Lacika is lehet kapitány

Mezőkövesd - A férfi kézilabda NB I-ben csak egy csapatnál dolgozik főnöki-beosztotti viszonyban apa és fia: Mezőkövesden.Szívet melengető pillanatok részesei lehettek a szurkolók a szombat esti, Mezőkövesdi KC – Váci KSE élvonalbeli férfi mérkőzés lefújása után. A játékosok a pályán ünnepelték sikerüket, a kispad előtt pedig a vezető- és a másodedző borult egymás nyakába. Utóbbiak történetesen egy vezeték- és keresztnevet viselnek, mindkettejüket Skaliczki Lászlónak hívják. Az apa a főnök, a fia a beosztott, s erre kizárólag Mezőkövesden van példa.

Váratlanul jött

– Viszonyunkat akár különlegesnek is nevezhetem, elvégre évek óta együtt dolgozunk – kezdte id. Skaliczki László, a Mezőkövesdi KC élvonalbeli férfi kézilabda csapatának vezetőedzője. – Közös történetünk 2009-ben kezdődött, az akkori pályaedzőm váratlanul más jellegű munkát kapott, s mivel nem találtunk semmilyen megoldást, a fiamat vettem magam mellé. Lacika éppen akkor végezte az edzőit, gondoltam, hogy nem baj, ha nyomban fejest ugrik a mély vízbe. Később Szegeden és Kecskeméten is segítette a munkámat, többek között rábíztam a videóelemzéseket, a vágásokat, ez egy nagyon fontos munka, vagy részfeladat, hiszen a lényeges dolgokat ki kell ragadni, a lényegteleneket pedig ki kell vágni. Szerencsére a fiamnak jó szeme van, és szintetizálni is tud. Eddig élt a tálcán ölébe hullt lehetőségekkel, de nem ülhet az egyébként sem létező babérjaira. Már eddig is sokat tanult, a Testnevelési Főiskolán diplomázott, most a mesterkurzust végzi.

Szerencsés megoldás

Bárkiben joggal vetődhet fel az a kérdés, hogy szerencsés-e Skaliczkiék munkamegosztása. Erről így vélekedett az édesapa:

– Úgy kell felfogni az egészet, hogy mi egy edzői duót képezünk. Azonos nézeteket vallunk, egy a kézilabda-filozófiánk, mindent megbeszélünk, megosztjuk a munkát, és közvetlen, baráti viszonyban ügyködünk. Egy tréningen eszünkbe sem jut az, hogy én vagyok az apa, ő meg a fiam, dolgozunk tisztességgel és úgy gondolom, hogy igazán szerencsés beosztásban dolgozunk. A feladat adott: nekem benn kell tartanom a gárdát az NB I-ben, Lászlónak pedig a maga sajátos eszközeivel ehhez hozzá kell járulnia. Kizárólag egy irányba mehetünk, az irányt pedig én mutatom meg, olyan ez, mint a szabóság: a fazonszabász ollójával nem nyúlhat mellé. Mivel eddig csak és kizárólag kedvező tapasztalatokat szereztem az apa-fia munkavállalásról, a jövőben is követni akarom ezt a gyakorlatot. Persze csak akkor, ha lesz rá módom és lehetőségem. Mert egy klubvezető akár nemet is mondhat, de szerencsére ez Mezőkövesden sem történt meg. Én kértem, hogy a fiam lehessen a segítőm, Mikulás Gábor elnök pedig igennel felelt.

Újkígyóson játszik

Ifj. Skaliczki László még egyedülálló, az apai otthon lakója, így Mezőkövesdre édesapjával jön-megy. – A fiam sok vasat tart a tűzben – mondta az édesapa. – Dolgozik, tanul és sportol, az Újkígyós NB II-es csapatának tagja, tizenegy őszi meccsén három gólt szerzett. Gyakran „kibújik" belőlem az apai vér, és kicsit előreszaladva megkérdezem önmagamtól, hogy egyszer lehet-e a fiamból sztáredző? Nos, rajtam nem fog múlni: szerintem jó szakmai tudást örököl, én átadom neki, amit tudok, a többi pedig rajta múlik. Mindenesetre számomra egy csoda lenne, ha valamikor belőle is szövetségi kapitány válna.

ÉM-KT