99 Mozgalom

2023.09.21. 13:30

A NAV már az OTP feljelentése alapján is nyomoz Karácsonyék ügyében

Már az adóhatóság is vizsgálja az OTP feljelentését Karácsony Gergelyék mozgalmának ügyében – értesült a Magyar Nemzet.

MW

Karácsony Gergely főpolgármester Pikó István a VIII. kerület polgármestere

Forrás: Világgazdaság

Fotó: Kallus György

A dokumentum tartalmát a NAV a már folyamatban lévő nyomozásban elemzi. Az ügyben a Magyar Nemzet megkereste az eljárást felügyelő Fővárosi Főügyészséget, tőlük is azt a választ kapta, hogy „az újabb feljelentést a nyomozó hatóság az úgynevezett tettazonosság elve alapján a korábban költségvetési csalás miatt indított bűnügyben kezeli”. A tettazonosság ebben az esetben leegyszerűsítve azt jelenti, hogy a feljelentés szerinti cselekmény lényegében ugyanaz, ami miatt már nyomoznak.

A feljelentésből kiderül, hogy 

Karácsonyék számlájára 526 millió forint érkezett, a pénzügyeket intéző embere, Perjés Gábor pedig többször is olyan jegyzőkönyveket adott át az OTP-nek, amelyek adománygyűjtő ládák felnyitásáról szóltak.

 A főpolgármester a kirobbant botrány után azzal érvelt, hogy mikroadományokból jött össze a rendkívüli bevétel, amit „kis ládikákban” gyűjtöttek. Karácsony később már „nagy ládikákról” beszélt.

A hitelintézet a sajtóban megjelent hírek után nemrégiben belső ellenőrzési vizsgálatot rendelt el, amely tételesen cáfolja Karácsonyék magyarázkodását. A vizsgálat során ugyanis rendkívül súlyos megállapításokra jutottak.

Például, hogy 

„az adománygyűjtés alapvetően külföldön élő magyar személyektől történik egy kb. 30×30×30 centiméteres nagyságú adománygyűjtő ládába”.

A feljelentés döntő megállapítása pedig így hangzik:

„álláspontunk szerint a csomag típusú elhelyezés fizikailag kizárja a szóban forgó ládákba történő pénzek belehelyezését”.

Azaz, a dokumentum szerint az adománygyűjtő ládák története hazugság, ugyanis a – döntő többségükben 50 és 100 eurós címletű – bankjegyek valójában inkább csomagokban érkezhettek.

A teljes cikk ITT olvasható.

Hollik: Karácsony Gergely továbbra is mellébeszél az adománygyűjtő láda ügyében (videó)

Karácsony Gergely továbbra is csak mellébeszél az adománygyűjtő láda ügyében – mondta Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója csütörtökön.

Hollik István az MTI-hez is eljuttatott, az esztergomi kihelyezett frakcióülésen felvett videónyilatkozatában szóvá tette, hogy az ellenzéki politikus az OTP feljelentésére sem reagált érdemben.

Kifejtette: miközben a főpolgármester ragaszkodik a nyilvánvaló hazugságához, hogy mikroadományokból finanszírozta a kampányát, az OTP feljelentésében egészen konkrét állítások szerepelnek. A bank szerint a bankjegyek valójában inkább csomagokban érkezhettek, újak voltak, gyűrődésmentesek, több esetben egymás utáni sorszámúak és összetapadtak – közölte Hollik István.

Az OTP eszerint arra jutott, hogy a csomag típusú elhelyezés fizikailag kizárja a szóban forgó ládákba történő pénzek belehelyezését – tette hozzá a fideszes politikus.

Hollik István úgy fogalmazott: erre mondják, hogy sakk-matt. Maga a bank mondja, hogy Karácsonyék végig hazudtak a pénz valódi eredetéről, szó sincs adománygyűjtő ládáról és mikroadományokról.

Kiemelte: a bank álláspontjából egy fontos következtetést is le lehet vonni. Azt eddig is tudni lehetett, hogy a pénzt Karácsony párttársa, Perjés Gábor fizette be az egyesület számlájára, és azt is tudni lehetett, hogy ez nem Perjés Gábor pénze. Most viszont már azt is tudják – folytatta – , hogy nem mikroadomány. 

Mivel készpénzről van szó, azt valakinek személyesen oda kellett adnia Karácsony Gergelyéknek, más eset egyszerűen nem lehetséges – mutatott rá, hozzátéve: a főpolgármesternek a korábbi állításával ellentétben tudnia kell, hogy honnan származik a pénz.

„Úgyhogy kedves főpolgármester úr, a hazugságok és mellébeszélés helyett, legyen kedves, álljon elő a farbával, és mondja el végre, kitől származik a kötegelt euró” – mondta Hollik István.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában