Sport

2013.12.23. 03:54

Jó játékkal is kikaptak

Újabb forduló, újabb vereség a fővárosban – így lehetne összegezni röviden a miskolciak vasárnapi vendégeskedését.

Újabb forduló, újabb vereség a fővárosban – így lehetne összegezni röviden a miskolciak vasárnapi vendégeskedését.A nyitány meglepő módon a vasutasok pontjait hozta, ekkor remekül dolgoztak az új felállásban is a zöld-fehérek. Ám a fővárosi Horváth nyitásai után beindult a TF gépezete (4-4). Szabó remek szervái parancsoltak megálljt a hazaiaknak, így nem kis meglepetésre a technikai szünetben az MVSC volt előnyben (4-8). Szajkó hatalmas blokkja után elég volt egy rontott nyitás és egy blokkról lepattanó labda, s már Toma mesternek kellett időt kérnie (9-10). Ettől kezdve átvették az irányítást a főiskolások, s ha néha vitatott pontokkal is, de egyre magabiztosabban húztak el (16-11), Fritz ásza pedig mintegy megadta a kegyelemdöfést a vendégeknek az első szettben.

Remek nyitány

A második játékrész elején úgy tűnt, Szajkó nyitásaival nem tudnak mit kezdeni a fővárosiak (0-4), ám elég volt egy elnézett labda a megingáshoz. Egy remekül „összerakott” blokk még elég volt ahhoz, hogy miskolci előny legyen a technikai szünetben (5-8), ám a folytatásban még az időkérés sem segített, 11-11 után átvették a vezetést a hazaiak, akik Bleicher adogatásaival egyre növelték előnyüket. 15-nél még sikerült beérni a vendégeknek a főiskolásokat, ám mert a játékvezető is „elcsent” egy-két pontot a vasutasoktól, az így kisegített fővárosiak hozták a kötelezőt.

Remek labdamenetek

Némileg változott a koreográfia a harmadik felvonásban, az első pont ugyanis a házigazdáké volt, ám ezt követően rendre a miskolciak vezettek egy-egy ponttal, egészen 4-4-ig. A technikai szünetre már jelentős előnnyel fordult a TF (8-4), de a nagy akarással játszó zöld-fehérek megnehezítették a főiskolások dolgát. Egy-egy tetszetős Szajkó megoldás, Kovács blokk ekkor még csak a közeledéshez volt elég (11-6), ám mert könnyű labdák is veszendőbe mentek, a vendéglátók egyre biztosabban uralták a játékot (15-8). Itt kért időt Toma Sándor, s ettől magára talált a miskolci alakulat. Olyannyira, hogy 17-14-nél már a TF edzője kért időt, helyreállítandó a dolgok menetét. Önmagához képest remekelt ekkor az MVSC, de ez is csak arra volt elég, hogy szorosabbá tegyék a végjátékot.

ÉM-TZ


JEGYZŐKÖNYV

Női röplabda NB I. 18. forduló

Aluprof-TF-Budapest – Albrecht-Miskolci VSC-MVSI

3:0 (15, 16, 20)

Budapest, 50 néző. V.: Széll M., Nagy L.


Aluprof-TF-Budapest: Lutter, Lakatos, Hornok, Bleicher, Fritz, Gyimes. Csere: Kötél (liberó), Lueff (liberó), Borsos, Tóth, Horváth, Takács, Windisch. Vezetőedző: Gubik János.

Albrecht-MVSC-MVSI: Szabó B., Kovács E., Kiss E., Csarkó, Szajkó, Sitkey. Csere: Nagy Zs. (liberó), Bertók, Radomszki, Kocsis. Vezetőedző: Toma Sándor.


Gubik János: – Kicsit akadozó játékkal született meg a papírforma győzelem. Az elmúlt héten már látszott a lányokon: nem itt vannak, s ez a mérkőzésre is rányomta bélyegét.

Toma Sándor: – Az új felállásban olykor engem is meglepett a lányok remekelése. Látszik, sokat kell még gyakorolnunk ahhoz, hogy jobbak legyünk. De bízom benne: leszünk! Minden szurkolónknak Áldott karácsonyt és boldog új évet kívánunk!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!