Sport

2013.11.16. 20:59

Peresztegi zágrábi kiűzettetése

A negyedik negyedben már nem lehetett a kispadon a diósgyőri szakvezető.

A negyedik negyedben már nem lehetett a kispadon a diósgyőri szakvezető.A női kosárlabda Közép-Európa Liga 11. fordulójában a WBC Novi Zagreb – Aluinvent-DVTK meccsre nem csak az amerikai Tobin nem tartott a diósgyőri csapattal, akit hazaengedtek, hogy meglátogassa a kórházba került édesanyját, hanem Vincze sem. A csapat másik, ötös poszton bevethető játékosát ugyanis egy vírus támadta meg, és a betegséggel küszködő kosarast inkább otthon hagyták, így végül a fiatal Szabó B. lett az utazó keret tagja.

A mérkőzés Raven duplájával indult, majd a hazai csapat szerzett pár pontos előnyt (4-2). Ezt követően Jansone vágott be egy triplát és egy duplát (4-7), majd védekezésben bekeményített a hazai gárda, és két percen át nem sok sikerélménye volt támadásban a Diósgyőrnek (14-9). Az újabb két minuta viszont a vendégeké volt, Czank, Bálint és Sverrisdottir pontjai után Dubei akciógólját követően ismét a piros-fehérek vezettek (16-17). Ahogy az előző percek, úgy a játékrész hajrája is izgalmas volt, egyik csapat sem tudott ellépni a másiktól (24-22).

A második negyed is vendég találattal indult, Szabó P. után Dubei talált be (24-26), majd a hazai, euroligás együttes visszavette ez előnyt. Aztán egy darabig csak ritkán születtek gólok, a 15. percben a játékrész részeredménye 5-6 volt (29-28). Ezt követően két hazai büntető ért célba, majd Czank lendült bele (31-32), és a folytatásban többi pályán lévő is kedvet kapott a pontgyártáshoz. A negyed utolsó két percében összesen 14 pont született (előtte nyolc perc alatt 17), és bár a 20. perc végén úgy tűnt, hogy Jansone büntijei után a DVTK szerezhet előnyt a hosszú szünetre (36-38), de négy másodperccel a dudaszó előtt Dabovic hintett egy hármast (39-38).

Fordulás után

Reven és Bálint ketteseivel a Diósgyőr kezdett jobban a térfélcserét követően, majd miután a horvát gárda visszavette a vezetést, lefagytak a csapatok, három perc alatt mindössze Raven tudott egy büntetőt bedobni (43-43). Aztán Ivankovic góljára Sverrisdottir még válaszolt, de aztán amikor egy vendég faultot megreklamált Peresztegi edző, mert előtte hasonló helyzetben nem fújtak be személyi hibát a hazaiknak, a diósgyőri edző kapott egy technikait. És mivel a két büntető után a technikaért járó két bünti is bement, ráadásul a hazaiknál maradó labdából még gólt is szereztek a zágrábiak, így 18 másodperc alatt 6 (!) pontos előnyre tettek szert (51-45). Nem sokkal később az addigi legnagyobb különbség alakult ki a csapatok között, de a horvát csapat 8 pontos fórjából csak egyet sikerült lefaragni a negyed végére, részben azért, mert amikor már csak pár másodperc volt hátra, és Horváth B.-t triplakísérlet közben fautolták, a játékvezetők nem fújtak a sípjukba, hogy büntetőt dobhasson a DVTK (55-48).

Ezt reklamálta a két negyed közötti szünetben Peresztegi edző a zsűriasztalnál, a játékvezetőknél, amit utóbbiak egy technikaival jutalmaztak. Vagyis a DVTK edzőjének el kellett hagynia a csarnokot, ami eltartott egy ideig. Ezt követően hazai büntetőkkel indult az utolsó játékrész, majd Karcic duplájával folytatódott, és mivel a 31. percben tíz pont fölé nőtt a különbség (59-48), kisebb csodának kellett volna történnie, hogy fordulat álljon be a meccsen. Mivel ez elmaradt, így a 35. percben 69-54 állt az eredményjelzőn. Viszont innen már csak egy hazai találat született, Komplettől egy tripla, miközben a a Diósgyőr jó hajrával tíz ponton belülre hozta magát.


Jegyzőkönyv

WBC Novi Zagreb – Aluinvent-DVTK 72-65 (24-22, 15-16, 16-10, 17-17)

Zágráb, 55 néző. V.: Peric, Krusac, Pauzic (horvátok).


WBC Novi Zagreb: DABOVIC (22/12), Komplet (9/3), Dojkic (4), Karcic (6), IVANKOVIC (12). Csere: Ciglar (8), Trebec (2), Pascua (2), Juric (-), Bosilj (2), Raksányi (3), Bura (2). Vezetőedző: Vladimir Ivankovic.

Aluinvent-DVTK: CZANK (13), Raven (7), Sverrisdottir (13), Bálint (9), JANSONE (11/3). Csere: Szabó P. (4), Dubei (6), Bukovszki (-), Horváth B. (-), Szabó B. (2). Vezetőedző: Peresztegi Nagy Ákos.


Vladimir Ivankovic: – Jó mérkőzést játszottunk a jövő heti, lengyelországi Euroliga meccsünk előtt.

Peresztegi Nagy Ákos: – Jó meccset tudtunk játszani, és fontos részfeladatokat gyakoroltunk ma. Igazi ötös játékos nélkül jól helytálltunk. A játékvezetőkről inkább nem mondok semmit.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!