gyanús ügyek

2020.09.30. 06:34

Így mutyizik a közvagyonnal a kispesti önkormányzat

Dódity Gabriella, a Fidesz-KDNP XIX. kerületi önkormányzati képviselője egy Facebook-bejegyzésben hívta fel a figyelmet egy mutyigyanús ügyre. Az eset jól mutatja, hogy a kispesti önkormányzat hogyan gazdálkodik a rá bízott közvagyonnal.

A képviselőnő által nyilvánosságra hozott ügylet szerint a városvezetés arról határozott 2019-ben, hogy két kertvárosi, bontásra ítélt házzal rendelkező ingatlant eladjon egy magánbefektetőnek, cserébe a Határ úti csomópont 50-es villamos végállomásánál lévő, közterületként funkcionáló ingatlanért. Dódity szerint az önkormányzat a Vas Gereben utca 109. szám alatti ingatlanját 13,3 millió, míg az Ady Endre úti, Nótafa étterem melletti sarokingatlanját 20 millió forint értékben számította be a cserébe. A képviselő megjegyezte, hogy véleménye szerint az egyik ingatlan áron alul kelt el, ám az igazi érdekességek ezután kezdődtek, amikor az ügyletet követő néhány héten belül mindkét ingatlan gazdát cserélt. A telkeknek egy olyan magányszemély lett a tulajdonosa, amelynek cége több önkormányzati közbeszerzésen is indult, de ez a hölgy hamar túladott az ingatlanokon. Az új tulajdonos a Vas Gereben utcai, 13,3 millióért beszámolt telket szinte azonnal közel háromszorosáért, 39,5 millióért kezdte el hirdetni az interneten.

2020. márciusában az Ady Endre úti telket is értékesítették, amelynek vételáráról nincsen tudomásunk – közölte Dódity Gabriella, hozzátéve, hogy a terület új gazdájáról azonban van információjuk. A hölgyet L-né M. Erikának hívják és a kispesti Pemárk Kft. egyik tulajdonosa. A Pemárk rendszeresen indul a kispesti önkormányzat közbeszerzésein, és rendszeresen nyernek is: eddig több kispesti önkormányzati lakást, valamint közintézményeket is felújítottak – megkérdőjelezhető minőségben, ugyanakkor 700 millió forint értékben. A Pemárk Kft. tulajdonos-ügyvezetője, Lakatos József pedig Kránitz Krisztiánnak, a kerületi vagyonkezelő igazgatójának a spanyolországi szomszédja.

A Fidesz-KDNP képviselője emlékeztetett: a telekcsere tárgyalásakor figyelmeztették a városvezetést az alacsony eladási árra, valamint arra, hogy Kispest egy per alatt lévő, közterületként funkcionáló ingatlant kap cserébe. Gajda Péter ugyanakkor azzal indokolta a cserét, hogy így lehetősége lesz az önkormányzatnak rendbe tenni végre az ott található pavilonokat és azok környezetét is. A munka azóta sem kezdődött el.

A Magyar Nemzet kérdésére Dódity Gabriella kifejtette: „Nem ez az első kétes telekügylet Kispesten, elég csak Guzmics Zsombornak, az építéshatósági iroda egykori vezetőjének ügyére, vagy arra a rekreációs területből időközben építési területté alakított, így többszörösét érő ingatlanra gondolnunk, amelyet Kránitz Krisztián ügyvédje vett meg. De az önkormányzati választást megelőzően láthattuk azt is, hogy a Jobbik volt szakértője 15,5 millió forintért megvásárolta az önkormányzattól a lakást, amelyet azután 28 millió forintért hirdetett meg eladásra az interneten. Mindezek vizsgálata a hatóságok feladata” – összegzett a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában