Sport

2012.11.24. 20:10

Újpest vs. DVTK - Ismét a lövészárokban

Szentes Lázár: vasárnap jön a második bemutatkozás vezetőedzőként.

Szentes Lázár: vasárnap jön a második bemutatkozás vezetőedzőként.A piros-fehérek ekkor Újpesten játszanak (mégpedig 16.30-tól) az NB I 16. fordulójában, ahol egy régi-új szakember adja majd a tanácsokat Elekéknek: Szentes Lázár szakmai igazgató, aki csütörtöktől vezetőedző is egyben, miután Sisa Tibor egy nappal korábban lemondott tisztségéről. A péntek délelőtti első közös foglalkozáson többek között azt lehetett látni, hogy a ,,mester” mellett ott van ifj. Bene Ferenc is, mint pályaedző, illetve – mint az később kiderült – Vitelki Zoltán, aki visszatért a stábba.



Klubnak, külvilágnak...

Portálunk érdeklődésére Szentes Lázár elmondta, hogy csütörtökön egyeztetett dolog volt az, hogy a keret azon részével, akik szerdán nem léptek pályára a Bozsik-stadionban, Nagy István masszőr foglalkozott, aki már korábban is végzett ilyen jellegű rehabilitációs munkát, még Nyíregyházán.

– Alkalmazkodtam a tulajdonosi döntéshez, bár nem kényszerített arra, hogy vállaljam. Kérés volt, megbízás, nem ultimátum, hiszen az ismert, hogy a nyáron komolyan túlköltekezett a klub – nyilatkozta mindezt Szentes Lázár azon kérdésre, hogy ha csupán rajta múlik, akkor is itt ülne-e a klubházban, egy sajtótájékoztatón? – Volt bennem egy olyan, hogy szeretném megmutatni, magamnak, a klubnak és a külvilágnak, hogy ez a keret ennél sokkal jobb, ezért álltam be ismét a lövészárokba. Bízom abban, hogy mindez sikeres lesz. A mostani szerepvállalásom más, mint a tavaszi, hiszen akkor mindig úgy jöttem az ilyen tájékoztatókra, hogy reméltem, rövidesen meg lesz az új tréner, ám végül sajnos nem jött össze.

Nem a nulláról

A szakmai igazgató megjegyezte, értelemszerűen szeretné a saját képére formálni az együttest. Tiszta lappal indul-e mindenki, például Fernando, aki az Ön első edzősködése alatt alig, vagy nagyon kevés lehetőséget kapott? – faggatta az Észak-Magyarország erről is a szakembert.

– Nem indulunk nulláról, hiszen ismerem a játékosokat, néhányuk idehozatalánál én jártam el és vannak olyanok is, akikkel dolgoztam együtt, úgyhogy van róluk képem – mondta Szentes Lázár. – Más kívülről látni valamit és más belülről megtapasztalni, miként reagál valaki az elméleti és a gyakorlati dolgokra, úgyhogy ezt az edzések és a mérkőzések döntik el.

Ezt követően a szakmai igazgató, vezetőedző arról is szót ejtett, hogy szeretnék megnyerni mind a négy, évből hátralévő tétmeccset, saját megfogalmazása szerint például a kupában ,,egy Honvéd elleni 2-0-a nem érne semmit, egy 5-0-a viszont már igen...”

– Látom azt, hogy ebben a játékosanyagban van kvalitás, minőség, szeretnénk határozott támadójátékot mutatni, helyzeteket kialakítani, gólokat szerezni. Helyezés? A keret a 4-5. hely elérésére alkalmas, de a tulajdonos örülne annak is, ha a bajnokság végén a hatodikon zárnánk. A bajnoki címhez százszázalékos teljesítmény is kevés lenne...


[poll id="309"]


Szentes Lázár megfogalmazta azt is, hogy most kell egy kis lélegzetvételnyi szünet, nyugalom, ezért marad (elvben) 2013. június 30-ig:

– Nagy sebességgel robogtunk eddig, túl gyorsak voltunk, viszont nem voltak meg az alapok. Most egy kis stop van, ami biztosan fejlődést hoz majd maga után.

Szentes Lázár nem árulta el, hogy mennyit és mit kíván változtatni taktikában, egyebekben elődjéhez képest a vasárnapi, újpesti találkozón. Amelyet Hanek, Nagy T. és Gosztonyi eltiltás miatt hagy ki, Seydi és Abdouraman pedig sérült. A várható kezdőcsapat: Rybansky (Tajti) – Vági, Gal, Rakovic (Vadász), Gohér – Takács, Elek – Gallardo, Tisza, Luque – Bacsa.

ÉM-MI



A legfanatikusabb diósgyőri drukkerek ezúttal is a helyszínen fognak szurkolni a DVTK-nak. A vasárnap 16.30-tól sorra kerülő Újpest FC - Diósgyőri VTK-ról élőben tudósítunk a Borsod Online-on.

Huszonhárom diósgyőri játékos 20 pontja, 13 szerzett és 17 kapott gólja. Félévi értesítő a Diósgyőri VTK NB I-es labdarúgócsapata számára.

Szentes Lázár irányításával Újpestre látogat a DVTK az NB I. 16. fordulójában. A mérkőzésről élőben tudósítunk vasárnap 16.30-tól. Ön mit tippel a meccsre?

Szentes Lázár, a DVTK szakmai igazgatója a sajtó képviselőinek taglalta a diósgyőri szakmai stábban bekövetkezett változásokat.

A fészbukra tévedtem, és találtam egy új szurkolói oldalt, ami az Újpest elleni vasárnapi bajnokira invitál. A bejegyzés rögtön kirántott a szomorúságból: „Töltsük meg a "Barbie-stadion" vendégoldalát fullra! Ne csak a Fradi ellen kapkodjuk el a jegyeket! Ha azért nem akarsz jönni meccsre, mert nem megy most a csapatnak, akkor csak annyit, hogy: SOHA NE ADD FEL!” – olvasható a felhívásban. Fekete Zsuzsa írása.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!