Sport

2013.03.09. 17:43

Rövidpályás gyorskorcsolya-vb - Nem jutott a döntőbe a magyar férfi váltó

Debrecen, 2013. március 9., szombat (MTI) - A magyar férfi váltónak nem sikerült a döntőbe jutnia a Debrecenben zajló rövidpályás gyorskorcsolya-világbajnokság szombati napján.

Debrecen, 2013. március 9., szombat (MTI) - A magyar férfi váltónak nem sikerült a döntőbe jutnia a Debrecenben zajló rövidpályás gyorskorcsolya-világbajnokság szombati napján.

A Knoch Viktor, Liu Shaolin Sándor, Béres Bence, Burján Csaba összetételű staféta a kínaiakkal, a dél-koreaiakkal és a kanadaiakkal került egy futamba az elődöntőben, ahol beigazolódott a papírforma.

A magyar csapat 15 körrel az 5000 méteres táv leküzdése előtt jelentős hátrányba került, igaz, addig is a negyedik helyen haladt, de viszonylag közel volt az ellenfeleihez.

A célba érkezés aztán nagy izgalmakat hozott, hogy a második helyért harcoló kanadai és kínai váltó között mindössze két tizedmásodperc volt a különbség a végén, a győztes dél-koreaiak mögött Kanada jutott a vasárnapi döntőbe.

A magyar váltó a Főnix Csarnok 2500 nézőjének hangos biztatásától kísérve a negyedik helyen haladt át a célvonalon. A hazai női staféta - még pénteken - szintén búcsúzott az elődöntők során.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!