Sport

2013.02.20. 19:47

Kockázat nélkül nincs siker – Egyszer már bejött az NRK-nak

Nyíregyháza - Egyszer már bejött. Az NRK élvonalbeli női röplabdacsapata az alapszakaszban – úgymond – beáldozta a Vasassal szembeni hétközi, idegenbeli fellépést, rá két napra pedig a sokkal fontosabbnak, nem utolsósorban nyerhetőnek ítélt összecsapáson, a pihent emberek bevetésével habkönnyen diadalmaskodott.

Nyíregyháza - Egyszer már bejött. Az NRK élvonalbeli női röplabdacsapata az alapszakaszban – úgymond – beáldozta a Vasassal szembeni hétközi, idegenbeli fellépést, rá két napra pedig a sokkal fontosabbnak, nem utolsósorban nyerhetőnek ítélt összecsapáson, a pihent emberek bevetésével habkönnyen diadalmaskodott.Balázs István ezúttal hasonló kockázatot vállalt: a TF Budapest elleni negyeddöntő harmadik meccsén „otthon hagyta” valamennyi kulcsjátékosát, remélve, hogy a pénteki, negyedik ütközet során – immár Nyíregyházán – ismét nagy csatára késztetheti esélyesebb, és erősebbnek ítélt riválisát. Így esett, hogy a tizenöt éves Andrejkovics Alexandra, miként Thold Krisztina életében először kapott szerepet a kezdőhatos tagjaként, sőt végigjátszották a fővárosi mérkőzést. A második szettől tapasztalt komoly nyitásfogadási problémák miatt jelentős különbség mutatkozott – ennek következtében a soha nem látott összetételben próbálkozó vendégek nem tudták szorossá tenni a találkozót.

Az viszont szinte biztosra vehető: a következő mérkőzés más lesz...

Negyeddöntő, 3. mérkőzés - jegyzőkönyv:

TF Budapest–NRK-Nyíregyháza 3:0 (11, 11, 15)

Győri út, 50 néző, v.: Éva T., Stefik Cs.

NRK: Sitku T., Berényi E. 6, Dávida L. 4, Janetka V. 2, Anderjkovics 8, Thold K. 3. Csere: Szabó I. (liberó). Edző: Balázs István.

Az egyik három győzelméig tartó párharc állása: 2–1 a TF Budapest javára.


Mesterszemmel

Balázs István: – Ebben az összeállításban becsülettel helytálltunk, döntésünk helyességét a pénteki végeredmény fogja igazolni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!