Hirdetés

2023.03.09. 12:42

Szabadság, szerelem… Egyetem

Flashmob 200 Petőfi szóra, A helység kalapácsa modern filmfeldolgozásban… Rendhagyó módon idézi meg az 1848/49-es forradalom és szabadságharc időszakát a Miskolci Egyetem.

Az első magyar polgári forradalom kitörése napjának, 1848. március 15-ének az évfordulójára a hagyományostól eltérő megemlékezésekkel készül a Miskolci Egyetem. Az időszakot a forradalom költőjeként is tisztelt, 200 évvel ezelőtt született Petőfi Sándor művei elevenítik fel az emléknapon.

Petőfi 200 szóban című flashmob nyitja az ünnepi programok sorát március 13-án a Miskolci Egyetem főépületének üveg előcsarnokában. A „villámcsődületben” kétszáz hallgató Petőfi-versek részleteit szavalja. Minthogy Petőfi néhány költeményéből magyarnóta is született, zárásként felhangzik a Befordúltam a konyhára… című nóta a Bartók Béla Zeneművészeti Kar kórusának közreműködésével.

A helység kalapácsa, Petőfi Sándor 1844 októberében írt tréfás elbeszélését western-paródiaként filmesítették meg a közelmúltban. A filmet a Miskolci Egyetem hallgatói és dolgozói ugyancsak március 13-án tekinthetik meg a miskolci Művészetek Házában. A vetítés 16 órakor kezdődik az Uránia moziban. A vetítésre a belépés ingyenes, viszont regisztrációhoz kötött, amit itt lehet megtenni >> https://forms.gle/q9A7E5bbyxZq77TeA

A kiváló magyar színészeket felvonultató, Dombrovszky Linda rendezte film bemutatója az MTVA és a Megafilm támogatásával valósulhat meg.

A helység kalapácsa

Szereplők

Ember Márk (Csepü Palkó), Cserna Antal (Kántor), Gubás Gabi (Amazontermészetü Márta), Györgyi Anna (Szemérmetes Erzsók), Hunyadkürthy István (Bíró), Nagy Viktor (Bagarja), Pindroch Csaba (Fejenagy), Szervét Tibor (Harangláb)

Rendező: Dombrovszky Linda
Író: Petőfi Sándor
Forgatókönyvíró: Somogyi György
Zene: Ferenczi György, Bolcsó Bálint

 

PR cikk

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában