Nagyvilág

2016.06.19. 17:59

Ferenc pápa: a menekültek olyan emberek mint mi

Vatikánváros - "A menekültek olyan emberek mint mi, őket a háború megfosztotta otthonuktól, munkájuktól, rokonaiktól és barátaiktól" - jelentette ki Ferenc pápa vasárnap a Szent Péter téren mondott beszédében.

Vatikánváros - "A menekültek olyan emberek mint mi, őket a háború megfosztotta otthonuktól, munkájuktól, rokonaiktól és barátaiktól" - jelentette ki Ferenc pápa vasárnap a Szent Péter téren mondott beszédében.

A déli Úrangyala-imádságot (Angelus) követő beszédében Ferenc pápa a menekültek június 20-án esedékes világnapjára emlékeztetett. Az ENSZ által 2001 óta ünnepelt világnap az idén a Mi azokkal vagyunk, akiket menekülésre kényszerítenek jelmondatot kapta.

Ferenc pápa úgy fogalmazott, a menekültek személyes "történetükkel és arcukkal arra szólítanak fel, hogy ismételten elkötelezzük magunkat az igazságban épített béke mellett".

A katolikus egyházfő hozzátette: a menekültekkel "akarunk lenni, találkozni akarunk velük, befogadni, meghallgatni őket, hogy velük együtt építsük a békét".

A Vatikán a héten jelentette be, hogy a pápai állam újabb kilenc szíriai menekültet fogadott be, hat felnőttet és három gyermeket. Ferenc pápa áprilisban a Leszbosz szigetén tett látogatásakor tizenkét szíriai menekültet vitt magával Rómába, ezt megelőzően pedig a Vatikán már tavaly is két menekültcsaládot fogadott be. Mindannyiójukat a római székhelyű Szent Egyed közösség látja el.

- MTI -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!