Ország-világ

2020.07.09. 06:31

Az Akadémia nemzeti intézmény, nem lehet ellenzékben

Freund Tamás, az MTA frissen megválasztott elnöke szerint fejleszteni kell a kapcsolatokat a kormányzati szervekkel, kiterjesztve azt valamennyi tárcára.

A kormányzati szervekkel módszeresen kell fejleszteni a kapcsolatokat, építve a Belügyi Tudományos Tanáccsal és az Egészségügyi Tudományos Tanáccsal hosszú évek óta meglévő jó tapasztalatokra, kiterjesztve azt valamennyi tárcára – fejtette ki a Magyar Nemzetnek adott interjúban Freund Tamás, az MTA frissen megválasztott elnöke. A Széchenyi-díjas agykutató szerint ez az új alapokon létrejövő együttműködés hatalmas lehetőség és felelősség, méltó az alapító Széchenyi István és a legkiválóbb magyar tudósegyéniségek örökségéhez.

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) új elnökeként azzal a helyzettel kell szembesülnie, hogy az ön által vezetett tudós társaságnak nincs kutatóhálózata, miközben szellemi értelemben mégis meghatározó testület kell hogy maradjon. Hogyan kívánja kezelni ezt az adottságot?

Az MTA alapításakor és az azt követő közel száz évben még egyetlen országnak sem volt kutatóhálózata, hiszen a tudományterületek többsége, ahol a felfedező kutatások alapvető jelentőségűek, még nem is léteztek. Ilyen ­például a számítástechnika, amely csak Neumann János óta létezik vagy a molekuláris genetika, az atomfizika, az orvostudomány számos modern ága. Nem csoda tehát, hogy hosszú ideig nem volt kutatóhálózata az Akadémiának, de másnak sem. Miután a felfedező kutatások és a Magyar Tudományos Akadémia is állami fenntartású, és az Akadémia tömöríti az ország legkiválóbb elméit, logikus lépés volt a kutatóhálózatot az Akadémia alá szervezni. Máig úgy gondolom, hogy ott lenne a legjobb helye, akkor is, ha ezt annak idején még a pártállami időkben találták ki (egy-egy jó ötletük nekik is lehetett). A rendszerváltás óta az Akadémia – és nem annak tagjai – politikamentesen működik. Kisebb korrekciókkal, az irányítási struktúra átalakításával továbbra is a legjobb gazdája lehetne a kutatóhálózatnak. Enélkül azonban más stratégiát kell választani a tudós köztestület küldetésének ellátására. Ez pedig a 18 ezres köztestületi tagság aktiválása.

Célkitűzésként már megfogalmazta, hogy a nemzet érdekeinek szolgálatában az Akadémiának folyamatosan rendelkezésre kell állnia, hogy a kormányzat, a parlament vagy az önkormányzatok részéről érkező megrendeléseket teljesítse. Komolyan gondolja, hogy érkeznek majd ilyen megkeresések? A kormányzathoz közeli szellemi térben eleve számos kiváló kutatóintézet dolgozik…

Már a kérdés is azt vetíti előre, hogy az Akadémia a kormányzat ellensége, és hogy kétféle tudomány van, az egyik a „kormányzathoz közeli szellemi térben”, a másik meg azzal szemben. Elnökségem egyik legfontosabb feladata lesz ezt a tévhitet eloszlatni. Egyszerűsítve valóban lehet kétféle tudományról beszélni: valódiról és álról. A kormányzat helyében én óvakodnék attól, hogy tudománytalan elméletekre, háttér-információkra alapozzam a kormányzást, csak azért, mert így azt hallom, amit szeretnék. Kell egy szigorúan tudományos alapon meghúzott alapvonal, aminek tudatában persze a döntéshozó egyéb megfontolásokat is figyelembe véve különböző döntéseket hozhat. De így legalább tisztában van azzal, hogy mik a tudományos szempontok, mennyiben veszi ezeket figyelembe, és jó, ha meg tudja indokolni. A tudósoknak nem az a feladatuk, hogy valamilyen megoldást támogassanak vagy éppen ellenezzenek. Azt kell bemutatniuk, hogy a választható lehetőségek közül melyek azok, amelyeket tudományos tények támasztanak alá. Arról szeretném meggyőzni a kormányzatot, hogy egyedül a Magyar Tudományos Akadémia az a szervezet, amely az említett alapvonalat az adott pillanatban rendelkezésre álló legszélesebb körű tudományos ismeretek alapján meg tudja húzni, hiszen szinte valamennyi PhD-val rendelkező kutatót egyesíti, függetlenül a politikai, ideológiai hovatartozástól. Nincs alternatív tudományos akadémia, nincs az országnak egy másik 18 ezres tudós közössége, de még kisebb sem. Azt viszont a tudós közösségnek kell világosan látnia és elfogadnia, hogy a politikai döntéshozó letérhet az objektív tudományos tények által ajánlott útról, de a felelősség ezek után a politikáé. Egy nemzeti intézmény nem lehet ellenzékben. Csak a teljes tudományos közösséget reprezentáló intézmények képesek leginkább biztosítani a független, transzparens és pártatlan, másrészről a tudományos kiválóságot, a multi­diszciplinaritást, az etikai vonatkozásokat és a társadalmi összefüggéseket összegző tanácsadást a politikai döntéshozóknak. Akadémiánkon is ki kell alakítani a tudományos tanácsadás intézményes formáját, amely hidat képez a tudományos közösség és a szakpolitikai döntéshozók között. Ennek létrehozatalához haladéktalanul hozzá kell kezdenünk a jogi keretek, a személyi, szervezeti és működési feltételek biztosításával. Ez összhangban van a köztestületi rendszer fejlesztésével kapcsolatos elképzeléseimmel, és erősíti az MTA integráló szerepét. A kormányzati szervekkel módszeresen kell fejleszteni a kapcsolatokat, építve a Belügyi Tudományos Tanáccsal és az Egészségügyi Tudományos Tanáccsal hosszú évek óta meglévő jó tapasztalatokra, kiterjesztve azt valamennyi tárcára. E törekvés egyúttal a tudomány és technológia társadalmi szerepét és kommunikációját is alapvetően meg fogja határozni. Ez hatalmas lehetőség és felelősség, méltó az alapító Széchenyi István és a legkiválóbb magyar tudós­egyéniségek örökségéhez.

