Új úton

Petrik József

Május elején röppent fel a hír, miszerint Angyal Dániel, az OSC vízilabdacsapatából Marseille-be igazol. Aztán néhány napja az is eldőlt, hogy Angyalt Manhercz Krisztián is követi az OSC-ből, és ő is a CN Marseille-ben folytatja a pályafutását. Így a magyar válogatott keretéből az új szezonban már négyen keresik majd idegenben a kenyerüket. (Vámos Márton a görög Olympiakosz, Zalánki Gergő az olasz Pro Recco légiósa.)

Lassan négy évtizede, hogy a külföldi klubcsapatokhoz szerződés már nálunk is elfogadott. Az egyik pionír, a szinte mindenben élenjáró Faragó Tamás volt. A Tonóként emlegetett világklasszis már elmúlt harmincéves, amikor 1984-ben Németországba szerződött. A nemzet sportolója, a pólósok pólósa először a Düsseldorfnál kötött ki. Aztán három év múltán távozott az Arenzanóhoz. Az egyébként olasz kiscsapat vele nagy lett. Megnyerte a Kupagyőztesek Európa Kupáját. Ezzel Tonó olyan népszerűségre tett szert a taljánok körében és földjén, hogy pizzát neveztek el róla. De a legenda szerint utcát is el akartak nevezni róla a városban. Eközben játékával, mentalitásával tovább erősítette a magyar póló nimbuszát. Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Faragó nyomában aztán tucatnyi magyar klasszis választotta Itáliát. Sőt, a legjobb játszótársa, Csapó Gábor, „Dudi” 1985-ben őt is megelőzve került a Syracusához. 

Az olaszok szívesen is látták a pólósainkat. Múltidézésként és megerősítésként álljon itt egy, az Olaszországban is nyomot hagyott pólósaink listája a teljesség igénye nélkül: Kásás Tamás, Benedek Tibor, Varga Zsolt, Dala Tamás, Gerendás György, Horkai György vagy éppen Kemény Dénes.

Angyal Dániel és Manhercz Krisztián távozásukkal némileg új utat fedeztek fel a vízilabda európai térképén. 

Ami persze csak részben igaz, mert a Marseille már hosszabb ideje domináns csapatnak számít. Ám magyar válogatott játékosok ebben a gárdában eddig még nem szerepeltek.
A francia gárda a Bajnokok Ligájában is meg-megvillan, még ha idén nem is sikerült bejutnia a kontinens legjobb nyolc csapata közé. 

Ezzel együtt a Marseille a póló élvonalába tartozik, és a jövő évi párizsi olimpia miatt a franciáknál most a vízilabdára is jobban figyelnek. Angyal Dániellel és Manhercz Krisztiánnal pedig tovább nőhetnek egy nagyobb siker esélyei a földközi-tenger-parti kikötőváros csapatánál. Azt persze nem tudhatjuk előre, hogy Manherczékről is akarnak-e majd utcát elnevezni, ez a jövő zenéje.