2020.11.24. 14:55
Három erős pillér a sikeresség titka
Az autósok közel harminc éve találkozhatnak Miskolcon a Homoki Kft. nevével: a cég karosszériajavítással és -fényezéssel foglalkozik. A családi vállalkozást Homoki Ádám ügyvezető mutatta be.
Fotó: Vajda János
– 1993-ban édesapám, Homoki József alakította meg a kft.-t, ekkor indult el a cégünk a saját útján – tudtuk meg. – Akkoriban az Egyetemvárosnál található ipari terület volt ezeknek a vállalkozásoknak a desztinációja, 500 négyzetméteren kialakított telephelyen kezdődött a munka személygépjárművek karambolos fényezésére szakosodva. Ezt követően ahogy egyre inkább nőtt a forgalomba helyezett személygépkocsik száma, ezzel együtt ez a szakma is elkezdte virágkorát élni. Nyilván ez folyamatos fejlesztést igényelt, egyre korszerűbb lett az általunk használt technológia is. A 2000-es évek elején a megnövekedett igények miatt a gépjárműfényezés mellett karosszéria lakatos tevékenység bővítésével telephelyünket áthelyeztük a Miskolc ipari területén (Miskolc, Ernye Bán u. 4/A) épített saját tulajdonú komplexumba. Mindeközben a testvéremmel, Norberttel, ahogy nőttünk – és nem óvodában vagy iskolában voltunk –, a telephely vált a természetes közegünkké, például hároméves korom környéken már gittel kentem össze az autókat, aminek akkor apukám persze nem nagyon örült...
![](https://cdn.boon.hu/2021/12/42ryJ6zP8h2s8qRC8dwMgKas5Y8E-ZpnzvpUa5EYdnk/fill/2560/1674/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzc4YTEyYmM4OTc0NzQxYTI4MmQ0YTQ1MGQ4YjY5ZmFm.jpg)
Homoki Ádám hozzátette: később már nem volt kérdés, hogy maradni fognak, és így valóban családi vállalkozás lesz a kft.
– Maga a cégvezetési része engem 18-19 éves korom táján érintett meg először – mondta. – Adott volt a lehetőség, én és az öcsém mint második generáció, akik érdeklődést is mutattak a közös folytatás iránt. Édesapánk azt mondta, döntsünk úgy, ahogyan szeretnénk, járjuk azt az utat, ami boldoggá tesz bennünket. A testvérem szakirányú képesítést szerzett karosszérialakatos- és autószerelő-szakmában. Engem kezdetben elsodort az élet, és a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karára jártam, de emellett azért folyamatosan besegítettem a vállalkozásban, és azt vettem észre, hogy már tulajdonképpen egy állásként funkcionál nekem a tanulással párhuzamosan. 2011-ben a Gödöllői Egyetemre is jelentkeztem, gépjármű-, műszaki kárszakértőnek tanultam. Ekkor fogalmazódott meg bennem véglegesen, hogy a családi vállalkozás jövője mi magunk vagyunk. Azért is volt meghatározó az előbb említett szakok abszolválása, mert annak ellenére, hogy ebben nőttem fel, maximális szinten kell a szakmai ismereteket naprakészen tudni. Ez kardinális jelentőségű, ha egy gyermek az édesapja árnyékából szeretne láthatóvá és elismertté válni. A testvéremmel belépve immár második generációként visszük a vállalkozást, és az elmúlt évek tapasztalatai azt bizonyították, hogy jó úton járunk. Azért nagy a felelősség, hiszen családokért és munkavállalókért vagyunk felelősek. Átlagosan 12 fővel dolgozunk. Van egy régi kemény magunk – akik között több évtizedes munkaviszonnyal rendelkezők is vannak, és akik közül többen Homoki József tanulói voltak –, úgy gondolom, ez a siker egyik kulcsa, hiszen emiatt a munka légköre családias. Természetesen ezeket az embereket igyekszünk a lehető legjobban megbecsülni és kifogástalan munkájukat elismerni. Voltak nehéz időszakok is a vállalkozás életében – csak úgy, mint mindenki másnak –, de alkalmazkodni kell a megváltozott körülményekhez, egy csapatként túllépni a nehézségeken, legfőképp most abban, ami jelenleg világszinten érint mindenkit. Itt kell megjegyeznem, hogy alapvető probléma szakmailag képzett utánpótlást találnunk, nekünk két éve volt utoljára tanulónk szakmai gyakorlat keretében...
