Sport

2014.01.22. 14:36

Aluinvent-DVTK: Pár perc „tiszteletbeli törökség”

Szerdán korán, nagyon korán kelt útra az Aluinvent-DVTK női kosárlabdacsapata, hogy elérje újabb európai célállomását, ahol csütörtökön 17.30-tól FIBA Európa Kupa nyolcaddöntő visszavágón lépnek pályára az Üniversitesi Istanbul vendégeként.

Szerdán korán, nagyon korán kelt útra az Aluinvent-DVTK női kosárlabdacsapata, hogy elérje újabb európai célállomását, ahol csütörtökön 17.30-tól FIBA Európa Kupa nyolcaddöntő visszavágón lépnek pályára az Üniversitesi Istanbul vendégeként.A klub technikai menedzsere, Szabó István volt a „legfrissebb” az utazók közül, aki negyedórával a megbeszélt indulás előtt kiállt a miskolci sportcsarnokhoz, és a szemerkélő esőben várta a kisbuszt, amely aztán Ferihegyre, a repülőtérre szállította a csapatot. Hajnali fél három volt ekkor, vagy talán pontosabb úgy fogalmazni, hogy éjszaka történt mindez, mert hajnal csak akkor kezdett derengeni, amikor a kisbuszból kikászálódtak a csapat tagjai. Hogy aztán még két órát utazzanak immár a levegőben, Isztambulba.

A török fővárosnak az ázsiai földrészen található repterén landolt a csapat, ahol az útlevél ellenőrzéshez a sorban állást lerövidítve a „hazai” oldalra, a török zászlós bódé elé sliccoltak a diósgyőriek. Ami azért tűnt jobbnak, mert ott két bódéban két vámos dolgozott - volna megfeszítve, ha lett volna kit ellenőrizni. Szemben azzal, hogy a repülőgép száz utasának 70 százaléka az EU-s felirat elé sorakozott be. Köszönhetően annak, hogy néhány percre „tiszteletbeli törökök” lettek a diósgyőriek, hamar túlestek az ellenőrzésen, így már csak röpke két órát kellett buszozni a török fővároson, a Boszporuszon át, vissza Európába, hogy a szálláshelyére érkezzenek meg a piros-fehérek.

A megérkezés után nem sokkal az ebéd következett, aztán pedig a kiesett alvásidőt bepótolandó csendes pihenő, hogy a szerda estére, a meccs időpontjára kitűzött edzésen kipihenten vehessenek részt a játékosok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!