Sport

2015.11.21. 08:53

DVSC vs. DVTK - A nyomás elől, alól kellene kitérniük

Miskolc - Nem vakult meg, nem vakult el Bekő Balázs, a DVTK vezetőedzője, de a főpróbának voltak pozitívumai.

Miskolc - Nem vakult meg, nem vakult el Bekő Balázs, a DVTK vezetőedzője, de a főpróbának voltak pozitívumai.A magyar válogatott Eb-pótselejtezője utáni háromhetes szünetet követően lépnek ismét pályára bajnoki meccsen az élvonalbeli csapatok, ugyanis a labdarúgó NB 15. fordulóját november első hétvégéjéről december elejére halasztották el. Így szombaton 15.30-tól, az NB I 16. fordulójában Debreceni VSC-TEVA – Diósgyőri VTK mérkőzést rendeznek a hajdúsági megyeszékhelyen. (A mérkőzésről ezúttal is élőben tudósítunk a Borsod Online-on: dvtk.boon.hu.)

A harmadik szünet

Ez volt a harmadik olyan szünet a bajnoki idényben, ami a válogatott szereplése miatt szerepelt a bajnoki programban. Arra a kérdésre, hogy ebben a háromhetes szünetben mivel foglalkoztak, így válaszolt a szakvezető:

– Azzal, hogy fizikálisan szinten tartsuk a játékosokat, hogy a dinamikájukat fejlesszük, és hogy frissességük is legyen. Ennek jegyében úgy készültünk a múlt heti, Mezőkövesd elleni meccsre, mintha egy rendes bajnokit játszanánk. És ez az edzőmérkőzés elérte a célját, játékban, taktikailag jól nézett ki a csapat, gólokat is szereztünk, ami eddig hiányosságunk volt, és ez pozitívum. De gyorsan hozzá is teszem: egy bajnoki meccs más, nem vakultam meg, nem vakultam el a múlt heti felkészülési találkozótól. A Debrecen elleni meccset tartottuk szem előtt akkor is, és ezen a héten is, és ennek jegyében sokat gyakoroltuk, azt, amit játszani szeretnénk, hogy automatizmussá váljanak a dolgok.


[poll id="1046"]


Hol lehet?

Kíváncsiak voltunk arra is, hogy a Diósgyőrnek hol, miben lehet keresnivalója a Debrecen ellen.

– A Debrecen masszív csapat, nagyon régóta együtt vannak, stabil futballt játszanak – sorolta Bekő Balázs. – Számunkra az a fontos, hogy olyan hibákat ne kövessünk el, amivel hátrányba kerülhetünk, és hogy bátran vállaljuk fel az adódó lehetőségeket, birtokoljuk minél többet a labdát. Lényeges kérdés, hogy ne állandó nyomás alatt játsszunk, hanem egy ki-ki meccs kerekedjen ki az összecsapásból. Alapvető dolgokról, mint a harcosság, a keménység, az agresszivitás nem is akarok különösebben beszélni, ezek kellenek hozzá, hogy úgy alakuljon a meccs, ahogy szeretnénk.

- Berecz Csaba -



A labdarúgó NB I 16. fordulónak programja

Szombat:

  • 15.30: Debreceni VSC-TEVA – Diósgyőri VTK
  • 15.30: Paksi FC – Szombathelyi-Swietelsky Haladás
  • 15.30: Budapest Honvéd – Újpest FC
  • 15.30: Békéscsaba 1912 Előre – Puskás Akadémia
  • 15.30: Videoton FC – Vasas
  • 18.00: MTK Budapest – Ferencvárosi TC

  • Az NB I állása

    1. Ferencvárosi TC 14 13 1 - 32-6 40

    2. Paksi FC 14 7 4 3 21-12 25

    3. Szombathelyi-Swietelsky Haladás 14 6 6 2 12-10 24

    4. MTK Budapest 14 6 4 4 19-14 22

    5. Debreceni VSC-TEVA 14 5 6 3 21-14 21

    6. Videoton FC 14 6 - 8 16-17 18

    7. Újpest FC 14 4 6 4 18-16 18

    8. Budapest Honvéd 14 4 5 5 16-18 17

    9. Diósgyőri VTK 14 4 3 7 15-25 15

    10. Puskás Akadémia FC 14 2 6 6 16-21 12

    11. Vasas FC 14 3 1 10 10-22 10

    12. Békéscsaba 1912 Előre 14 2 2 10 12-33 8


    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!