2017.06.15. 13:49
Pénzzel, majommódra
<em>Mi van ma a magyar labdarúgásban? Pénz biztosan. De az ugye nem tud gólt lőni, és nem pótolhatja a kiesett évtizedeket, azt az időszakot, amikor a legtöbb helyen elfelejtettek játékost nevelni, utánpótlásedzőket megfizetni, klubszervezetet létrehozni, és amikor a vadhajtások között nyílott egy-két szépnek tűnő virág, akkor a magyar futballtársadalom abban reménykedett, hogy majd most, majd ezek lesznek a trágyadombból sarjadva a legillatosabbak a világon</em>. <strong>Berecz Csaba írása</strong>.
Mi van ma a magyar labdarúgásban? Pénz biztosan. De az ugye nem tud gólt lőni, és nem pótolhatja a kiesett évtizedeket, azt az időszakot, amikor a legtöbb helyen elfelejtettek játékost nevelni, utánpótlásedzőket megfizetni, klubszervezetet létrehozni, és amikor a vadhajtások között nyílott egy-két szépnek tűnő virág, akkor a magyar futballtársadalom abban reménykedett, hogy majd most, majd ezek lesznek a trágyadombból sarjadva a legillatosabbak a világon. Berecz Csaba írása.
Írjak vagy ne írjak erről? Napok óta ez foglalkoztat, és köszönet a kiadónak, hogy nincs kényszer ebben. Meg egyébként is: sokan, sok jó megközelítésben fogalmazták meg véleményüket az Undorra válogatott focimeccsről. Az biztos, hogy „szép” mélységet hozott a péntek este, de volt már a magyar futballnak jó néhány Mohácsa, és nem mellékesen valamivel kevesebb arany időszaka is. Tavaly nyáron rengetegen hitték, hogy az Eb az ilyen. Nem is csoda, mert ha az embert hosszú ideig éheztetik, akkor egy kisebb császármorzsát is királyi lakomának láthat. Valahol a végletek, Andorra és a tavalyi franciaországi kontinensbajnokság között van a magyar futball helye. Ott, hogy éppen kijutunk, vagy nem jutunk ki olyan Eb-re, amelyre kis túlzással minden második európai ország kvalifikációt tud szerezni, ott, hogy a világbajnoki részvétel csak álom. De a nemzetközi mércét elővehetjük klubszinten is, és ha ennek a történelemkönyvében visszalapozunk, azt fogjuk látni, hogy az őszt csak ritkán élte meg magyar csapat, Bajnokok Ligája- vagy Európa Liga-főtáblára, csoportkörbe háromszor jutott be hazánk valamelyik együttese az elmúlt negyedszáz évben.
Mi van ma a magyar labdarúgásban? Pénz biztosan. De az ugye nem tud gólt lőni, és nem pótolhatja a kiesett évtizedeket, azt az időszakot, amikor a legtöbb helyen elfelejtettek játékost nevelni, utánpótlásedzőket megfizetni, klubszervezetet létrehozni, és amikor a vadhajtások között nyílott egy-két szépnek tűnő virág, akkor a magyar futballtársadalom abban reménykedett, hogy majd most, majd ezek lesznek a trágyadombból sarjadva a legillatosabbak a világon. Akiket manapság a pályán látunk labdát rúgni, magyarként, azok még a régi rendszer gyermekei, akiknek lehet jó napjuk, és lehet rossz is. És az tulajdonképpen elfogadható. Az viszont tőlük sem, hogy ha a pályán nem is megy a játék, elfelejtenek küzdeni. Ez ugyanis alap. Mindenütt a világon. Ezzel tud nyerni egy ilyen kis ország sehol sem jegyzett csapata, mint Andorra.
