Sport

2016.09.18. 22:27

Női röplabda Eb-selejtező - Szoros meccsen kapott ki, másodikként zárt itthon a magyar csapat

Érd - A házigazda magyar női röplabda-válogatott szoros mérkőzésen, négy szettben kikapott a favorit lengyel csapattól vasárnap, így a második helyen zárta a kétfelvonásos Európa-bajnoki selejtezőtorna első, érdi körét.

Érd - A házigazda magyar női röplabda-válogatott szoros mérkőzésen, négy szettben kikapott a favorit lengyel csapattól vasárnap, így a második helyen zárta a kétfelvonásos Európa-bajnoki selejtezőtorna első, érdi körét.

Az Érd Arénában nagyszerűen kezdett a magyar csapat, hiszen hatalmas csatában 29 perc alatt megnyerte az első játszmát. Ez láthatóan sokat ki is vette Jan De Brandt tanítványaiból, hiszen a második felvonást a lengyelek könnyedén hozták. A harmadik és a negyedik játszma már újra szoros küzdelmet hozott, azonban mindkétszer a vendégek bírták jobban a végjátékot, így százszázalékos teljesítménnyel nyerték a tornát.

A jövő hétvégén Lengyelországban is megmérkőzik egymással a négy válogatott, a két torna összesített győztese automatikusan kijut a jövő évi, Azerbajdzsánban és Grúziában sorra kerülő kontinensviadalra, míg a második helyezett pótselejtezőn harcolhatja ki a részvételt.

Amennyiben a magyarok másodikok lesznek, akkor a bolgár, román, svájci, montenegrói négyest felvonultató kvartett másodikjával találkoznak.

A pótselejtező első felvonását október 2-án rendezik, míg a visszavágóra október 9-én kerül sor.

Európa-bajnoki selejtező:

1. torna, 3. forduló:

Lengyelország-Magyarország 3-1 (-23, 14, 20, 22)

korábban, a csoport másik mérkőzésén:

Észtország-Finnország 3-2 (13, -22, -20, 20, 11)

pénteken játszották:

Magyarország-Észtország 3-1 (19, 22, -16, 11)

Lengyelország-Finnország 3-0 (19, 16, 21)

szombaton játszották:

Lengyelország-Észtország 3-0 (17, 16, 17)

Magyarország-Finnország 3-1 (-25, 19, 19, 20)

Az első torna végeredménye: 1. Lengyelország 9 pont, 2. Magyarország 6, 3. Észtország 2, 4. Finnország 1

A 2. torna programja (Bielsko-Biala)

szeptember 23., péntek:

Magyarország-Finnország 17.30

Lengyelország-Észtország 20.00

szeptember 24., szombat:

Magyarország-Észtország 15.00

Finnország-Lengyelország 17.30

szeptember 25., vasárnap:

Észtország-Finnország 17.30

Magyarország-Lengyelország 20.00

- MTI -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!