Sport

2011.09.28. 19:53

Kalandos verseny az Esztergom Ralin!

Beszélgetés László István autóversenyzővel.

Beszélgetés László István autóversenyzővel.

Kedves Pisti, jobb3 sodor, balra kienged helyett, egy kis nézőknek autózás volt a bajóti elágban. Miként is alakult így az a kanyarvétel?

Úgy gondoltam, hogy az első gyorsasági körben, ahol mindenki ismerkedik a pályával, addig én megpróbálok sietni, hogy szerezzek egy pár másodpercet. Na, ez nem úgy sikerült, de látványra szerintem nem volt rossz. Ráadásul a rokonságomat is oda állítottam, így a leesett lökhárítóm legalább meglett.

Hol végeztetek és hol szerettetek volna végezni a kategóriában?

Egész nap próbáltam a harmadik helyet megszerezni és megtartani, de az utolsó gyorson sajnos lemaradtam, így 2 másodperc miatt a negyedik helyen végeztünk.

Indultál-e már ezeken a szakaszokon korábban? Ha igen milyen eredménnyel?

Indultam 2006-ban a Suzuki kupában, de akkor a jobb egyben ültem. Ott a kategória 3. helyén végeztünk.

Tatabányán találkozunk-e?

Még nem tudjuk, de ha igen akkor nem a Saxo-val, hanem Bodnár Attila barátom által felajánlott Honda Civic Vti-vel, ami az ő autója.

Hogy bírta a Citroen a Tardos - Bikol dobálós pályáit?

Sajnos azt már nem nagyon bírta, elfogyott az ereje a váltó pedig a 3. sebességet dobálta. Így ott úszott el a harmadik helyünk.

Melyik pálya és miért tetszett vagy sem?

Mind a kettő tetszett, a Lábatlan azért mert tempós, a Tardos pedig mert szerintem technikás és dobálós, olyan bevállalós.

Köszönet: Attinak, Gabinak, Katinak, Petinek és természetesen navigátoromnak Szabó Gabinak.

- Hajóka –

Forrás: www.hajoka.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!