Sport

2012.09.07. 09:11

Paralimpia 2012 - Vereczkei Zsolt bronzérmes

London, 2012. szeptember 6., csütörtök (MTI) - Az úszó Vereczkei Zsolt bronzérmet nyert csütörtökön 50 m háton a londoni paralimpián.

London, 2012. szeptember 6., csütörtök (MTI) - Az úszó Vereczkei Zsolt bronzérmet nyert csütörtökön 50 m háton a londoni paralimpián.

Az S5-ös kategóriában induló, 35 éves magyar szereplését már csak azért is különleges figyelem kísérte, mert 1992-ben Barcelonában és 1996-ban Atlantában arany-, míg 2004-ben Athénban bronzérmet szerzett ebben a számban, emellett világ- és Európa-bajnoki címmel is büszkélkedhet.

A londoni seregszemlén délelőtt megnyerte előfutamát, összesítésben a harmadik idővel jutott be a döntőbe, ahol a hármas pályáról indult, és a rajttól kezdve a harmadik helyen haladt, majd pozícióját mindvégig megőrizve, 38.92 mp-es idővel ért célba.

"A délelőtti eredményem bíztató volt, most is majdnem annyit úsztam" - nyilatkozta Vereczkei. "Kétszer ráúsztam a kötélre, mert nagyon erős a fény az uszodában, és bántja a szememet. Ezzel együtt természetesen nagyon boldog vagyok, mert azért jöttem Londonba, hogy a hatodik paralimpiámon is érmet szerezzek. Sikerült, és most minden kerek. Lehet, hogy ez volt az utolsó paralimpiám, szép lenne így búcsúzni, majd meglátjuk..."

A finálét - akárcsak Tóth Tamás délutáni szereplését 200 m vegyesen - a helyszínen tekintette meg Áder János köztársasági elnök.

A 33 fős magyar küldöttség már 11 éremnél (2 arany, 4 ezüst, 5 bronz) tart a brit fővárosban, és tovább javította eredményét a 2008-as pekingi - egy aranyból és öt bronzból álló - terméshez képest.

- MTI, Matusz Endre -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!