusztus 20-ai ünnepség zajlott, bár ez sokáig nem tűnt fel – írta szerkesztőségünkhöz eljuttatott levelében nyíregyházi olvasónk, Kiss Mara, aki családjával vett részt a megyeszékhely ünnepi eseménysorozatán.</p>

– Ötéves kislányom, Virág nagyon élvezte a Ludas Matyi bábosokkal kiegészült előadását, ám mi azon gondolkodtunk, mi köze van Döbröginek Szent Istvánhoz vagy az új kenyérhez. Ez csak a meglepetés első része volt, a másik akkor ért, amikor megtudtam, hogy az ünnepséget nem a művelődési központ, hanem a Mandala szervezte. Ha jól tudom, több erre szakosodott intézményt is fenntart a város, így nem értem, hogy az önkormányzat miért nem „használja” őket arra, ami miatt működnek – írta olvasónk.

26 millió Nyíregyházától

Az olvasói felvetéssel kapcsolatban Bohács József, a Váci Mihály Kulturális, Művészeti és Gyermekcentrum igazgatója a következőket mondta el lapunknak:

– Elöljáróban hadd utaljak arra, hogy intézményünk 15 telephellyel és 42 alkalmazottal működik. A kollégák között van 13 közművelődési szakember, akik több rendezvénnyel is bizonyították már felkészültségüket. Erre az évre a várostól kaptunk 26 millió forintot a rendezvények megszervezésére.

Hosszú lenne felsorolni az idei programjainkat, csak néhányat hadd ragadjak ki közülük: Magyar Kultúra Napja, Tavaszi Művészeti Hetek, Jósavárosi Napok, Örökösföldi Térünnep, Városnap, megemlékezés a holocaust áldozatairól. Pályázatokkal rendeztük meg az akusztikus zene ünnepét, a határmenti fesztivált, a Street Art Fesztivált. Mióta az igazgatói tisztséget betöltöm, szerepelt többek között a városban a Holdviola zenekar, a Liszt Ferenc Kamarazenekar, a debreceni Csokonai Színház Operatagozata, Oszter Sándor, Rékasi Károly, Gerendás Péter, Malek Andrea, Keresztes Ildikó, Tóth Vera, Tabáni István. Úgy gondolom, ezekkel a programokkal sikerült bizonyítani, hogy jó szakemberek dolgoznak az intézményben.

– Fő feladatunk évek óta az augusztus 20-i ünnepség megrendezése is. Az idén is készültünk erre, már májusban lekötöttük a tűzijátékot egymillió forint értékben. Az ünnepséget is egymillió forintos keretből szervezhettük volna meg, a nyár elején azonban jelezték nekünk, hogy az idén a nyíregyházi államalapítási ünnepséget nem a mi intézményünk rendezi meg.

Az intézmény vezetője a továbbiakban nem kívánta kommentálni a történteket.

Dobos László: A családok ünnepe is

– A város költségvetésében két millió forintot különítettek el az augusztus 20-ai ünnepség megrendezésére. Mi arra kaptunk megbízást, hogy utófinanszírozásban, a még – tűzijátékra – le nem kötött 1 millió forintból szervezzünk meg egy több órás, az ünnephez illő, tartalmas, jó hangulatú műsort, amely egyben a családok ünnepe is – mondta lapunknak Dobos László.

– A tavalyi október 23-ai műsorunkat látva érkezett a felkérés a város vezetésétől, hogy hozzunk új színt, új hangulatot az ünnepbe – teszi hozzá a Mandala Dalszínház Egyesület elnök-igazgatója. A rendezvény több mint 6 órája alatt pezsgett a város, több ezren látták a programokat, melyben – a visszajelzések alapján – minden korosztály megtalálta a kedvére valót.

– Azért különítettük el a helyszíneket is, hogy a különböző produkciók ne zavarják egymást. A musical, a rockopera, a nemzeti emlékműsor, a Ratkó drámarészlet, a Rajkó Művészegyüttes gálaműsora együtt tette az államalapításhoz méltóvá, mégis szórakoztatóvá az idei ünnepet – mondja Dobos László és megjegyzi: akit zavar Fazekas Mihály örökérvényű első magyar színjátéka, a Ludas Matyi, azt miért nem zavarta a körbe-körbe járó Csi-hu-hu vonat?

- KM -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!