Sport

2012.09.09. 15:26

Bravúrra készülnek Szalaiék

A magyar labdarúgó válogatott a pénteki idegenbeli sikere után kedden már itthon játszik.

A magyar labdarúgó válogatott a pénteki idegenbeli sikere után kedden már itthon játszik.A magyar labdarúgó-válogatott több játékosa szerint is ahhoz, hogy az együttesnek esélye legyen kijutni a 2014-es brazíliai világbajnokságra, pontot kell szereznie egy olyan csapat ellen, mint amilyen a keddi ellenfél holland gárda.

,,Örülök a pénteki győzelemnek, és annak is, hogy gólt tudtam szerezni – nyilatkozta Szalai Ádám, aki az Andorra elleni vb-selejtező nyitányon fejjel volt eredményes. - A hollandokkal vívandó összecsapáson vissza kell hoznunk szurkolóinknál azt az érzést, hogy egy igazi nagy csapattal is fel tudjuk venni a versenyt."

Hasonlóképpen vélekedett az 5-0-ra megnyerte andorrai találkozón a magyar gólok sorát nyitó Juhász Roland is: ,,Komoly céljaink vannak, márpedig ha ezeket szeretnénk elérni, akkor egy olyan csapat ellen is, mint a holland, pontot kell szereznünk."

A Dinamo Moszkvát erősítő Dzsudzsák Balázs korábban hosszú időt eltöltött a PSV Eindhovenben, így több ,,ismerőssel" is találkozhat majd a Puskás Ferenc Stadion gyepén.

,,Nincs szükségem külön motivációra, egy válogatott mérkőzés előtt ez szóba sem jöhet. Persze ez a meccs azért egy kicsit mégis más lesz, hiszen korábban három és fél évet játszottam Hollandia egyik legjobb csapatában, több ex-csapattársam is ott van a holland keretben, élvezet lesz ellenük futballozni. Papíron persze ők az esélyesek, de mi most összeálltunk, nincsenek sérültjeink, így biztos vagyok benne, hogy szorosabb meccset fogunk játszani velük, mint korábban."

Egervári Sándor együttese kedden 20:30 órától fogadja a vb-ezüstérmes hollandokat Budapesten, a Puskás Ferenc Stadionban.


A D-csoport állása

1. Magyarország 1 1 - - 5-1 3

2. Hollandia 1 1 - - 2-0 3

Románia 1 1 - - 2-0 3

4. Észtország 1 - - 1 0-2 0

Törökország 1 - - 1 0-2 0

6. Andorra 1 - - 1 1-5 0


Eredmények, program

Labdarúgó világbajnoki selejtezők, Európa

A-csoport

Skócia – Szerbia 0-0

Horvátország – Macedónia 1-0 (0-0)

Wales – Belgium 0-2 (0-1)

Kedd,

20.30: Szerbia – Wales

20.45: Belgium – Horvátország

21.00: Skócia – Macedónia

B-csoport

Dánia – Csehország 0-0

Bulgária – Olaszország 2-2 (1-2)

Málta – Örményország 0-1 (0-0)

Kedd,

20.00: Bulgária – Örményország

20.45: Olaszország – Málta

C-csoport

Kazahsztán – Írország 1-2 (1-0)

Németország – Feröer-szigetek 3-0 (1-0)

Kedd,

20.30: Svédország – Kazahsztán

20.35: Ausztria – Németország

D-csoport

Andorra – Magyarország 1-5 (0-2)

Észtország – Románia 0-2 (0-0)

Hollandia – Törökország 2-0 (1-0)

Kedd,

19.30: Románia – Andorra

20.00: Törökország – Észtország

20.30: Magyarország – Hollandia

E-csoport

Szlovénia – Svájc 0-2 (0-1)

Albánia – Ciprus 3-1 (1-1)

Izland – Norvégia 2-0 (1-0)

Kedd,

19.00: Ciprus – Izland

20.00: Norvégia – Szlovénia

20.30: Svájc – Albánia

F-csoport

Azerbajdzsán – Izrael 1-1 (0-0)

Luxemburg – Portugália 1-2 (1-1)

Oroszország – Észak-Írország 2-0 (1-0)

Kedd,

19.00: Izrael – Oroszország

20.45: Észak-Írország – Luxemburg

22.15: Portugália – Azerbajdzsán

G-csoport

Lettország – Görögország 1-2 (1-0)

Litvánia – Szlovákia 1-1 (1-1)

Liechtenstein – Bosznia-Hercegovina 1-8 (0-4)

Kedd,

20.00: Bosznia-Hercegovina – Lettország

20.15: Szlovákia – Liechtenstein

20.45: Görögország – Litvánia

H-csoport

Moldova – Anglia 0-5 (0-3)

Montenegró – Lengyelország 2-2 (2-1)

Kedd,

20.30: San Marino – Montenegró

20.45: Lengyelország – Moldova

21.00: Anglia – Ukrajna

I-csoport

Finnország – Franciaország 0-1 (0-1)

Grúzia – Fehéroroszország 1-0 (0-0)

Kedd,

19.30: Grúzia – Spanyolország

21.00: Franciaország – Fehéroroszország

MTI, ÉM-BCS

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!