![](https://cdn.boon.hu/2021/12/U5uCM2x2uVQoo1Wm_fMrrshLMxFWdayue-8L4K9tbug/fill/2048/1536/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzEzMWRjN2ZiMmQ3OTRlMWRiOTVmMTU1Y2U1NTMwYTJm.jpg)
Jelenleg vannak olyan fiatalok, akiket érdekel a szakmánk, már csak az autók szeretetéből adódóan is, de teljesen más a végzettségük, ezt tapasztaljuk még jó néhány ágazatban is. Most rajtuk múlik sok minden a szakmák jövőjét illetően. Az ügyvezető a mindennapi feladatmegosztásról is szót ejtett: „A napi rutin szerint megosztjuk egymást közt a feladatokat. Az alapértékekben nincs vita köztünk, a szakmai kérdésekben pedig édesapánk adja meg a zöld utat. Ha mégis van olyan dolog, azt megvitatjuk, nyilván a mi generációnk több dolgot másképp lát, mert felgyorsult a világ, áramlik az információ, és ami számunkra is fontos, azt figyelni, reagálni kell. A gondolatokat össze lehet és kell boronálni, ami szerintem egy családi vállal kozásban könnyebb feladat. Értelemszerűen vannak súrlódások, de muszáj közösen megoldásokat találni, hiszen egy a közös cél: a munka nem állhat meg! Az embereknek olyan értéket kell teremtsünk, hogy a nevünk eggyé váljon a minőséggel. Úgy tudom ezt megfogalmazni, a mi vállalkozásunk nem nagy, mintegy »kézműves manufaktúraként« működik. Tisztesség, becsület és szakmai tudás. Ez a három alappillére a vállalkozásunknak. Mi is ennek szellemében nőttünk fel, ez lett az alapfilozófiánk, és ugyanezt adom tovább a kisfiamnak is. Nincs kőbe vésve, hogy ez a családi vállalkozás meddig fog az életünk része lenni, de titkon bízom abban, hogy megéljük a cég történetében a harmadik generációváltást is. Jelen pillanatban az egész családdal és a kollégáinkkal azon vagyunk, hogy a vállalkozás prosperáló legyen, fejlődjön, és megőrizzük régi és új ügyfeleink mindenkori bizalmát. Apropó... Itt egy pillanatra meg is állnék, bizalom és fejlődés! Az ügyfeleink legtöbbször azért döntenek mellettünk, mivel a megszokott szakmai minőségen túl mindig tudunk nekik újabb dolgokban kellemes meglepetést és szolgáltatást nyújtani. Ez a következő években sem lesz másképp, hiszen jelenleg ebben a válsághelyzetben is egyfolytában a megoldásokat keresem közép- és hoszszú távon egyaránt. Tervezünk különféle területeken újítást hozni, olyat is, ami egyedülálló lesz a szakmánkban, ezzel is megkönnyítve az ügyfeleink dolgát.”
![](https://cdn.boon.hu/2021/12/tv0Jugi0eX9-oExit-RzlwyPkYCopJrZEdjx173hh0I/fill/2560/1713/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdlNjVhMDVjZjBiYTQ0MzE4OWY3ZjVjNGNjMDlmMjdh.jpg)
Tudnivalók:
A Homoki Kft. a gépjármű-biztosítást is kínáló társaságokkal együttműködve különféle jogosultságokat ért el, mint például önálló kárbejelentő és kárfelvételi jog, 2015 óta pedig Észak-Magyarország kiemelt márkafüggetlen gépjárműjavítója lett. Országokon átívelő ügyfélkörrel rendelkezik több évtizede. Jelenleg az egyik leginnovatívabb javítóegységnek számít az országban a márkafüggetlen gépjárműjavítók között.
További információ: https://www.
![](https://cdn.boon.hu/2021/12/XBuD42S5cXnGT5uz1fJE37teM0oBZstJuzjbA1reo00/fill/2560/1680/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY2MWI1NDY1ODA1MDRhMzdhNjZhNmE3OTEwNTUyOTBj.jpg)
![](https://cdn.boon.hu/2021/12/dlOrEcSGrbfLs1zFzfJGbDXcPuUI6_DZH8RT1YDUMJA/fill/696/245/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE0NTU0MDZkZjc5ZTQyYmZiZDFmOWYwYjAwMWYzMGJh.jpg)
(PR cikk)