Sport

2014.02.28. 16:41

Revansot vehetnek a tavalyi elődöntőért

Az előző év ezüstérmesét, az Euroligától most búcsúzott Győrt fogadja a Diósgyőr.

Az előző év ezüstérmesét, az Euroligától most búcsúzott Győrt fogadja a Diósgyőr.A női kosárlabda élvonalbeli bajnokság 12. fordulójában szombaton 17 órától Aluinvent-DVTK – Hat Agro-Uni Győr meccset rendeznek. A két csapat legutóbb közel egy éve, pontosabban tizenegy hónapja játszott egymás ellen. Akkor, a bajnoki elődöntő két nyert meccsig tartó párharcában a győriek két győzelemmel jutottak a fináléba (amit aztán elvesztettek, akárcsak a Diósgyőr a bronzcsatát).

Más kategória

Az NB I/A csoportjában most az alsóházból érkezett csapatok ellen játszik 10 fordulón keresztül a DVTK, és ezek a gárdák nem képviselnek jelentős játékerőt, a Győr csapatát leszámítva. A diósgyőriek spanyol vezetőedzőjével, Miguel del Jesús López Alonsóval való beszélgetésünket azzal kezdtük, hogy végre egy rendes, izgalmas meccsre van kilátás.

– Mi minden csapatot tisztelünk, nem becsülünk le senkit – mondta a szakvezető. – Már csak azért sem, mert azok az együttesek, amelyek nem szerepeltek a Közép-Európa Ligában, extra motivációval lépnek pályára, azzal a céllal, hogy elkapjanak valakit a nagyobbak közül, és van, akinek ez sikerül is. Ha szabad egy spanyol futballpéldát említeni: a Barcelona és a Real Madrid elleni győzelmek az extra sikerek kategóriájába tartoznak a kisebb klubok számára, ahogy itt a PEAC, a PINKK, a Sopron és a Diósgyőr elleni győzelmek is nagy dolognak számítanak. Viszont a Győr más kategóriába tartozik, az Euroligában szerepelt, tavaly bajnoki ezüstérmet szerzett, száz százalékos teljesítménnyel érkezett a közös, NB I-es tabellába. Egy olyan klubként, amelynél az elmúlt években elvégzett jelentős építőmunka révén tiszteletet parancsoló eredményeket értek el.

Fel se menjen

A Rába-partiaknak, ahogy a DVTK-nak is, négy légiósuk és két magyar válogatottjuk van, vagyis nincs nagy különbség a csapatok között. De, hogy ez mekkora, azt még nem tudni, így arról érdeklődtünk Miguel del Jesús López Alonsónál, hogy ő, hogy látja mindezt, és hogy látta-e a Győr valamelyik meccsének tévés felvételét.

– Igen, a két legutóbbit – hangzott a válasz. – Van egy új horvát játékosa a Győrnek, Gambiraza, aki nem játszott a legutóbbi, a török Kayseri elleni Euroliga meccsen, pályára lépett viszont a Sopron elleni bajnokin, emiatt ezt a két meccset néztem meg, illetve elemeztük ki. Ez alapján mondom: jó csapat a Győr is.

Arról is érdeklődtünk, hogy lehet-e ellenük alkalmazni a DVTK által megnyújtott szabályt, azt, hogy a versenykiírás szabta időszakon túl, vagyis az első 20 percet követően is pályán tartaható-e egy 20 év alatti játékos.

– Ez a mérkőzésen történő eseményektől függ – válaszolta Miguel del Jesús López Alonsó. – A fiataljaink jól dolgoznak az edzéseken, de a meccseken az játszik, aki megragadja az esélyt és képes jó teljesítményre.

Megkérdeztük a vezetőedzőt, hogy nyer-e a DVTK a Győr ellen.

– Szeretnénk, ezzel az szándékkal lépünk pályára – mondta a spanyol szakember. – Ha valaki úgy áll hozzá, hogy ki is kaphat, az fel se menjen a pályára. Persze a sportban az is benne van, ha az egyik nyer, akkor a másik kikap, de mi a vereségre nem gondolunk.

Nyernek? – ismételtük meg a kérdést Miguel del Jesús López Alonsónak, aki elmosolyodott és egy rövid szünet így válaszolt: „yes”.


A női NB I/A csoport állása

1. PEAC-Pécs 12 9 3 817-682 21

2. Uniqa Euroleasing Sopron 12 9 3 911-715 21

3. PINKK Pécsi 424 12 8 4 871-701 20

4. Aluinvent-DVTK 11 8 3 843-648 19

5. AKSC Szekszárd 13 6 7 878-1021 19

6. HAT AGRO-Uni Győr 10 8 2 781-613 18

7. Zalaegerszegi TE NKK 12 5 7 712-804 17

8. MTK-Budapest 11 3 8 687-723 13

9. MKB Euroleasing Vasas 11 1 10 540-800 12

10. Ceglédi EKK 10 - 10 549-854 10


A HAT AGRO-Uni Győr – Ceglédi EKK meccset március 8-án játsszák.


Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!