A szíve marad, de játszani akar

A csapatkapitány az ötödik távozója az Aluinvent-DVTK női kosárlabda együttesének.Az Aluinvent-DVTK női kosárlabdacsapatának 2014/15-ös idényével kapcsolatban egyelőre csak annyi biztos, hogy a spanyol Miguel del Jesús López Alonsó lesz a vezetőedző. Ami pedig a játékoskeretet illeti: eddig csak távozók nevei váltak ismertté. Három légiós, az amerikai Brittainey Raven, az izlandi Helena Sverrisdottir, a lett Liene Jansone, és Vincze Viktória biztosan nem lesz diósgyőri a következő szezonban. Ahogy az eddigi csapatkapitány, Bukovszki Mónika sem. Hogy miért?

– A bajnoki idény végén, amikor leültünk beszélgeti a jövőről, Szabó Tamás a klub ügyvezetője egy olyan képet vázolt elém, ami nem találkozott az én elképzeléseimmel – mondta Bukovszki Mónika. – A felvetés, felkérés arról szólt, hogy az edzői végzettségemet szeretnék a klub szolgálatába állítani, hogy legyek egy gyerekcsapat edzője, induljak el ezen a pályán. Nekem tetszik ez a fajta jövőkép, szerepel a terveim között, hogy edzősködjek, hogy fiatalokkal, gyerekekkel foglalkozzak, de nem most, a következő szezonban, hanem egy picit később, mert én még játszani szeretnék. Megpróbált erről lebeszélni Tamás, nem nagyon szeretett volna elengedni, de én úgy vagyok ezzel, hogy az edzői papírom tíz év múlva is meglesz, de játszani már nem sokáig fogok tudni.

Ameddig csak lehet

Az irányítónak felvetettük, hogy ezek szerint, mint játékos nem kapott ajánlatot a DVTK-tól a 2014/15-ös szezonra, és, hogy esetleg nem az életkorát nézték-e, amikor egy másfelé jövőképet vázoltak neki a klubnál.

– Úgy mint játékos, nem kaptam ajánlatot – válaszolta a Kicsi becenévre hallgató kosaras. – Én nem gondolok úgy magamra, mint 34 éves kosárlabdázóra, hanem csak mint egy sportemberre, aki szereti ezt a játékot, és játszani akarja, ameddig csak lehet. Nekem a 2013/14-es szezonban a DVTK-ban nem csak a kosárlabdapályán volt szerepem a csapaton belül, és én nem is gondolom, hogy 40 perces játékosnak kellene lennem, de azért szeretném tudni, felkészülni arra, hogy mikor van az utolsó mérkőzésem, és ez nem adatott meg nekem, mivel ez a beszélgetés nem a versenyszezon közben zajlott le. Nem tudom, milyen csapat lesz itt a következő szezonban, annyit tudok csak, hogy erős gárdát szeretnének, de, hogy kik alkotják majd a keretet, arról nincs információm, így azt sem tudom, hogy beférnék-e ebbe, mondjuk egy olyan szerepre, amikor 5-10 percet kell játszani egy meccsen. Jó lett volna, ha a DVTK-ban tudom befejezni a pályafutásomat, és bár úgy tűnik, hogy ez nem így lesz, emiatt nincs bennem harag. Egy másik csapat játékosaként is szurkolni fogok a Diósgyőrnek, hogy a nemzetközi kupában jó eredményeket érjen el, és, hogy a bajnokságban sikerüljön érmet szerezni, de ha ellenfélként fogunk találkozni, akkor természetesen a saját csapatom sikeréért fogok küzdeni. Amit pedig az előző két évben kaptam a DVTK-nál a szurkolóktól, azt szeretném megköszönni. A biztatást, a kitartást a csapat mellett, az utánpótlás-együttesek játékosainak, az ÉLKSK-s lányoknak a sok szeretetet, ajándékokat amit tőlük kaptam.

Ceglédre megy

Bukovszki Mónika azt is elárulta, hogy melyik lesz az az együttes, amelyiknél folytatja játékos pályafutását.

– Nem nagyon mondtam senkinek, hogy milyen ajánlatot kaptam a DVTK-tól, és kosaras berkekben szerintem nem terjedt el a híre, hogy szabad leszek, valószínűleg azét, mert a Bukovszki név és a DVTK közé egyenlőség jelet tesznek, megjegyezem, nagyon helyesen – jelentette ki a kosaras. – De pár csapatnál értesültek erről, és volt két magyar és egy külföldi klub, akikkel a jövőmet illetően történtek megbeszélések. Végül a Cegléd volt az, ahonnan azt fogalmaztak meg felém, hogy nagyon örülnének, ha náluk játszanák, engem pedig boldoggá tett, hogy van olyan klub, amelyik még játékosként is számítana rám, úgyhogy igent mondtam nekik.

Arra a kérdésre, hogy hány év lehet még Bukovszki Mónikában a pályán, erre az érintett a következőket felelte:

– Nem tudom, de nem a fizikai erőállapotom, hanem a térdem miatt. Egy évet még szeretnék játszani, aztán lehet, hogy kettő lesz belőle, de tényleg nem tudom. Ameddig bírom, addig játszom. És nyugodt vagyok, mert tudom, hogy ha véget ér a játékos-pályafutásom, a DVTK-hoz bármikor szeretettel várnak vissza, és vagy edzőként, vagy valamilyen más feladatban fogom tudni segíteni a klubot. Hogy a sorsom most így alakul, nincs bennem tüske senki és semmi miatt. Én itt születtem, ide tartozom. Így volt ez akkor is, amikor Szekszárdon, Zalaegerszegen, vagy máshol játszottam, mert tudta, tudja rólam mindenki, aki ismer, hogy a szívem diósgyőri. És ez az, ami nem változik, ez az ami örök.

ÉM-BCS