Sport

2011.10.18. 14:05

Műtét vár a Balogh Norbertre

A sportoló bízik benne, hogy minél hamarabb felépül, s készülhet a vébé-döntőre.

A sportoló bízik benne, hogy minél hamarabb felépül, s készülhet a vébé-döntőre.

Sokba került Balogh Norbertnek a MAX Fight Code Aix-en-Provence-i középdöntőjében az olasz Bruno Franchi legyőzése, a debreceni csibész a talján súlyos szabálytalansága miatt arccsonttörést szenvedett.

A találkozó második menetében a mérkőzésvezető egy adok-kapok után „break” vezényszóval szétválasztotta a két versenyzőt, Balogh hátralépett, leengedte kesztyűit, ám ekkor az olasz rendkívül sportszerűtlenül arcon térdelte. Már a helyszínen látszott, nagy a baj, a magyar fighter egyik szeme szinte „eltűnt”, az elvégzett vizsgálatok után kiderült, eltört az arccsontja.

A műtétre szerdán, a debreceni klinikán kerül sor, Balogh és edzője, Zilai Sándor bízik benne, hogy az operáció utáni felépülés mindössze két hetet vesz majd igénybe, így a sportoló megfelelő felkészüléssel ringbe léphet a december 15-én, Párizsban megrendezésre kerülő négyes világbajnoki döntőn.

HBN-BZ


Debrecen – Pályafutása legnagyobb sikerét érte el Balogh Norbert, a debreceni harcos a MAX Fight Code elnevezésű sorozat Aix-en-Provence-i középdöntőjében legyőzte az olasz Bruno Franchit.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!