Sport

2013.04.06. 10:45

DVTK: A győri pozitívumokba akarnak kapaszkodni

Szentes Lázár nem árulta el, hogy kik lesznek a beugrók a védekező középpályás szerepkörben.

Szentes Lázár nem árulta el, hogy kik lesznek a beugrók a védekező középpályás szerepkörben.A labdarúgó NB I 22. fordulójának zárómérkőzésén, vasárnap 18.30-tól a Diósgyőri VTK együttese a Videoton FC csapatát fogadja a Diósgyőri stadionban. A két gárda tavaszi eredményessége, az idén eddig lejátszott meccsek tekintetében jelentős különbséget mutat, ugyanis a fehérváriak háromból három mérkőzést nyertek, 14 rúgott góllal és kapott gól nélkül vannak túl a Honvéd, az Eger és a Siófok elleni bajnokikon, a piros-fehéreknek pedig mindenből van egy-egy (győzelem az Eger ellen, döntetlen a Haladás ellen, vereség a Győrtől).

Két nappal a két csapat meccse előtt, elmondása szerint búcsú sajtótájékoztatón köszöntötte az újságírókat Szentes Lázár, a DVTK szakmai igazgatója, aki kijelentette, hogy a jövőben nem szeretne ilyen, meccs előtti rendezvényen részt venni, majd így fogalmazott:

– Legszívesebben csak annyit mondanék: a legjobb formában lévő csapattal mérkőzünk, azzal, amelyik a legtöbb gólt rúgta tavasszal, de mindent meg fogunk tenni azért, hogy legyőzzük őket. Az a baj, hogy túl sokat beszéltem az elmúlt időben, és nem mindenütt úgy jelent meg minden, ahogy elmondtam, ahogy egy-egy kérdésre válaszoltam.

Hogy pontosan mit értett ez alatt a szakmai igazgató, az nem derült ki, konkrétumokról nem volt hajlandó beszélni, de lapunknak arra a kérdésére, hogy mi szólhat a DVTK mellett a vasárnapi bajnokin, a következőket válaszolta:

– Objektivitást kérnék, aki látta a Győr elleni meccset, az tudja, hogy milyen teljesítményt nyújtottunk, nekünk ebbe kell belekapaszkodnunk. Visszamehetünk az időben: az Eger ellen nem játszottunk jól, de megnyertük a mérkőzést, idegenben először győzve, de ott az volt a baj, hogy nem volt jó a játék. Most Győrben jól játszottunk, viszont kikaptunk. Pozitív és negatív együtt jön. A játékosokat nekem edzőként a negatívból kell kivennem. Amit egy hete megcsináltunk jól, abba kell kapaszkodjunk. Meg kellett találnom azokat az embereket, akik az új helyzetben segíteni fognak. De csak magunkban bízhatunk. Hogy mennyi energiát tudunk mozgósítani, hogy legyőzzük a Vidit, ebben csak magunkra számíthatunk.


[poll id="357"]


Arra a megjegyzésünkre, hogy Győrben már voltak jelei a felépített játékuknak, voltak kecsegtető támadásaik, és ez jó fogódzó lehet a Videoton ellen, a szakmai igazgató így reflektált:

– A helyzetkialakításban, az utolsó 15 perc labdabirtoklásában, ami 60-40 százalék volt a mi javunkra, a támadások számában, a helyzetek számában jobbak, többek voltunk, de itt az számít, hogy mennyi lett az eredmény. Ezt kell tudnom feldolgozni, feldolgoztatnom, azokkal, akik ki fognak menni a pályára a Videoton ellen.

Minden vereség Mohács

Az Észak-Magyarország azon kérdésére, hogy mennyire érintette érzékenyen a Győr elleni vereség, Szentes Lázár így reagált: ,,Gondolom látszik, bár igyekszem fegyelmezni magam.” Amikor pedig közbe vettettük, hogy egy 19 meccs óta veretlen, a bajnokságot utcahosszal vezető csapat otthonában elszenvedett vereség nem egyenlő a DVTK Mohácsával, a szakmai igazgató így folytatta:

– Egy edzőnek minden vereség Mohács! Az ETO meccs nekem nem olyan, mint egy kecskemétinek, vagy bármelyik más városból érkezőnek, győri emberként, plusz energiákat teszek bele egy ilyen mérkőzésbe. Ha nem jön vissza, akkor keresem magamban a problémát, mit kellett volna jobban csinálnom, és ezt tettem annak érdekében, hogy legyőzzük a Videotont. Mert le akarjuk győzni őket. Ehhez kell megkeresnem azt 10+1 játékost és a cseréket, ezt kell nekem összeraknom a mérkőzésig.

Arra a kérdésünkre, hogy a legutóbbi meccsen miért cserélte le egy félidő után Luquét, Szentes Lázár azt válaszolta, hogy mindez a játékos kérésére történt, akinek volt egy kis problémája, emiatt edzést is hagyott ki a héten. Arra a kérdésre, hogy a négy védekező középpályás hiányában (Elek és Takács eltiltott, Abdoruraman és Csirszki sérült), csapatának ezen részén kit lehet bevetni, Szentes Lázár így felelt:

– Aki vasárnap este fél hétkor kijön, vagy leül majd a tévé elé, az meg fogja látni. Mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy jó legyen a meccs, és hogy nyerjünk.


A DVTK várható kezdőcsapata

Szentes Lázár, a DVTK NB I-es labdarúgócsapatának szakmai igazgatója, a vasárnapi, Videoton FC elleni hazai meccs előtt tartott pénteki sajtótájékoztatóján – szokásához hűen – ezúttal sem adott meg kezdőcsapatot, és úgy fogalmazott, hogy valószínűleg senki nem találja el, hogy mi lesz az összeállítás. Lapunk tippje a kezdőcsapatra vonatkozóan: Rybansky – Vági, Hanek, Kádár, Gohér – Vadász, Fernando – Bacsa, Tisza, Luque – Seydi.


Szentes Lázár, a DVTK NB I-es labdarúgócsapatának szakmai igazgatója, a vasárnapi, Videoton FC elleni hazai meccs előtt tartott pénteki sajtótájékoztatóján – szokásához hűen – ezúttal sem adott meg kezdőcsapatot, és úgy fogalmazott, hogy valószínűleg senki nem találja el, hogy mi lesz az összeállítás.

"Az MLSZ a hétvégi bajnoki fordulótól kezdve az OTP Bank Liga mérkőzésein bevezeti az UEFA háromlépcsős (megszakítás, felfüggesztés, beszüntetés) gyakorlatát. A klubok az objektív felelősség elve alapján felelősséggel tartoznak a szurkolóik sportszerű viselkedéséért" - adta hírül a Magyar Labdarúgó Szövetség hivatalos honlapja.

Az MLSZ fegyelmi bizottsága április 3-i ülésén több határozatot hozott.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!