Sport - Foci

2010.07.05. 13:06

Maradona "leszerepelt"

<p>Pajkos János, a DVTK labdarúgócsapatának egykori szakvezetője "velünk nézte" a német-argentin meccset.</p>

"Számomra nagy meglepetés volt ez a mérkőzés, mert bár az argentin csapatot nagyon jónak tartom, olyannak amelyben remek kvalitású játékosok vannak, de csapatként nem sokat mutattak. Bár őszintén szólva nem ez volt a meglepő, hanem az, hogy a németek ezúttal is ilyen érett játékot mutattak. Most is igazolták, hogy remek középpályássoruk van, támadásban és védekezésben is átlag felettit tudnak játszani mind a négyen. Nekem az a véleményem, hogy Ballack kiesése jót tett ennek a csapatnak, mert Schweinsteiger jobban irányítja nem csak a középpályásokat, hanem az egész csapatot” – mondta az edző.

Maradonáról

"Nem értem, hogy az argentin válogatottban egy Milito, akinek remek szezonja volt, miért nem játszott egyetlen percet sem, és nem csak ez alapján mondom, hogy szerintem nem sok köze volt ezen a vébén az argentin válogatotthoz, mint csapathoz Maradonának, akinek szövetségi kapitányként kellett volna tevékenykednie. Én ugyanis azt láttam a mérkőzések alatt, hogy nem alaptalanok azok a felvetések, amelyek szerint előbb a saját hazájának sajtója, később pedig a nemzetközi sajtó is kikezdte. Hozzáteszem: nekem játékosként nagy kedvencem volt Maradona, de sajnos azt kell mondjam, hogy a vébén úgy viselkedett, mint egy szurkoló, pedig a kispadnál nem ilyen emberre van szükség. Nem láttam, hogy csinált volna egy olyan húzást, akár a játékon belül, akár hadrendben, akár egy cserével, amitől azt remélhették volna az argentin csapatért szurkolók, hogy ettől változhat valami. Egy példa: Maradona egyszer sem vette elő azt a már kipróbált képletet, hogy Messit kirakja a jobboldalra. Hagyta középen vergődni, ahol ha nem az első, akkor a második, vagy harmadik német játékos útját állta. Pedig ez az apró csillag, amikor a Barcelona játékosaként a jobboldan kapott feladatot rengeteg gólt szerzett, bizonyára azzal összefüggésben, hogy így kiesett a figyelem középpontjából, mivel a pályának egy kevésbé sűrű részére került. Nekem egy picit csalódás volt, hogy a németek ellen Maradona 2-0-nál csak állt ott, és nem tudta lereagálni a játékot. Sajnos, ez alapján az jött le, hogy igaz lehet, amit az argentin sajtó hangoztatott, hogy nem alkalmas erre a posztra, és ha egy ilyen jó játékosállományt egy tapasztalt, taktikailag érett szakemberre bíztak volna, akkor sokkal tovább, akár a döntőig is eljuthatott volna ez a csapat" – jelentette ki Pajkos János.

A németekről

"Érdekes, hogy a Natinaolelf úgy jutott el az elődöntőig, hogy a védelmük igazából ki sem lett próbálva. Ezen a meccsen az argentinok nem tudtak helyzetet kialakítani, olyat, mint a korábbi találkozókon, és ez is a németek erejét mutatja. Szembetűnő volt, hogy a labdabirtoklás során a németek nagy területeket jártak be, volt hová váltani, voltak mélységi indítások, ha pedig az ellenfélhez került a labda, akkor remekül szűkítették le a játékot, ki tudták egymást segíteni. Látszik ezen az együttesen az elszántság, a nemzeti öntudat, nagyon jónak tűnik a társaság, jól vannak összeválogatva, mindenki tudja és teszi a dolgát. Hogy ez mire lesz elég az egyébként jó focit játszó spanyolok ellen, azt nem tudom, de semleges szurkolóként ezen mi csak nyerni fogunk, ahogy a német-argentin meccsen is nyertük, ami egy nagyon élvezetes összecsapás volt" – vélekedett Pajkos János.

ÉM-BCS

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!