Korábban élete egyik legfontosabb alkotásának, fő művének nevezte, hogy az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetét (KOKI) sikerült a nemzetközi élvonalba juttatni. Mi változott meg az intézetében azt követően, hogy már nem az MTA, hanem a Maróth Miklós vezette Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) az intézet irányítója?

Ha már meg kellett történnie a kiszervezésnek, amit én végig elleneztem, akkor a legfontosabb feladat a kutatómunka folytonosságának biztosítása, a legjobbjaink elvándorlásának lassítása, megakadályozása és a színvonal, a támogatottság növelése. E törekvéseinket jelentősen elősegíti a nemrég bejelentett hír, hogy a kormányzat a jövő évtől megduplázza az ELKH költségvetését, és biztosítja a szükséges pluszköltségvetést a már megtervezett új kutatóházak felépítéséhez. Ezek egyike éppen a KOKI. Az irányító testület tagjaként én nem értesültem kikényszerített témaváltásokról vagy politikailag motivált tisztogatásokról. MTA-elnökként az irányító testületi funkciómról le kell mondanom, de remélem, ezután is segíteni tudom a hálózat működését, többek között az MTA delegáltjain keresztül, akik az irányító testület felét adják. Azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy a kutatóhálózat, a megfelelő reformok után, megőrizve jelenlegi irányítási struktúráját, visszatérjen az MTA költségvetési fejezetébe. Ezzel kezelni lehetne rengeteg felesleges feszültséget és megoldhatatlannak tűnő problémát, mint a tulajdonviszonyok vagy a névhasználat.

Miközben a kutatóintézetek hálózata már átkerült egy másik irányítási struktúrába, az MTA 18 ezer köztestületi tagja együttesen még mindig komoly szellemi erőt képvisel. De mozgósítható-e ez a szétszórt tömeg?

Valóban, az MTA tudásbázisa hatalmas, egyedi és teljes körű, az ország szinte valamennyi minősített kutatóját magában foglalja, éppen ezért tekintendő az MTA a leghitelesebb tudományos szervezetnek. A 18 ezer körüli PhD-val rendelkező köztestületi tag – tudós, kutató, oktató, beleértve a határon túli magyarokat is – olyan szellemi tőke, amelyet a nemzet sorsa, jövője érdekében hasznosítanunk kell. Ezekből a kutatókból választások útján kerülnek ki a tudományos bizottságok tagjai, így e bizottságok reprezentálják legjobban a teljes köztestület szakértelmét. Rájuk támaszkodva és hivatkozva állíthatja magáról az Akadémia, hogy a nemzet tanácsadója, és ebben a funkciójában egyetlen és megkerülhetetlen. Rájuk építeném – mint derékhadra – a megújuló Akadémia legfontosabb feladatait. Ehhez meg kell tudnom szólítani ezt a közösséget, hogy érezzék a felelősséget nemcsak a saját és az Akadémia sorsát illetően, hanem egy tudománybarát társadalom kialakításában, ami a nemzet jövője szempontjából meghatározó.

A tudóstársadalom utánpótlását szorgalmazva szokta emlegetni az MTA-hoz kötődő középiskolák körét. Mivel tudja motiválni a kiszemelt középiskolák együttműködési hajlandóságát? Mit vár az MTA-alumni klubok alapításától?