És hoz ezzel szégyent a legyőzöttek országára, elsősorban azokra, akik a magyar futballt tolnák. Pénzzel. Sok mindent el lehet érni invesztícióval, lehet majommódra Bajnokok Ligája-döntős klubokat másolni klubfelépítésben, kommunikációban, ahogy azt pár helyen idehaza teszik, de hogy jót is mondjak, lehet megfelelő élvonalbeli bajnoki létszámot csinálni. Viszont nem lehet igazságtalan rendszereket fenntartani. Olyan bajnoki lebonyolítást kiírni, amelyben van olyan csapat, amelyik többször játszik odahaza, mint vendégként. És nem lehet a csapatok között különbséget tenni a tekintetben, hogy az a négy klub, amelyik a nyári kalandja során 2 vagy 4 nemzetközi tétmeccset játszik, az egész évadban több külföldit játszathasson ugyanazért a pénzért, mint a többi nyolc együttes. Mert hiába van egyre inkább jelen a bajnokság egészét és az egyes fordulókat tekintve is a mérkőzések kimenetelének bizonytalansága, az, hogy bárki legyőzheti a másik csapatot, ha közben végig megvan a rossz szájíz.
Bocsánat, picit messzire kanyarodtunk a pénteki Undorra-meccstől, de higgyék el, van összefüggés. Ha más nem, annyi biztosan, hogy az igazságtalan rendszer fenntartói, a válogatott teljesítményét elkommunikálók, a labdarúgás fontos ügyeit elmenedzselők ugyanazok. És ez nem a szövetséget vezető bankárról vagy a menesztés előtt álló német állampolgárságú szövetségi kapitányról szól. Persze tévednek ők is, az biztos. A kapitány például elmérte azt, hogy másodvonalas játékosokkal is le tudja győzni a kis ország csapatát. De mikor kellett volna kipróbálnia őket, ha nem most? A felelősség viszont az övé, mert ez nem jött be, belebukott, akár marad, akár nem. A bankár jó menedzsernek tűnik, de nem elég jónak, nem olyannak, aki képes belátni minden hibát. Itt elég csak az éveken át konzervált, a stadionokba való kijutás gyötrelmeire gondolni, arra, hogy egy alsó polcos termékhez való hozzájutást a (még) fogyasztók számára milyen nehézzé tettek.
De mit, miről tehetnek ők? Semmit, semmiről. Mert a rendszer áldozatai. Egy olyan rendszeré, amelyben kevés munkával extra lóvékat akarnak keresni a szereplők. Lehet, nagyon sokan vannak így ezzel a világban az élet más területén, de aki focista lesz ma Magyarországon, annak ez sikerül. Átlag napi két óra edzéssel és egy hétvégi fellépéssel milliókat lehet havonta gyűjteni. Egészen addig, amíg ezt a rendszer irányítói hagyják. Amíg nem tesz ez ellen valaki valamit. Lehetne ez fizetési sapka, hiszen csak 12 klubvezetőnek kellene egyetértenie ebben, vagy ha nem sikerül nekik, akár a szövetség is léphetne ebben a témában. És lehetne még sok egyéb eszközt, szabályozót alkalmazni, mondjuk a „parasztvetítés” helyett a valóság kommunikálását. Például mondhatnánk azt is: nem vagyunk olyan jók, mint amilyenek lenni szeretnénk, de ha sokat dolgozunk, teszünk érte, akkor bármilyen nagy akadályt sikerrel vehetünk. Ahogy azt Andorra tette pénteken este.
Több száz magyar fociszurkoló kísérte el a nemzeti csapatot Andorrába és magyar válogatott történelmi verségét követően elfogyott a drukkerek türelme, aminek hangot is adtak.
"Kikaptunk Andorra ellen, felesleges bármit mondanom, levetették velünk a mezt... Egy éve ilyenkor a csúcson voltunk, most pedig a pokolban. Ez mindennek az alja." - nyilatkozta Dzsudzsák Balázs a magyar válogatott csapatkapitánya az Andorra elleni szégyenteljes vereséget követően.
