Sport

2015.02.19. 11:00

Ligakupa: DVTK vs. Bp. Honvéd - Kezdésnek sem volt jó...

Miskolc - Öt gólt láthattak a szurkolók a hidegben, az év első magyarországi tétmeccsén.

Miskolc - Öt gólt láthattak a szurkolók a hidegben, az év első magyarországi tétmeccsén.

A labdarúgó Ligakupa nyolcaddöntőjének első meccsén, szerdán délután a Diósgyőri VTK csapata a Budapest Honvéd együttesét fogadta. A lelátó Napos oldala napsütésben köszönthette a pályára kivonuló csapatokat, de az érdekélődés – bizonyára a a csípős hideg miatt – még idény eleji volt. Ahogy az összeállítások is: egyik csapatnál sem léphettek pályára azok a játékosok, akiknek ősszel még nem volt a jelenlegi csapatuknál játékengedélyük, lévén ez egy tavalyról elhalasztott összecsapás volt. Így aztán a DVTK-nál Koman, Krstic, Kovács G. és Ho-Young is csak a lelátóról nézhette a meccset. Persze a másik oldal sem volt top, Szabados személyében olyan is pályára lépett a Honvédben, aki ősszel egy élvonalbeli bajnokit sem játszott, de Gazdag sem sem tekinthető rutinos labdarúgónak, az őszi 3 NB I-es meccsével.

Túlzás lenne azt állítani, hogy bombaformában játszottak volna a csapatok az első játékrészben, a régi idők fociját idézte a színvonal. De azért akadt egy-két olyan játékos, aki villantani tudott. Például Prosser, aki sok kellemetlen pillanatot okozott elsősorban Eperjesinek és Szalainak, akik ugyanúgy nem voltak csúcsformában, mint Antal kapus, utóbbiról sok labda jött ki. Viszont voltak gólok, amelyeknél mindkét oldalon egy-egy nagy labdavesztési hiba teremtett lehetőséget, az egyiknél elég volt Prosser, hogy a kapuba találjon, a másikhoz Gosztonyi és Bacsa jó megoldása kellett. A döntetlen szagú első félidő végén, Igjantovic csavarta meg a hazaiak orrát, azzal, hogy a kapuba fejelt, nem minden előzmény nélkül, hiszen nem sokkal ezelőtt, egy szintén jobboldali szögletnél Hidi találhatott volna be, akit akkor szintén üresen hagytak a hazaiak, akár csak a meccs harmadik gólját fejelő belső védőt.

Fordulás után

A második félidő diósgyőri helyzettel indult, és a gólra sem kellett sokat várni, az 53. percben meg is érkezett. Agresszívebb, lendületesebb produkciót mutatott a hazai csapat, igyekeztek feltolni a játékot a Honvéd térfelére. Ott viszont besűrűsödött a terület fehér mezesekkel, alig volt rés, ahol a kapu felé lehetett volna törni diósgyőri oldalról. De akadtak vendég próbálkozások is, mint Hidié, aki az idény eleji pálya, segítségével küldte a diósgyőri kapuba a labdát, és ezzel harmadszor is előnyhöz juttatta csapatát. A hátrányba került DVTK azt tette, ami egálnál, nyomott, immár nem a vezető gól megszerzéséért, hanem az egyenlítésért. Viszont az idő fogyott, miközben fagyott, de nem a mosoly az arcokra, mert sok örömforrás nem volt a DVTK játékában. A piros mezesek három nap múlva javíthatnak, ugyanis a kupacsata visszavágóját szombaton 14 órától rendezik meg Budapesten.


A következő körben

A Ligakupa nyolcaddöntőjének utolsó párharcából, a Diósgyőri VTK – Budapest Honvéd csatából továbbjutó együttes ellenfele a negyeddöntőben a Nyíregyháza SFC gárdája lesz. A négy közé jutásért zajló párharc első meccsét március 17-én játsszák, és ezen a Nyíregyháza lesz a vendég, a visszavágóra április 21-én kerül sor a szabolcsi megyeszékhelyen.


Jegyzőkönyv

Diósgyőri VTK – Budapest Honvéd 2-3 (1-2)

Diósgyőr, 1871 néző. V.: Berke (Ring, Kelemen).

Diósgyőri VTK: Antal – Eperjesi, Szalai V., Alves, Németh M. – Barczi, Bognár, Grumic, Gosztonyi – Griffiths, Bacsa. Vezetőedző: Sivic Tomislav.

Budapest Honvéd: Kemenes – Baráth, Ingjatovic, Kosnic, Vidovic – Hidi, Gazdag – Ikenne-King, Godoy, Szabados – Prosser. Vezetőedző: Marco Rossi.

Csere: Eperjesi helyett Okuka a 46., Szabados helyett Herjeczki a 61., Barczi helyett Marjanovic a 63., Prosser helyett Ihrig-Farkas a 75., Griffiths helyett Takács T. a 76.. Németh helyett Husic a 82., Gazdag helyett Tóth B. a 87., Ikenne-King helyett Constantinescu a 92. percben.

Sárga lap: Gosztonyi a 49., Prosser a 72. percben.

Gólszerző: Prosser (0-1) az 5., Bacsa (1-1) a 36., Ingjatovic (1-2) a 45., Griffiths (2-2) az 53., Hidi (2-3) a 71. percben.

Jók: Grumic, Griffiths, ill. Prosser, Szabados, Hidi, Kemenes.


A gólok története

8. perc: Honvéd labdaszerzés után Prosserhez került a játékszer, aki 18 méterről eresztett el lövést, ami a diósgyőri kapu jobb oldalában kötött ki, 0-1.


36. perc: A vendégek a diósgyőri térfél közepén vesztették el a labdát, ami után Gosztonyi indult meg középen. A középpályás 30 méteren keresztül vezette a játékszert, majd kitette azt balra Bacsának, aki előbb elhúzott a kapus mellett, majd estében, 12 méterről a hálóőr és egy védő között a kapu közepébe gurított, 1-1.


45. perc: Szabados jobboldali szögleténél a hosszú oldalon, a kaputól 8 méterre érkező Ingjatovic fejével találkozott a labda, ami innen a diósgyőri kapu jobb oldalába vágódott, 1-2.


53. perc: Bognár átadása után Okuka fejelte le a labdát Griffithsnek, aki 7 méterről perdítette a kapuba a labdát, 2-2.


71. perc: Hidi vállalkozott lövésre a kaputól 24 méterre, a labda Antal kapus előtt ért földet, de megpattant egy göröngyön, és a hálóőr keze felett elsuhanva a kapu jobb oldalában akadt meg, 2-3.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!