Sport

2013.08.28. 08:43

Védő után támadó is érkezik Diósgyőrbe?

Az Észak-Magyarország értesülési szerint akár már szerdán csatár, vagy csatárok szerződtetését jelenthetik be a diósgyőri klubnál.

Az Észak-Magyarország értesülési szerint akár már szerdán csatár, vagy csatárok szerződtetését jelenthetik be a diósgyőri klubnál.Debreceni András személyében egy 24 éves belső védő csatlakozott a DVTK NB I-es labdarúgócsapatának keretéhez. A Budapest Honvédból érkezett 1-szeres magyar válogatott mielőtt aláírná szerződését, orvosi vizsgálatokon vesz részt. A 189 centi magas játékos eddigi pályafutása során összesen 122 NB I-es meccsen lépett pályára, és egy gólt szerzett. Tavaly októbertől, amikor kiderült, hogy a fővárosi klubnál nem kívánja meghosszabbítani szerződését, a fővárosiak NB II-ben szereplő tartalékegyüttesben játszott. Debreceni András érkezéséről több mint egy hónapja, még a DVTK utolsó felkészülési meccsén, a Balmazújvárosi FC elleni idegenbeli bajnokin lehetett először hallani, amikor a meccs után Kovács Zoltán, a DVTK sportigazgatója a szurkolóknak beszámolt a játékos leigazolásának tervéről.

Debreceni András leigazolásával 18 főre nőhet a DVTK mezőnyjátékosainak száma, ő lehet a nyolcadik védő a keretben.

A diósgyőri menedzsment korábbi átigazolási tervei között a csatárposztra való erősítés szerepelt, a klub közleményben jelentette be, hogy ,,a keret megerősítése még nem ért véget, több támadóval is tárgyalásban áll a DVTK".

Az Észak-Magyarország értesülési szerint akár már szerdán csatár, vagy csatárok szerződtetését jelenthetik be, és úgy tudni, hogy a Videotonnál jelenleg parkolópályán lévő, 27 éves szerb csatár, Milan Peric az egyik jelölt, akit tavaly júliusban is szóba hoztak a piros-fehérekkel.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!