Sport

2012.06.17. 11:38

Sisa Tibor munkába állt

Az U19-es osztályozó első idegenbeli meccsét a helyszínen tekintette meg a DVTK vezetőedzője.

Az U19-es osztályozó első idegenbeli meccsét a helyszínen tekintette meg a DVTK vezetőedzője. Az U19-es bajnokság második vonalában a rájátszásban küzdenek a csapatok a feljutást jelentő helyekért, köztük a DVTK is, akik a felnőtt csapat mögötti, közvetlen utánpótlás jelentő együttesükkel legutóbb 11 éve szerepeltek a legjobbak között. Ebben az évben a Bém Gábor edzette piros-fehér együttesnek két párharcot kellene sikerrel vennie az U19-es korcsoport I. osztályba jutásért, ami azt is eredményezné, hogy a diósgyőriek U17-es csapata is a legjobbak közé kerül, ugyanis ez a két korosztály párhuzamosan mozog a bajnokságban, a nagyok eredményétől függően vesznek részt fiatalabbak a bajnoki rendszerben.

Az U19-es osztályozó torna első fordulójában erőnyerő volt az U19 II. osztály Észak-keleti csoportjában az első helyen végzett DVTK, vagyis meccs nélkül jutott a második körbe, ahol ellenfele a Keleti csoportot nyerő Hajdúszoboszlói SE volt. A két csapat első meccsén, múlt szerdán a DVTK hazai környezetben 6-0-s előnyt szerzett a visszavágóra, amit szombaton sikerült felülmúlnia, így gond nélkül jutott a következő fordulóba. A csapat Szoboszló elleni visszavágóját a helyszínen tekintette meg Sisa Tibor, a DVTK csütörtökön kinevezett új vezetőedzője, akiről közismert, hogy bátran nyúl a fiatalokhoz.

– Azt hiszem természetes, hogy egy edző a lehető leghamarabb, és minél jobban szeretné megismerni egy új feladata kapcsán azokat a lehetőségeket, amelyre munkája során adott esetben építkezhet – mondta Sisa Tibor. – Ezért mentem el megnézni az U19-es együttest, hiszen elvileg ők jelentik a felnőtt keret közvetlen utánpótlását. Egyfajta képet szerettem volna kapni a játékosok tudásáról, képességéről, arról hogy vannak-e olyan momentumok, amelyek egyik vagy másik fiatal esetében azt eredményezheti, hogy belátható időn belül megnyílik előtte a felnőtt öltöző ajtaja. Sok ügyes játékost láttam, de neveket nem szeretnék mondani, ez még túl korai lenne, szeretném megnézni a csapatot az osztályozó következő fordulójában is. Azt viszont elmondhatom: látszik az elvégzett munka a csapaton, ami az edzők eddigi tevékenységét minősíti.

 

Hajdúszoboszlói SE – Diósgyőri VTK 0-7 (0-3)

Hajdúszoboszló, 100 néző. V.: Varga L.

 Diósgyőri VTK: Nótás (Herceg) – Czető, Czégel Demeter (Szemere), Czeglédi (Papp T.) – Kerényi, Berecz (Szabó B.), Szőllősi, Eperjesi (Oláh B.) – Hornyák, Tóth T. (Leskó). Edző: Bém Gábor.

G.: Hornyák (2), Szabó B. (2), Demeter, Tóth T., Czető.

Továbbjutott a DVTK kettős győzelemmel, 13-0-s gólkülönbséggel.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!