Sport

2015.02.03. 09:24

DVTK: Mikor és ki jön Kádár helyére?

Miskolc - Rövidesen eldőlhet Kovács Gábor ügye, mert nagyon kellene a védő a piros-fehéreknek.

Miskolc - Rövidesen eldőlhet Kovács Gábor ügye, mert nagyon kellene a védő a piros-fehéreknek.A felkészülés újabb hete vette kezdetét hétfőn a Diósgyőri VTK NB I-es labdarúgócsapatánál, igaz, Sivic Tomislav vezetőedző erre a napra szabadnapot adott a keret tagjainak. A munka kedden két foglalkozással (10 és 16 óra) folytatódik, hasonlóképpen szerdán, míg csütörtökön hajnalban a társaság elindul a törökországi edzőtáborba, Antalyába. A DVTK szakvezetője azt nyilatkozta, hogy húsz mezőnyjátékost és három kapust szeretne vinni magával a „kirándulásra”. A DVTK legutóbbi edzőmeccsén, a szombati, Ajka elleni összecsapáson pályára lépett húsz labdarúgó közül húsz szinte biztos utazónak tekinthető, igazából csak a fiatal, saját nevelésű Csicsvári Milán lehet izgatott amiatt, hogy útra kel-e vagy sem. A felnőtt keret tagjai közül egyedül Husic nem játszott szombaton (azért meg rúgást kapott lábára és sérült volt), de ő is rajta lesz a Törökországba tartó gépen, és még a tavaly nyáron Újpestről igazolt fiatal kapus, Bősz Levente is. Vagyis Csicsvári csak akkor megy, ha addig nem sikerül a DVTK-nak belső védőt igazolnia.

Huzavona az anyagiakon

Mint az ismert, a Diósgyőr legégetőbb problémája pillanatnyilag az, hogy kivel töltse be ezt a posztot. Ugyanis Kádár Tamás a lengyel Lech Poznanhoz szerződött, Debreceni András pedig a Vasas játékosa lett. Az eddigi felkészülési meccseken Szalai Vilmos, William Alves és a fiatal Eperjesi Gábor és Csicsvári Milán is szóhoz jutott ezen a poszton, ám hozzájuk kellene még egy (vagy két) olyan játékos, aki ezen a helyen megbízhatóan teljesít. Az utóbbi hetek hírei alapján a szlovákiai David Hudak, a pécsi Balogh Béla is befutó lehet ide, az elsőszámú célpont viszont a paksi Kovács Gábor. A 27 esztendős bekk korábban volt a Vasas, a Pécsi MFC és az Eger labdarúgója is, a 2014/2015-ös bajnokság őszi szezonjában 16 találkozón egy gólt szerzett a paksiaknál, a Kecskeméti TE ellen. A felek, a DVTK és a Duna-parti klub között több napja folyik a tárgyalás arról, hogy előbbi mennyi pénzt lenne hajlandó áldozni, utóbbi pedig mennyit kér Kovácsért, akinek a nyáron lejár a kontraktusa az „atomvárosiaknál”. Egyébként a hét közben a Paks is edzőtáborba vonul, szintén Törökországba, a Diósgyőr antalyai szállásától 45 kilométerre, Belekbe indulnak szerdán. Hétfői állás szerint Kovács Gábor utazó tagja lesz a PFC-nek, vagyis az sem elképzelhetetlen, hogy külföldön születik meg az egyezség, és a hátvéd már diósgyőriként érkezik haza.

ÉM-MI


A kinti programról

Pénteken és szombaton egyaránt két edzés szerepel a DVTK törökországi programjában, vasárnap 15 órától pedig – a délelőtti tréninget követően – következhet az első antalyai felkészülési mérkőzés a német Regional Liga (4. osztály) SüdWest csoportját jelenleg vezető Kickers Offenbach ellen.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!