Az Akadémia minden középiskolának felajánlaná, a határon túliaknak is, hogy lépjenek be az MTA-val együttműködő középiskolák körébe, alapítsanak az MTA köztestületi taggá vált volt diákjaiból – már amelyeknek van ilyen – egy baráti kört, például MTA XY Középiskola Alumni Klub néven. Elsősorban fiatal kutatók tartsanak pályaválasztást segítő, népszerűsítő előadásokat, konzultációs fórumokat alma materükben, adják át testközeli kutatási élményeiket minél több diszciplína területén. Az Akadémia feladata lesz, hogy megszervezze a fogadókészséget a középiskolákban, tárgyaljon az igazgatókkal, a szakköröket vezető szaktanárokkal, biztosítsa a témákat, előadókat, és lehetőség szerint anyagilag is támogassa ezeknek a köröknek a működését. Úgy gondolom, nem sok középiskola fogja ezt a lehetőséget visszautasítani.

Elnökjelöltként egyfajta társadalmi kihívásként jellemezte a tudományos tévtanok vagy álhírek elleni küzdelmet. Minek alapján azonosítanak valamit tévtanként? Nem tart attól, hogy ezzel darázsfészekbe nyúlnak? Amikor a Tudomány.hu pél­dául a magyarság finnugor eredetét tagadó nézetek ellen emel szót, akkor már erősen ingoványos területre tévednek. Olyan területre, ahol a tankönyvek és az egyes tudományos intézetek véleménye sem teljesen egységes.

Az említett konkrét kérdéskör nagyon messze esik saját tudományterületemtől, így csak kiváló bölcsész kollégáim véleményére tudok támaszkodni. Egyetértek velük, hogy a „hitviták” nem tudományos közelítést sugallnak, így kívül esnek a tudomány területén. E „társadalomtudományi” kérdéseknek egy része viszont ma már több esetben is természettudományi módszerekkel válaszolható meg. Ez igaz az egyes embercsoportok, népek eredetére, ahol a genetikai kutatások sokat segíthetnek olyan kérdések megválaszolásában, amelyeket még néhány éve is nehéz lett volna tényszerűen megválaszolni. Azok a kérdések, melyek továbbra is a „hagyományos” társadalom- és bölcsészettudomány területén válaszolandók meg, ugyancsak kiérlelt tudományos módszertani alapokon nyugvó válaszokat kapnak. A magyar nyelv finnugor eredete egyértelműen nyelvészeti kérdés, nem genetikai, hiszen egy emberi maradvány vizsgálata arról soha nem mond semmit, hogy az illető milyen nyelven beszélt. Erre viszont az összehasonlító nyelvtudománynak vannak széles nemzetközi szakmai konszenzuson nyugvó, kialakult tudományos módszerei. Ha valakik ezeket követve különböző következtetésekre jutnak, azt nyelvészeti szakmai vitáknak hívják, ahogy ez ismert például a természettudományokban is. Ha viszont a tényeket nem vagy kevésbé veszik figyelembe, azokat az elképzeléseket nem a tudományos közösségnek kell megítélnie. Tehát nem a különböző tudományos elméletek vitája a probléma, mert ilyen mindig is volt és lesz is, hanem a szakmai érvekkel alá nem támasztható – mondjuk úgy, hogy – vélekedések összekeverése a tudományos eredményekkel.

A társadalomtudományok képviselői közül 66 tudós nyílt levélben tiltakozott azért, mert sérelmesnek találták a társadalomtudósokra és azok politikai motiváltságára tett megjegyzéseit. Nem tart attól, hogy ez a csatazaj rosszul hat az elnöki programjának megvalósítására?

Minden tudományterületen tisztelem a kiválóságot, a társadalomtudományok területén is, teljesen függetlenül a politikai hovatartozástól. A gyengéket pedig a jövőben is kritizálni fogom, ugyancsak függetlenül a politikai hovatartozástól. A Mandinernek adott interjúban védelmembe vettem a másként gondolkodókat, hangsúlyozva, hogy a sokféleség a fejlődés motorja, az ideológiai sokféleség a társadalmi fejlődésben, a genetikai pedig a bio­lógiai evolúció folyamataiban alapvető. Ebből nehéz azt kiolvasni, hogy én el akarnék hallgattatni ideológiai irányzatokat vagy feszültséget akarnék szítani tudományterületek között. Az egyes iskolák, ideológiai vonulatok közötti szakmai vetélkedés jót tesz az adott tudományág fejlődésének és az objektivitás felé való közelítésnek. De csak akkor, ha a vetélkedés a szakmailag megkérdőjelezhetetlen kiválóságok között zajlik, akik szerencsére vannak szép számmal mindkét fő szekértáborban. Igenis helye van a kormánykritikának, de tegyék ezt a kiválók, az ország érdekében, az Akadémia küldetésének megfelelően.

