Szponzorált tartalom

2020.12.18. 11:18

Útmutatót adnak a továbbtanuláshoz

Két esztendeje gondoltak egy nagyot, és életre hívták a Tanítsunk Magyarországért programot.

Forrás: IFKA

Fotó: Vadnai Szabolcs

Borsod-Abaúj-Zemplén. Sikersztori. A benne részt vevők elmondása, élményei, értékelése alapján így jellemezhetjük a Tanítsunk Magyarországért programot, amely 2018. december 5-én az Innovációs és Technológiai Minisztérium, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája és a Klebelsberg Központ együttműködésében jött létre.

A Tanítsunk Magyarországért komplex, főként a kortárs mentorálás módszerére építő szakmai program, melynek célkitűzése kettős. A mentorálásba bevont általános iskolások olyan készségeket, képességeket és társadalmi mintákat sajátíthatnak el a részvétel által, melyek hosszú távon segíthetik tanulmányaik sikeres befejezését és munkaerőpiaci elhelyezkedésüket. Emellett a program fontos célkitűzése a közösségépítés, a fiatalok felelősségvállalásának elmélyítése.

A program négy fő pillére az egyetemi, a középiskolás, a HÖOK-, valamint a vállalati mentorprogram.

Motiváció a fejlődéshez

Az egyetemi mentorprogramban részt vevő egyetemisták a közreműködő általános iskolák egyikében meghatározott számú 7. osztályos kisdiákkal kezdik meg a közös munkát, a közös élményszerzést, amelyért havi 30 ezer forintos ösztöndíjban részesülnek, amit eredményesség alapján további juttatások egészíthetnek ki. Egy hallgató maximum négy-öt kisdiákot vesz a szárnyai alá, és segít nekik abban, hogy sikerrel fejezzék be az általános iskolát, valamint tovább folytassák tanulmányaikat a középfokú oktatásban.

Fotó: IFKA

A mentorok emellett megismertetik a kisdiákokkal a településen túli világ izgalmait (például állatkert, mozi, múzeumok), amely motiválhatja őket a fejlődésben. Az egyetemi mentorprogram immár két esztendeje működik a részt vevő általános iskolások és a mentorként közreműködő egyetemisták megelégedé­sére.

Háromszáz kisdiák

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyében, a Miskolci Egyetem közreműködése révén 68 egyetemista vesz részt a Tanítsunk Magyarországért programban. A megye nyolc településének – Arnót, Boldva, Bükkaranyos, Kisgyőr, Megyaszó, Onga, Prügy és Szendrőlád – iskolásai, összesen csaknem háromszázan érintettek a programban.

A program nagykövetei olyan, az első évet sikeresen és nagy lelkesedéssel teljesítő mentorok, akik elkötelezett hozzáállásukkal és kitartó munkájukkal a Tanítsunk Magyarországért igazi arcai, képviselői. A program sikeréhez és bővüléséhez a mentoráláson kívül ötleteikkel, példaadó szerepvállalásukkal és személyes tapasztalataikkal a leendő mentorok számára is hozzájárulnak.

A nagyköveteket az egyetemi oktatók és a szakmai csapat a mentorok féléves munkája alapján választja és kéri fel a nagyköveti feladatokra. Feladatuk a programhoz kapcsolódó eseményeken való részvétel, a leendő mentorok munkájának segítése és a program megismertetése minél szélesebb körben a hallgatók és potenciális leendő mentorok felé.

Empátia és türelem

Horváth Petra Eszter
Fotó: IFKA

Horváth Petra Eszter a Miskolci Egyetem hallgatójaként két éve vesz részt aktívan a Tanítsunk Magyarországért programban. Az idén választották meg mentornagykövetnek kiemelkedő és példamutató munkájáért. Petra a Bükkaranyosi Általános Iskola három tanulóját vette korábban a szárnyai alá. „Nem csak a gyerekeknek jelentünk segítséget, nekünk mentoroknak is hatalmas élmény a program. Bár nagymértékű empátiára és türelemre van szükségünk, hogy jól kezeljük a szituációkat, de megéri, hiszen a gyerekek egyéni sikere remek visszacsatolás számunkra. Megerősít minket abban, hogy amit csinálunk, az végtelenül fontos és szükséges” – fogalmazott Horváth Petra Eszter nagykövet.

„A jövőképük formálása mellett igyekszem megtanítani számukra azt is, hogyan kapcsolódjanak ki, ezért a tanulás mellett sok kézműves-foglalkozást is belecsempészek az együtt töltött időbe – ismertette. – A hetedikes-nyolcadikos gyerekeket legjobb tudásunk szerint készítjük fel a központi felvételire. Remélem, hogy az iskolaváltás után is nyomon követhetem a fejlődésüket, kapcsolatban maradunk” – mondta bizakodva a tanárszakos egyetemista lány. ÉM

Megszerettetik a továbbtanulást

„A Tanítsunk Magyarországért egy olyan mentorprogram, amelynek keretében egyetemisták foglalkoznak kistelepüléseken élő általános iskolás, 7–8. osztályos tanulókkal, segítenek nekik élményeket szerezni, megszerettetik velük a szakmákat és felkészítik őket a középiskolában rájuk váró feladatokra.”

További információk: https://www.facebook.com/tanitsunk.hu/

Fotó: IFKA

(PR cikk)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában