Sport

2014.03.01. 20:32

Az újabb győzelemmel dobogón a DVTK

A tavalyi ezüstérmes is fejet hajtott a Diósgyőr előtt a női kosárlabda NB I-ben.

A tavalyi ezüstérmes is fejet hajtott a Diósgyőr előtt a női kosárlabda NB I-ben.A női kosárlabda NB I/A csoport 12. fordulójában szombaton este a Hat Agro-Uni Győr együttesét fogadta az Aluinvent-DVTK csapata. Az összecsapás gyors hazai góllal indult: három másodperc telt el, amikor Jansone betalált, majd a 2. perc elején is ő volt eredményes (4-0). A remek kezdés után azonban megtorpant a Diósgyőr, nem tudott újabb pontokat szerezni, mert a centerhelyre bepakolt labdák elhaltak, a túloldalon pedig előbb Koch szerzett egy távolit, majd Laklóth egy középtávolit, aztán pedig Tinkle egy palánk alólit (4-7). A fordítás miatt López edző időt kért az 5. percben, a pauza után pedig megszerezte a meccs első centergólját a Diósgyőr, Raven hárompontosával pedig visszavette az előnyt (9-7). Csakhogy a játékrész vége a vendégeké volt, a 10. percben Laklóth vágott be egy triplát, így a győriek térhettek előnnyel a rövid szünetre (11-12).

A második negyedet Czank triplája nyitotta, aztán Tobin és Raven jó büntetőzése között Sverrisdóttir, illetve Gambiraza szerzett egy-egy közelit (20-14). Utóbbi elég vékonynak tűnt támadójáték címén, hiszen az első négy percben csupán ezt a kettest tudta összehozni a Győr. A 16. percben Horváth B. hármasával tízre tornázta fel a különbséget a remekül védekező DVTK (24-14), majd még ugyanebben a minutában Tobin faultos kosara közepette időt kért a vendég gárda szakvezetője. A DVTK-t azonban nem tudta lefékezni, a játékrész végére tovább nőtt a hazaiak előnye (29-16).

Fordulás után

A harmadik játékrész elején is Czank ért el hárompontost (32-16), aztán a Győr elkapta a fonalat, és három percen belül több mint kétszer annyi pontot termelt, mint második negyedben összesen (33-25). A 17. percben Sverrisdóttir szerzett egy megnyugtatónak tűnő triplát 33-27-nél, ráfért már a pont a hazaiakra, mert támadásban keveset mozogtak. Még ugyanebben a minutumban a hazaiak izlandi légiósa egy faultos kosarat is szerzett, majd Mansere duplája után egy hármast is, vagyis hazai részről zsinórban 9 pontot szorgoskodott össze bő egy perc alatt (42-31). Bár nagyon úgy tűnt, hogy a negyed végére marad a kétszámjegyű diósgyőri fór, de a győriek legjobbja, Laklóth egy szép tempódobással tett az ellen, hogy ez így legyen (44-36).

Az utolsó játékrész elején sem bővítette addigi 8 emberes rotációját López edző (a kezdőkön kívül Czank, Sverrisdóttir és Horváth B. kapott lehetőséget addig), de a túloldalon sem volt ez másképp (itt a kezdőkön kívül pluszban Semsei, Mansare és Lengyel jutott szóhoz). Tapadt a Győr, Horváth B. triplájára Semsei válaszolt ugyanilyen értékűvel (49-41), majd amikor a 35. percben Laklóth és Tinkle is bevágott egy-egy hármast, és ezzel 4 pontra jöttek fel a vendégek, López edző időt kért (51-47). Lepattanó szerzésben sokkal jobbak voltak ekkoriban a zöld-fehérek, a diósgyőriek gyengén dobtak, amin nagy sokára Czank kerekedett felül egy duplával. Izgalmas volt a vége, a DVTK büntetődobásokkal araszolgatott, és végül el is érte az újabb sikert. Zsinórban hatodik magyar bajnokijukat nyerték meg, és ezzel a bajnoki tabellán felléptek a dobogóra.

A meccs végén pedig egy ritka szép sportszerű gesztusnak lehettünk szemtanúi: a hazai ultrák pacsira hívták a vendégjátékosokat, így fejezve ki együttérzésüket az őket a szezon előtt ért, autóbusz balesettel kapcsolatban történt veszteségeik, a klubigazgató, Tapodi Péter és a vezetőedző, Fűzy Ákos halála miatt, és a győri játékosok végül körbementek a csarnokon, és több száz diósgyőri drukker kezébe csaptak bele.


JEGYZŐKÖNYV

Aluinvent-DVTK – Hat Agro-Uni Győr

58-52 (11-12, 18-4, 15-20, 14-16)

Miskolc, 900 néző. V.: Győrffy, Sallai, Minár.


Aluinvent-DVTK: Bukovszki (-), Raven (10/3), Dubei (-), Jansone (6), TOBIN (9). Csere: CZANK (9/6), SVERRISDÓTIIR (13/6), HORVÁTH B. (11/9). Vezetőedző: Miguel del Jesús López Alonsó.

Hat Agro-Uni Győr: LAKLÓTH (14), Gambiraza (4), Koch (3), Lois (6), TINKLE (20). Csere: Semsei (3), Mansare (2), Lengyel (-). Vezetőedző: Bencze Tamás.


Kipontozódott: Semsei a 40. percben.


Miguel del Jesús López Alonsó: – Euroligás csapat ellen játszottunk, egy olyan együttes ellen, amelyiknek jó a játékosállománya, jó az edzője. Minden tiszteltem az övék, nehéz mérkőzést játszottunk ellenük. Védekezésben a feladatokat nagyjából a megbeszéltek szerint hajtották végre a lányok, a dobások viszont akadoztak, üres dobóhelyzeteknél voltak bizonytalanságok. Köszönjük a szurkolóknak a támogatást, szeretnénk fejlődni mint klub és ehhez szükség van szurkolókra minél nagyobb számban. Ezt a sikert a drukkereknek és a szponzoroknak ajánljuk.

Bencze Tamás: – A védekezésünket viszonylag jól oldottuk meg, a védőtávolságokat megtaláltuk, szerintem emiatt voltak bizonytalanok a diósgyőriek. Három negyedet nyertünk meg, mégsem tudtunk győzni, a gyenge dobószázalékunk miatt, ami a harmadik negyedben csúcsosodott ki. Nem roppantunk össze, végig jól védekeztünk két perccel a vége előtt még nyílt volt a mérkőzés, hiszen csak 4 pont volt a két csapat között.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!