Ha már a vitatott, sokakat megosztó nézeteknél tartunk: agykutatóként ön is sokat beszélt már arról, hogy való igaz: az agyunk tárolókapacitását nem használjuk ki teljes mértékben. Ez a kijelentés felszínesen nézve azonos azzal, amit a népszerű agykontrollos tréningeken tanítanak. Soha nem érezte még szükségét annak, hogy ítéletet mondjon erről a technikáról?

Az agykontrollban hasznos például a meditáció, azt már több ezer éve alkalmazzák, elsőként talán a Távol-Keleten volt ez így. A memórianyomok előhívásának pszichofiziológiai trükkjei is hasznosak lehetnek, és hatásuk tudományosan igazolható. Ugyanakkor a tudománytalan technikákkal is kellene kritikusan foglalkoznunk, de azt mindig nehezebb bizonyítani, hogy valami nincs, mint hogy valami van. A tudomány képviselőinek el kell gondolkodniuk azon, hogy mennyi idő, pénz és energia ráfordítását éri meg valamely állítás hamisságának tudományos igényű bizonyítása.

Közismert, hogy gyakorló zenészként egész életében szoros kapcsolatot ápolt a művészettel. A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) élén egy hivatásos zenész és zenetudós áll. Nem gondolja, hogy megérett az idő a két intézmény között a kapcsolatok elmélyítésére?

Mindenképpen készülök erre, Vashegyi Györggyel és az MMA több tagjával jó a kapcsolatom, tagja vagyok az MMA társadalmi tanácsadó testületének. A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiával kapcsolatos személyes élményem, hogy amikor felelevenítették a Széchenyi-emlékbeszédek hagyományát, az új sorozatban engem kértek fel elsőként a serlegbeszéd megtartására 2010 áprilisában.

A természettudósok az anyagi világot kutatják, ezért nagyon sokszor óhatatlanul is materialisták. Az ön leginkább ismert, a laikusok köré­ben is legtöbbször idézett gondolatai viszont mégis arról szólnak, hogy ön nem hisz abban az ateista elképzelésben, hogy az emberi tudat az anyagi agy működésének emergens tulajdonsága – épp ellenkezőleg: ön szerint az agyunk nem kitermeli, hanem befogadja az egyébként a tér-idő dimenziókon kívül létező lelkünket. A hívő emberek számára különösen értékes, amikor épp egy tudós jut ilyen következtetésre. Nem érte még kritika ateista kutatótársai részéről ezért a nézetéért?

A legközelebbi barátaim között is vannak ateisták, például Buzsáki György, akivel együtt kaptuk az Agy-díjat. Mindkét fél hisz valamiben, az ateisták abban, hogy az ősrobbanással a fizikai valóság a maga tér-idő dimenzióival, fizikai állandóival a semmiből, a ­semmiért, céltalanul jött létre, míg a másik tábor szerint egy tér-idő dimenziókon kívül létező Teremtő akaratából, meghatározott céllal. Amíg mindenki elfogadja, hogy tudományos bizonyítékot egyik hiedelemre sem lehet adni, addig nincs konfliktus a kutatótársak között. A természettudományok csak az anyagi világ vizsgálatára képesek. Hogy azon túl létezik-e valami, azt a kérdést fel sem teheti magának.

Freund Tamás

1959-ben született Zircen. Neurobiológus, egyetemi tanár, a biológiai tudományok doktora, az agykéreg működésének nemzetközi hírű tudósa. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett biológusi diplomát. Az oklevél megszerzése után a SOTE I. Számú Anatómiai Intézetének tudományos ösztöndíjasa, majd tudományos munkatársa volt. Az Oxfordi Egyetemen 1981 és 1988 között összesen négy évig volt vendégkutató, egyetemi hallgató korában tudományos ösztöndíjasként, majd főmunkatársként. Mindemellett vendégkutató volt a Lundi Egyetemen, a San Diegó-i és a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetemen, a Freiburgi Egyetemen, valamint a párizsi Pasteur Intézetben. Négy év oxfordi kutatási időszak után az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetéhez került, 2002 óta az intézet igazgatója. Kutatóintézeti állása mellett 2003-ban a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Neurobiológiai Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanárává nevezték ki. A Magyar Tudományos Akadémia új elnökét 1998-ban a szervezet levelező, majd 2004-ben rendes tagjává választották. 2014-től az MTA élettudományi alelnöke. A Magyar Érdemrend középkeresztje kitüntetés, a Széchenyi-, az Agy-díj és a Prima Primissima díj birtokosa, Budapest díszpolgára.

Borítókép: Freund Tamás alelnök a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) 188. közgyűlésén 2017. május 8-án.

Ezek is érdekelhetik