Sport

2011.10.27. 13:21

Megkezdődött a jegyárusítás a Négy Nemzet Tornára

Miskolc ad otthont a novemberi Négy Nemzet Tornának, amelyen a magyar mellett a japán, az olasz és az osztrák válogatott vesz részt. A jegyárusítás szerdán megkezdődött.

Miskolc ad otthont a novemberi Négy Nemzet Tornának, amelyen a magyar mellett a japán, az olasz és az osztrák válogatott vesz részt. A jegyárusítás szerdán megkezdődött.Miskolc egyértelműen a vidéki jégkorong egyik fellegvárává nőtte ki magát. Évről-évre egyre jobb a Miskolci Jegesmedvék OB I-es csapata, a város impozáns jégcsarnoka fontos válogatott mérkőzéseknek adott otthont az utóbbi évtizedben; de az U18-as, U20-as, illetve női világbajnokságok, valamint a tavalyi Magyar Kupa Final Four megrendezésével a borsodi megyeszékhely a nagyobb, több napos tornák lebonyolításakor is jelesre vizsgázott.

Ennek köszönhetően nyerte el Miskolc a november 11-13. között esedékes Négy Nemzet Torna rendezési jogát, ahol Magyarország mellett Japán, Olaszország és Ausztria nemzeti együttesei képviseltetik magukat. A nemzetközi versenynaptár legfontosabb eseményei közé is bekerül a miskolci hétvége, hiszen az EIHC (European Ice Hockey Challenge) sorozat részét képezik az összecsapások.

A szervezők döntése értelmében napijegyek kerülnek forgalomba, így a megváltott belépők az adott nap mindkét mérkőzésére érvényesek. Természetesen a legfanatikusabb hoki drukkerek sem lettek elfelejtve: ők a teljes tornára szóló bérletet is válthatnak, méghozzá kedvezményes áron!

Az érdeklődők a következő jegy- és bérletárak közül választhatnak:

Sárga ülőhely, napijegy: 2500 Ft

Sárga ülőhely, bérlet: 6000 Ft

Kék ülőhely, napijegy: 2000 Ft

Kék ülőhely, bérlet: 4500 Ft

Fekete ülőhely (korlátozott kilátással) és állóhely, napijegy: 1500 Ft

Fekete ülőhely (korlátozott kilátással) és állóhely, bérlet: 3000 Ft

A szurkolók kérésére közöljük, hogy a D szektorba a leglelkesebb, és ezzel együtt leghangosabb drukkerek váltanak jegyet. Így ebbe a szektorba azok vegyenek bérletet vagy napijegyet, akiket nem zavar a hangos szurkolás, illetve maguk is ilyen módon akarják bíztatni a magyar válogatottat.

Jegyek és bérletek válthatók október 26-tól Miskolcon, a Jégcsarnok gazdasági irodájában, munkanapokon 8-16 óráig, illetve Budapesten, az Oktogon téri Ibusz-irodában. Felhívjuk a szurkolók figyelmét, hogy bérletek vásárlására csak november 4-ig van mód!

Fontos információ, hogy pénteken este, a Fehérvár elleni Jegesmedve mérkőzés alatt (fél 6-tól a meccs végéig) szintén lehet jegyet venni a Jégcsarnok gazdasági irodájában.

A torna programja:

November 11. péntek

14:30 Ausztria - Olaszország

18:00 Magyarország - Japán

November 12. szombat

13:30 Ausztria - Japán

17:00 Olaszország - Magyarország

November 13. vasárnap

13:30 Japán - Olaszország

17:00 Magyarország - Ausztria

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!