Sport

2014.12.03. 15:02

Átigazolási forgatókönyvek Diósgyőrben

Miskolc - A sajtóban már megkezdődtek a találgatások azzal kapcsolatban, hogy ki igazolhat el (Kádár?, Elek?, Debreceni?), illetve ki érkezhet (Hidi?) a téli szünetben a piros-fehérekhez, s ezt a témakört az Észak-Magyarország is szóba hozta a vezetőedzőnek.

– Mindig van valaki, aki jobban tudja, hogy mit akarunk, hogy kit akarunk igazolni, mint én, de aztán ezen pletykák nagy részéről kiderül, hogy semmi sem igaz belőlük… – válaszolta Sivic Tomislav. – Szóbeszédeket eddig sem kommentáltam, és ezt most sem tenném… Elvi síkon persze lehet téziseket, forgatókönyveket felállítani. Az első, ha úgy tetszik az A-verzió az, hogy ugyanígy marad a keret, ebben az esetben maximum egy-két új emberre van szükségünk. Aztán ha ez nem így lesz, akkor következik a B, a C és a D verzió, arra az esetre, ha látjuk, hogy kik távoznak, és milyen posztról. Az elv az, bárki is megy el tőlünk, legalább ugyanolyan, vagy jobb képességű játékos érkezzen a helyére.

A kedd kora délutáni foglalkozás előtt nem láttuk az öltözőfolyosón Debreceni Andrást, a védőről a következőket nyilatkozta a diósgyőri tréner:

Debreceni most azért nincs itt, mert achilles problémája van, amit Budapesten kezeltet.

ÉM-MI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!